Janics Natasa a Szabó család helyére léphet

image

Valamikor réges-régen az újvidéki Magyar Szó volt a kedvenc napilapom. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az akkori sportrovat – élén Piszár József rovatvezetővel – hat év alatt mintegy kétszáz (200) írásomat fogadott be és jelentetett meg. Sajnos, az a fajta kapcsolat már régen a múlté, viszont ha bármit hallok kedvencem felől, annak változatlanul örülök.

    erthető módon amióta Douchev-Janics Natasa bejelentette távozási szándékát, az újvidéki Magyar Szó rendszeresen ír a lassan folytatásos regénybe illő fejleményekről. Néha már kezdem úgy érezni magamat, mint a több mint kétezer adást megért rádiós sorozat, a Szabó család idején, amikor minden héten történt valami (ál)szenzáció.

     A mi „aranyos” Natasánk – aki három olimpiai első hellyel is megajándékozta az őt ugyancsak felkaroló Magyarországot – bizony eléggé belekavarodott ebbe a számára nehéznek tűnő szereposztásba. Abba a szerepbe, amelyet ugyan ő elvállalt, de a mondanivalóját nyilvánvalóan mások írták meg neki. Olyannyira, hogy bele is zavarodott, majd lyukra futott és most már szerb honfitársai úgy játszanak el vele (ha akarnak), akár a macska az egérrel.

 A teljes cikk  itt olvasható:

 http://jochapress.blog.hu/2012/10/29/janics_natasa_a_szabo_csalad_helyere_lephet

Share: