Gyerekkorom óta jarom a sporteseményeket. Akkoriban még csak Nyugaton volt televízió; emlékszem, a magyar adas 1958-ban indult. Persze hogy nagyobb sztori volt latni az Aranycsapat tagjait emberközelből, ami egy valogatott meccset illetően csak azoknak a kivaltsagosoknak valt lehetővé, akiknek sikerült bérletet vasarolniuk a Népstadionba.
Persze voltak mas lehetőségek is. Ha példaul valaki kiment a Ferencvaros – akkoriban éppen Kinizsi – edzéseire, ott is volt bőven latni- és hallanivaló. Az természetes,dolognak szamított, hogy egy-egy tréningen többszazan figyelték a zöld-fehér kedvenceket. Közben lehetett tereferélni, ott szinte mindent meg lehetett tudni, pedig az internetnek még híre hamva sem volt.
Manapsag – történjen barmi akar a vilagvégének szamító Ausztraliaban is – percek alatt mi is tudomast szerezhetünk róla. Ezek az apró mozaikok jutottak eszembe, amikor belegondoltam: mennyi hír, informació mozog, mennyi igaznak minősülő ,,füles” érkezik, vagy éppen derül ki előbb-utóbb, hogy a fele sem volt igaz.
Technika ide, vagy oda, a klasszikus zuhanyhiradók tovabbra is működnek, az események zajlanak. A napokban érdeklődtem Petrovics Kalmannal, a szegedi kajakbirodalom ügyvezetőjénél, mi a helyzet Douchev-Janics Natasaval? A haromszoros olimpiai bajnokkal ugyanis mindenképpen szeretnék szót valtani, mivel az ,,Ötkarikas beszélgetések” címet viselő, a magyar olimpiai bajnokokat bemutatni szandélkozó könyvemből csak nem maradhat ki. Petrovics valasza tömör volt: Natasa huszadika utan érkezik, akkor érdeklődjek. S még azt is hozzatette, Natasa menedzsere, Csonka úr sem tud többet.
Nos, huszadika holnap lesz. Amíg is megérkezik a mi Natasank, újabb hírek borzoljak a fantaziamat.