Kick-box vilagbajnok is meccsel a TEK-galan

image

Az egykori kick-box vilagbajnok, Novak Jenő is ringbe lép a Syma csarnokban szeptember 29-én megrendezésre kerülő Budo és küzdősportgalan, a Terrorelharítasi központ kötelékébe tartozó elit zsaru a TEK-valogatott tagjaként osztja majd a pofonokat.

Novak Jenő vagany fickó, a tavalyi, debreceni BM-bajnoksagon csapatérdekből bevallalta a K-1 nehézsúlyú mezőnyében való indulast, bar súlyban jócskan elmaradt a nehézfiúktól. Tudasban azonban nem, hatalmas hirigelés utan aranyérmet szerzett, a döntőben a kőkemény Kulacsik Mirkót győzte le.

– A szívemmel nyertem, persze, ott volt mögötte a technika és sok-sok év rutinja – emlékszik vissza Novak Jenő a tavalyi BM-bajnoksagra. – Soha nem adom fel a küzdelmet, ez a masik nagy fegyverem. Tavaly győzelmi céllal léptem szorítóba, szerencsére sikerült aranyérmet szereznem. Nem volt egy könnyű menet, az akkori felkészülésem nem sikerült tökéletesen, nem voltak olyan szparring partnereim, mint most.

Novak debreceni bunyója a legrangosabb magyarorszagi K-1-gala szervezőinek figyelmét is felkeltette, meccset ajanlottak szamara a Papp Laszló sportarénaban, am a fighter sérülés miatt kénytelen volt lemondani a derbit. Nem csoda, hogy az egykori kick-box vb-győztes nyíltsisakos, bator tamadóstílusara vevők a szakemberek, a vagany zsaru igazi közönségkedvenc lehet, inkabb meghal a ringben, de nem adja fel.

– Megtisztelő volt szamomra a felkérés, remélem, később tudok élni a lehetőséggel – mondta a TEK kötelékébe tartozó zsaru. – Nem könnyű munka mellett tökéletesen felkészülni, de allok a kihívas elé. en azonban szeretek lépésről lépésre haladni, most az a legfontosabb szamomra, hogy a szeptember 29-i galan jó teljesítményt nyújtsak. Remek edzőpartnerekkel készülök, Karacs Attila, Racz Dénes és Török Imre mellett külső emberek is segítenek, Nagy Ede, Ferencz József és Zilai Sandor személyében felkészült harcosok ellen küzdhetek a tréningeken. Szükség is van a kemény edzésekre, biztos vagyok benne, hogy szeptember 29-én a Symaban komoly csapat var majd rank.

A 300 forintos belépő ara jelképes, a gala bevétele a rendőrarvakat tamogató alapítvany szamlajara kerül. A rendezők szeretettel varnak minden érdeklődőt!

Tervezett program:

9:00 TEK Főigazgatójanak megnyitója

                 Selejtező mérkőzések kezdete

15:00        Fővédnök köszöntője

                 Döntők, bemutatók

17:00        Kihívasos mérkőzések

                 Karacs Attila, Novak Jenő, Racz Dénes, Török Imre