Vincze Lilla: „Nekem nagyon fontosak a körülöttem lévő barataim – úgy hívom őket, hogy a csipet csapatom. Folyamatosan születnek új dolgok: A tanítvanyaim körében is latok kiteljesedést, de a batyam sikerének is nagyon örülök – aki építészmérnök, és folyamatosan új dolgokat tervez. A parom természetvédő, és rendkívül jó szervező, nagyon sok mindent kitalalt, megalmodott – a természetvédelemben, allatvédelemben -, ez is egy siker.
Csupa olyan barataim vannak, akik mind nagyon kreatívak, és a sajat területükön abszolút pozitív emberek.
A legfontosabb, hogy olyan sikert éljünk meg, ami nem feltétlenül mindig nagyon latvanyos – kifelé megfelelés -, hanem olyan különleges kapcsolat, ami megmarad. Amíg az ember kívancsi, tanul, képzi magat, küzdőképes, és ilyen baratokkal, kollégakkal veszi körül magat, addig ereje van.
Elkezdtem újra vitorlazni a parommal – imadom a Balatont. Sokat sportoltunk, bicikliztünk – nagyon sok örömet szerzett ez a nyar.
A Napoleon Boulevard mellett, a templomi koncertezés is lassan 10 éve folyamatosan zajlik az életemben, és nagyon szeretem. Nyaron voltam példaul Dévavanyan, ami szamomra azért különleges helyszín, mert először jartam a varosban, és rendkívüli a templom – maga az épület -, és olyan csodalatos varosi élet van ott, hogy példaképül szolgal – nagyon nagy élmény volt ott énekelni.”
Pasztor Anna (Anna and the Barbies): „A siker viszonylagos: Egy kicsi orszagban vagyunk, úgyhogy amikor ittsikereket elér az ember, az vilagsikernek tűnik – de nyilvanvalóan vilagviszonylatban ez eltörpül – nem is ezzel kell foglalkozni. Nagyon örülök annak, hogy hívnak minket, rengeteg felkérés van, szereplések, úgyhogy ez hatalmas felelősség is – hogy mikor, és mit mondok, hogyan jelenek meg. Nagyon szeretem a közönséget elkényeztetni, és különböző csatornakon megközelíteni őket: Példaul vizualisan ugyanúgy szeretem alahúzni a mondanivalót, mint az erőteljes szöveg hangsúlyozassal, az énekkel – és szeretek bohóckodni. Az összes elmebeteg indian dolgot én festem a színpad előtt magamra. Ez olyan, mint amikor a fiúk harcba indulnak, kifestik magukat harci színekkel, és olyan lelkiallapotba kerülnek, amikor meg merik tamadni a sapadtarcúakat…
Siker kapcsan nagy örömmel latom, hogy azok a zenekarok, akikkel nagyjaból együtt kezdtük, szépen haladnak, haladunk fölfelé: Nemjuciék, Supernem zenekar, Czutor Zoliék, Irie Maffia, Péterfy Bori… Lehet tudni, hogy kik azok – az alternatív rock, vagy punk rock zenei generació -, akik így összetartoznak, ez is csodalatos. Volt olyan is, hogy példaul nonprofit szervezetek megkerestek minket, hogy segítsük azokat a szülőket, akiknek kevesebb pénzük van példaul iskolakezdéskor, és kérték, hogy szólaljunk fel. Rendkívül megtisztelő, és nagy felelősség, hogy ilyenkor mit mondunk.
Szoktal beszéddel készülni, vagy inkabb annak a híve vagy, hogy jó lelkiallapotban legyél, és akkor úgyis eszedbe jut valami?
A lelkiallapot nagyon fontos. Tudom, hogyha szanaszét van a fejem, és lelkileg is darabokban vagyok, akkor nagyon nehezen tudok adni. Ha egyben vagyok, akkor a mondanivaló úgyis meg fog érkezni egy jó helyről – és úgysem én fogom kitalalni a nagy okoskodasommal. Ez egy kicsit misztikus dolog, de én ebben hiszek, hogy ha az embernek feladata, hogy jó dolgokat tolmacsoljon – amik jó helyről jönnek -, akkor csak alkalmassa kell tenni magat erre. Jógazni szoktam, egy kicsit lenyugodni, összeszedni a gondolataimat, és akkor egy szócsőként csak megnyílok, és hagyom, hogy atfolyjon rajtam. Ha pedig feladat van – példaul televízióba meghívnak egy üggyel kapcsolatban -, akkor alapvető kötelességem, hogy ennek utananézzek, utanaolvassak, és lefekvéskor szoktam ezeket atgondolni.
Utolsó óraban, mikor mar mindent megbantam…
Nagyon jó lenne, ha sikerülne egy kicsit kilépni ebből a huszadik-huszonegyedik szazadi rabszolgasagból, amikor az elméket a digitalizació, és a média hatalmas nyomasa egészen laposra döngöli. Nagyon szeretném, ha az emberek felszabadulhatnanak egy picit a hippi lét felé:
több szabadsagot, szabadidőt egymasra, magukra… Most készül új nagylemezünk, és ebben a szellemben próbaljuk összerakni. Van egy nagyon szép szamunk, Marti dala – egyik hajnalban felébredtem, és megjelent a fejemben. Ennek visszatérő motívuma, hogy kezdjetek el élni. Az utolsó
versszak: Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni. Utolsó óraban, mikor mar mindent megbantam, ezerszer megbantam, hogy oly sokaig vartam, hogy elmúlt az élet… Kezdjetek el élni.”
