Andy Murray talán élete eddigi legnagyobb lehetősége előtt áll, hiszen a londoni olimpia férfi egyes teniszdöntőjében Roger Federer lesz az ellenfele az aranyért folytatott csatában.
A hazai közönség bizalmát élvező brit tehetség élete talán egyik legjobb meccsét produkálta az elődöntőben, ott a korábbi szerb világelsőt, Novak Djokovicsot sikerült két szettben, 7:5-7:5 arányban legyőznie. A centerpálya közönsége szinte majd’ felrobbant, hiszen Murray így gyarapíthatja a britek aranyérem-kollekcióját, ha sikerül legyőznie a világelső Federert.
A svájci alaposan megizzadt a négy között, mivel az argentin Juan Manuel Del Potrót csak három szettben, 3:6-7:6-19:7-re verte. Kettejük mérkőzése 226 percig tartott, ez minden idők leghosszabb olimpiai teniszmeccsének felel meg.
Holnap tehát Federer-Murray párharc lesz Wimbledonban, és vasárnap lesz pontosan négy hete, hogy a svájci legyőzte a britet az All England Club Grand Slam versenyén (Wimbledon). A hazaiak kedvence ennek ellenére semmilyen visszavágóra nem készül, inkább abban bízik, hogy hozzá hasonlóan a lassan 31 éves riválisa is első olimpiai döntőjére készül, tehát ezen a téren semmivel sem számít rutinosabbnak nála.
„Nem fogok arra gondolni, hogy ez valamilyen korábbi csatánknak a visszavágója, mivel ami a múltban történt, az nem fog segíteni. Nekem a jövőre kell koncentrálnom” – mondta Murray. „Az egyetlen dolog, amiben bízhatok vasárnap, az az, hogy először szállhat harcba az aranyért egyesben. Egyéb tornákon nagyon sokat számított korábbi meccseinken, hogy ő nem először állt már ott. Wimbledonban nyolc döntőt játszott már, míg a négy héttel ezelőtti számomra az első volt.”
Négy éve Pekingben Rafael Nadal lett az első, míg Athénban a chilei Nicolás Massú diadalmaskodott. Férfi párosban legutóbb a svájciak győztek az olimpián, akkor Federer Stanislas Wawrinka oldalán vert meg egy svéd párost.
Friss tenisz hírek mindig fellelhetőek az Xlsport.hu-n, míg a bet365 a legjobb labdarúgó Magyar Kupa-meccsek szorzóit kínálja az olvasó számára.
TM – Xlsport.hu



