London 2012 – Fergeteges ünneplés a Syma Csarnokban

image A londoni olimpiáról 17 éremmel – nyolc arany, négy ezüst és öt bronz – hazatért magyar olimpikonokat fantasztikus ünneplésben részesítették hétfőn délután a Syma Csarnokot teljesen megtöltő sportrajongók.

    A versenyzők valamennyien meghatódva fogadták a szurkolóktól feléjük áradó szeretetet, a gyerekek aláírásért ostromolták a londoni ötkarikás játékokat megjárt hősöket, mások csak gratuláltak, vagy boldog mosollyal nyugtázták, hogy szemtől szembe, életnagyságban is láthatják a televíziós közvetítéseken megcsodált nagy bajnokokat.
    Szabó Gabriella, az aranyérmet nyert női kajaknégyes tagja azt mondta, hihetetlenül boldognak érzi magát.
    „Nagyon vártam ezt az eredményt, és titkon számítottam is rá” – fogalmazott.
    A kajaknégyessel szintén aranyérmes, ám a kettes hajóban „csak” második Kovács Katalin bevallotta, egyelőre még hullámzóak az érzései, ha visszagondol a Londonban történtekre.
    „Az idő majd begyógyítja a sebeket. Az a fontos, hogy csak a jóra emlékezzünk. Már megszoktam, hogy rendszeresen egy arannyal és egy ezüsttel térek haza az olimpiáról.”
    Szintén sokan faggatták Douchev-Janics Natasát, aki a jövőjéről szólva, megnyugtatta a rajongókat, mindössze pár hetet fog pihenni, s utána megkezdi a felkészülést a jövő évi versenyekre.     
    „Örülök, hogy csak két hétig tart a pihenő, mert a hosszabb kihagyás után nekem mindig nehezebb a visszatérés” – mondta, majd hozzátette: számított rá, hogy valamikor véget fog érni a győzelmi sorozata, de nagyon sajnálja, hogy ez pont Londonban történt meg. „Rengeteget dolgoztam az olimpia előtt, és nagyon bíztam az elvégzett munkában.”
    Harsányi Gergely arról beszélt, hogy a londoni negyedik hely elképesztően jó eredmény a magyar férfi kézilabda válogatottól.
    „Sajnálom, hogy nem sikerült előrébb végeznünk, mert a dobogós helyezéssel örökre beírhattuk volna a nevünket a magyar férfi kézilabdázás történelmébe.”
    Mocsai Tamás, a kézilabda válogatott átlövője elárulta, mindössze egy napja marad a pihenésre, mert utazik vissza Németországba, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság.
    Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya úgy érzi, a bronzérmet nyert Marosi Ádám teljesítménye elismerésre méltó, mert nehéz versenyen, erős mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet.
    „A lányok sajnos megilletődöttek voltak, s még túl fiatalok az olimpiához. Az ő idejük Rióban jöhet el” – tette hozzá.
    Ungvári Miklós, az olimpián ezüstérmet nyert cselgáncsozó így fogalmazott:
    „Nagyon boldog vagyok, de a londoni döntő egész életemet végig fogja kísérni.”
    A Syma Csarnokban hétfőn történteket a legfrappánsabban a gyerekek körében talán legnépszerűbb Pars Krisztián, a kalapácsvetés friss olimpiai bajnoka foglalta össze:
    „Fantasztikus ez az ünneplés, elképesztően jól sikerült a fogadtatás.”

Share: