Legtöbbünkkel előfordult már, hogy rádöbbentünk: egyáltalán nem olyan a saját hangunk, mint gondoltuk!
Mielőtt különösen szerencsétlen alaknak bélyegeznénk magunkat, szögezzük le: mindenkinek furcsa visszahallania magát.
De miért is van ez így?
Röviden annyi, hogy amíg a többiek csak a hangunkat hallják, mi a saját fejünkben halljuk a hangunkat úgy, hogy a testünk – a csontok, a vér, a hús – megszűri, kiszűri az alacsonyabb hangokat. Így azt hisszük, mélyebb a hangunk, mint a valóságban.
Amikor mások beszédét halljuk (vagy a sajátunkat felvételről), a levegőből érkező hanghullámok a hallójáraton át haladnak jutnak el a dobhártyáig, és megrezegtetik azt. A rezgés a dobhártyából a folyadékkal töltött csigába jut tovább, melynek idegei az ingereket az agyba továbbítják. A saját hangunkat is hasonló módon halljuk – egy apró különbséggel. A gégefőben keletkező rezgések ugyanis nem csak a külső levegőn és a hallójáraton keresztül érik el a dobhártyát, hanem a csontokon keresztül is. Ennek köszönhetően a saját hangunkat mélyebbnek és artikuláltabbnak halljuk, mint mások. Kivéve persze, ha felvételről szól: ekkor mi is azt halljuk, amit mások egyébként.
Aggodalomra azonban semmi ok. Mások is szörnyűnek hallhatják saját hangjukat, még akkor is, ha mi azt egészen normálisnak, sőt, kellemesnek halljuk. Attól még, hogy mi nem vagyunk elégedettek a saját hangunkkal, nem biztos, hogy mások is borzalmasnak ítélik.
Forrás: Minden, ami hallás
