A világbajnoki dobogó tetején Veres Győző, jobbra Tóth Géza
Az összeállítás szomorú aktualitása súlyemelőink leszereplése az idei világbajnokságon. Houstonban pozitív doppingminta, sérülés utáni visszalépés, kiesés, valamint az egyéni legjobbaktól messze elmaradó eredmények, a 14., 17. és 29. helyezések azt jelentették, hogy válogatottunk a közelébe sem került a pontverseny 24. helyéhez.
A remélt három kvalifikáció helyett csak abban reménykedhetünk, hogy jövőre az Európa-bajnokságon talán megszerezhetünk egy riói indulási jogot. Pedig az ötvenes-hatvanas években még többször végeztünk a második vagy harmadik helyen a legjobbak között!
Az ötvenes és hatvanas években két kiemelkedő képességű versenyző, Veres Győző (1936-2011) és Tóth Géza (1932-2011) eredményei határozták meg a magyar súlyemelősport színvonalát. Először 1957-ben a katowicei Európa-bajnokságon szerepeltek, majd 1968-ig három olimpián és szinte mindegyik világ- és Európa-bajnokságon indultak. Veres Győző kezdetben váltósúlyban, majd 1962-től középsúlyban indult, Tóth Géza 1958/64 között középsúlyban, majd félnehézsúlyban szerepelt.
Veres Győző 190 kilós lökésgyakorlata
Legjobb eredményeik a következők voltak: Veres Győző 1960-ban Rómában és 1964-ben Tokióban bronzérmet nyert az olimpiákon. A római olimpián nyert bronzérme a magyar súlyemelősport első érme volt. Nyert két világbajnokságot, két Európa-bajnokságot és 13 országos bajnoki címet. 1962-ben Budapesten az első magyar világbajnoki aranyérmet szerezte meg, legyőzve az amerikai Tommy Konot, akit sokan a világ legjobb súlyemelőjének tartottak.
Tóth Géza 1964-ben a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett. Nyert két világbajnokságot, három Európa-bajnokságot és 12 országos bajnokságot. Ő még 1969-ben és 1970-ben is indult vb-n és Eb-n, ezeken a világversenyeken már a fogásnemek legjobbjait is díjazták.
Tóth Géza a lökésgyakorlat felvétele közben
Többször előfordult, hogy azonos súlycsoportban indultak és hat versenyen is egymás mellett álltak a dobogón, így többek között 1962-ben a budapesti vb-Eb-n és az 1964-es tokiói olimpián.
Az eredményeiket tapasztalatlanságuk és külső körülmények károsan befolyásolták. A római olimpián két nappal a verseny előtt nagy súlyokkal edzettek, a versenyen túledzettségük miatt nem voltak elég frissek és a vártnál gyengébb eredményeket értek el. A tokiói olimpián Tóth Géza mandulája begyulladt az olimpiai faluban az újdonságnak számító jéghideg Coca Colától, magas láza lett, egyensúlyérzéke csökkent és a 145kg-os szakításnál lelépett a dobogóról. 1965-ben a magyar szövetség nem javasolta Nemessányi Árpád részvételét a világbajnokságra. Emiatt Veres Győző sem utazott el a vb-re, távollétével biztos éremtől esett el a magyar csapat.
1966-ban a berlini vb-n Veres Győző 162,5 kg-os nyomás gyakorlatát a zsűri 2:1 arányban szabálytalannak ítélte. A zsűriben egy szovjet, egy lengyel és egy magyar versenybíró volt, mindegyiknek volt honfitársa a súlycsoport legjobbjai között. Évekkel később derült ki, hogy előre megegyeztek a gyakorlatok minősítésében. A mexikóvárosi olimpián Tóth Géza 150kg-os szabályos nyomásgyakorlatát vették el, így ő kiesett a versenyből. Veres Győzőnek szintén a nyomásgyakorlatát minősítették 2:1 arányban szabálytalannak, aminek eredményeként nem állhatott dobogóra.
A két, kiváló sportoló sokban hasonlított egymáshoz, ugyanakkor életük és edzésmódszereik eltértek egymástól. Mindketten a súlyemelés elkötelezett hívei voltak. Szorgalmuk, elszántságuk, sportszerűségük, megbízhatóságuk, eredményességük azonos volt, csupán világcsúcsaik számában volt eltérés: Veres Győző 18, Tóth Géza három alkalommal ért el világcsúcsot.
Veres Győző magányos, zárkózott ember volt. Sokat olvasott, autodidakta módon képezte magát és csak a saját edzésmódszerei szerint készült a versenyeire. Másképp edzett és emelt, mint előtte a többiek, eredeti, újfajta erősítő gyakorlatokat és programokat talált ki. Kemény fizikai munkával tartotta el magát, majd később a családját. Debrecenben kezdte a súlyemelést, majd dolgozott és versenyzett Budapesten, Csepelen és Tatabányán.
Versenyzőtársaival nem tudott megfelelő kapcsolatot kialakítani, nagyképűnek, önteltnek, hencegőnek, az ellenfeleit lebecsülőnek tartották, nem fogadták el az elképzeléseit, nem hittek neki. Bár 1963-ban országos szakfelügyelőnek nevezték ki, sokat vitatkozott a szövetség vezetőivel és a válogatott egysége felbomlott, ez az eredmények rovására ment és lemondott a vezetői megbízatásáról.
Visszavonulása után 1971-től Tatabányán edzősködött, legnevesebb tanítványa Nemessányi Árpád olimpikon volt. 1973-ban Törökországba utazott és közel két évig a válogatott edzője volt, valamint előadásokat, továbbképzéseket tartott az edzőknek. 1975-ben Ausztráliába költözött. Sajnos, csak rövid ideig dolgozhatott edzőként, utána egy autótelepen használt autók tisztításával foglalkozott. Egészségi állapota fokozatosan romlott, az operációk sem segítettek és 2011-ben elhunyt. Hamvait hazahozták és a Szent István Bazilika Altemplomában temették el. A Tatabányai Súlyemelő Terem az ő nevét viseli.
Tóth Géza Reza Pahlavi, néhai iráni sah ajándékával
Tóth Géza a TF-en testnevelő tanári, edzői, súlyemelő szakedzői diplomát szerzett, 1971-ben mesteredző lett. Szombathelyen a Savaria gimnáziumban tanított, a TF Továbbképző Intézetében a súlyemelés szakelmélet tanáraként közel húsz éven át dolgozott. A Haladás egyesületben megszervezte a súlyemelő szakosztályt, amelynek évekig a vezetőedzője volt. Tanítványai közül Rehus-Uzor György és Antalovics Ferenc olimpiai résztvevők lettek.
Nemcsak itthon, hanem külföldön is dolgozott. Nyaranta egy-két hetes edzőtáborokat vezetett Nyugaton, Kairóban edzőképző tanfolyamot tartott, Uruguayban négy hónapos edzőtáborban képezte a dél-amerikai országok súlyemelő edzőit. 1986-tól nyugdíjasként hat évig Ausztriába járt át edzéseket vezetni. Segítette a szombathelyi rövidpályás gyorskorcsolyázók felkészítését is.
Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. Többek között 2002-ben megkapta a Nemzetközi Szövetség becsületrendjét, a Magyar Szövetség és Szombathely Életmű-díját, Vas megyében az évszázad sportolójának választották, Szombathely díszpolgára lett. Halála után a városban teret neveztek el róla, a téren emléksziklát állítottak fel és ezüstnyárfát ültettek a tiszteletére, róla nevezték el a Haladás súlyemelő termét és évente emlékversenyt tartanak.
(Fotók: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, jochapress.hu)
