Luca-nap Barcelonában

A 17 éves Homonnai Luca kapta meg szombaton a World Paddle Awads juniordíját, azaz a kajak-kenusok között 2015-ben ő lett a világ legjobb fiatal versenyzője. A győriek sportolója a díjátadó kedvéért repült az Egyesült Államokból Barcelonába.

reb Az idén másodszor adták át az előző év legjobb kajak-kenusait díjazni hivatott World Paddle Awads díjat. A közönség és szakmai zsűri szavazásával kialakult a kategóriánként három-három jelölt. A juniorok között Homonnai Luca révén a magyarok is érdekeltek voltak. Mint ismert, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület versenyzője tavaly parádés esztendőt zárt, hiszen a Montemor-o-Velhóban rendezett korosztályos világbajnokságon K–1 200 és 500 méteren is győzött az ifjúságiak között.

homonnai_luca_wpa

Homonnai Luca lett 2015-ben a világ legjobb fiatal kajakosa

Ráadásul a nyáron remek párost alkotott a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasával, a duó ezüstérmet szerzett a milánói felnőtt vb-n K–200 méteren. Nem véletlen, hogy a szakemberek egyöntetű véleménye szerint a tinédzser a jövő egyik nagy kajakosa lehet. Bár nem volt könnyű dolga, hiszen a juniorszlalom-világbajnok szlovák Jakub Grigar és a freestly vb-győztes amerikai Sage Donelly is joggal pályázott az elsőségre, a szakemberek végül őt választották.

A magyar lány egyébként a klubtársaival éppen Fazekas-Zur Krisztinával és a férjével, Rami Zurral edzőtáborozik a házaspárnál, az Egyesült Államokban, ám a díj kedvéért Homonnai Barcelonába repült.

„Már ismét Amerikában vagyok – értük el néhány órája a győztest. – Hatalmas élmény volt az este, rengeteg klasszis versenyzővel találkoztam, és gyönyörű helyen, nagyon szép körülmények között tartották a díjátadót. Megtisztelő, hogy én lettem a világ legjobb fiatal versenyzője, az elismerés plusz lendületet ad.”

A World Paddle Awards díjat 2014-ban Rob van Bommel, korábbi holland szlalomversenyző, a Sportscene Meadia House vezetője alapította, mivel szerettek volna elismerést létrehozni a világ legjobb lapátforgatóinak. A díjátadót egy éve Augsburgban tartották, akkor Hajdu Jonatán volt jelölt az év fiatalja díjra, de nem jutott el a legjobb háromig. Az idei gáláról bővebb, angol nyelvű beszámolót itt olvashat.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS