Belgrádban nemzetközi tornán vett részt Budapest korosztályos U14-es regionális válogatottja. Nem is akármilyen sikerrel!
A Beograda Trophy elnevezésű tornát immáron 14. alkalommal írta ki a helyi szövetség. Az előző kiírásokban magyar regionális válogatott szinte mindig volt a meghívottak közt, Budapest válogatottja immáron harmadik alkalommal vett részt az eseményen. Két csoportba osztották a csapatokat, először a csoportmérkőzések zajlottak, majd egy helyosztó zárta a csapatok szereplését. A Kiss László szakmai igazgató és Szabados József szövetségi edző vezette fővárosi csapatnak idén először sikerült elhoznia a kupát – két különdíjjal egyetemben -, a belgrádi, szarajevói, ljubljanai, macedón és pozsonyi riválisokat megelőzve.
Együttesünk 12 gólt elérve, kapott gól nélkül nyerte el a kupát, és a résztvevő szakemberek egyöntetű elismerését is. A torna legjobb játékosa Jablko Salamon, a torna gólkirálya Pintér Dániel lett.
– A mérkőzéseken a csapatrészek közötti összhang olyan volt, mintha évek óta együtt játszottak volna a gyerekek – mondta az mlsz.hu-nak Kiss László. – Külön öröm, hogy bár négy klubból jöttek össze a fiatalok, mégis ezt a játékot tudták produkálni, ami azzal együtt is nagy szó, hogy most már hosszú ideje azonos elvek mentén zajlanak az edzések az egész országban. A cserék minden esetben jól kapcsolódtak be a mérkőzésbe, ami azért nem kis dolog, hisz minden meccsen hat cserejátékos lépett pályára.
Együttesünk csoportmérkőzéseinek eredményei:
Budapest – Szarajevó 5 – 0
Góllövő: Burzi 2, Félegyházi, Bocskay, Iyinbor
Budapest – Ljubljana 5 – 0
Góllövő: Pintér 3, Burzi, Bocskay
Döntő:
Budapest – Pozsony 2 – 0
Góllövő: Burzi, Pintér
A tornán résztvevő játékosok:
FTC: Ilyés Bátony, Iyinbor Patrick Osaigte, Bekker Roland, Bita Bence, Félegyházi Krisztián, Hajdú Roland, Pintér Dániel
Vasas: Juhász Botond, Tamás Dávid, Jablko Salamon, Katona Bálint, Burzi Alex, Bocskay Bertalan
UTE: Pásztor Dávid, Tatai Tamás
Honvéd: Földesi Dominik, Eördög András
Gloriett: Németh Márk