Az eredmények első kommentálása után, tisztes időtávolságra az olimpiától, lehetőség nyílik némileg mélyebb elemzésre is. Összeállításunkban két-két éremhalmozó, illetve az előzetes várakozások ellenére medál nélkül maradó sportág neves szakembereit kérdeztük meg az ötkarikás játékokon tapasztalt trendekről. Arra is kíváncsiak voltunk, szükségesnek tartanak-e bármilyen változtatást a hazai utánpótlásképzésben.
Lakner Gábor • A vízilabdázókkal kezdjük a sort, akik két, egyaránt pontot érő helyezést értek el – a férfiak ötödikként, a nők negyedikként zártak –, de mindkét csapattól remélhető volt az éremszerzés, így a legkevésbé sem diadalmenetként értékelik a szereplést.
„Látható, a vízilabda abba az irányba halad, hogy egyre fontosabb a gyerekkori, tehát tizenkét és húszéves kor közötti képzés, az ebben az időszakban megszerzett képzettség. Amit ugyanis ekkor meg lehet tanulni, az később már pótolhatatlan – mondja Kemény Dénes, a szövetség elnöke, a férfiválogatottat sorozatban három olimpiai bajnoki címhez segítő szakember. – A technikai képzésben nincs lemaradásunk, a fizikai felkészítésben azonban előreléphetünk. A fiatal olimpikonjaink esetében és a játékokat követő junior Európa-bajnokságon is azt láthattuk, hogy kevés magyar játékos képes felvenni a harcot a fizikailag előbb járó ellenfelekkel. Fiatalkorban súlyzózni természetesen nem szabad, de meg kell találnunk azt a szárazföldi munkát, amelyikkel utol tudjuk érni a riválisokat, akik az átlagos magyar pólósoknál erősebbek, robbanékonyabbak és az állóképességük is jobb.”
A tizennégy éves Késely Ajna (Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka és Hosszú Katinka társaságában jobbról a második) már Rióban letette névjegyét
Kemény példának a szerbek 22 éves, olimpiai bajnok játékosát, Dusan Mandicsot említi, aki három éve még a szombathelyi junior-világbajnokságon szerepelt, az idén pedig az olimpiai döntőben a horvátokkal is felvette a versenyt.
„A szárazföldi munkában mindenképpen van fejlődési lehetőség, ráadásul ebben lehet a legkényelmesebben előrelépni. A pszichés fejlődés jóval hosszabb folyamat, több időt igényel. Ugyanakkor bizakodó vagyok: ha alázatosak maradunk, tanulunk és dolgozunk, akkor ugyanolyan képzett játékosokat tudunk a felnőttválogatottnak adni, mint korábban.”
Érem nélkül maradtak Rióban a magyar cselgáncsozók is, akik közül az ötödik helyezett Ungvári Miklós bizonyult a legjobbnak. A Hell Miskolci Judo Club vezetőedzője, Flórusz János a világ rengeteg országában megfordult edzőtáborokban és versenyeken, így nála jobban kevesen tudják összehasonlítani az itthoni munkát a nemzetközi élmezőnyével.
„A kiemelt sportágfejlesztési támogatás óta a magyar dzsúdó nincs rosszabb helyzetben a korábban valóban előbbre járó nyugati vagy éppen távol-keleti országoknál. A hazai élversenyzők ugyanazt a munkát végzik, mint a japánok vagy a franciák. Ráadásul a mátraházi edzőtábor megnyitásával újabb lehetőséget kapott a sportág, amit jól kell kihasználni. Azt ugyanakkor problémának tartom, hogy az utánpótlásban beszűkült az edzői gárda, kevés az igazán nagy tapasztalatú szakember. Az edzőképzésben kicsit alulmaradtunk a riválisokkal szemben.”
A vívók remekeltek az olimpián, két aranyéremmel, valamint egy-egy ezüsttel és bronzzal tértek haza. Az olimpiai bajnok Szász Emese mestere, a Nemzet Sportolója címmel elismert, négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző a legfontosabbnak a generációváltás sikeres levezénylését tartja.
Biztató utánpótlás: a junior Európa-bajnokságot nyert párbajtőrcsapat tagjai (balról: Siklós Gergely, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Bakos Bálint) közül akár többen is beérhetnek a felnőttek között
„Elsősorban a párbajtőrben mozgok otthonosan, így arról formálok véleményt. A sikeres férficsapatunk kicsit már koros, ebben az összetételben biztosan nem húzzák ki újabb négy évig. Fontos körülmény tehát, hogy semmi gond az utánpótlással, hiszen rendkívül tehetséges, a juniorkorból éppen csak kilépett fiatal gárdánk van, amelyet ha ügyesen menedzselnek, 2020-ban mindenkinek kellemetlen ellenfele lehet. Mindenesetre a sikeres felnőtté válás nagy feladat, hiszen a vívásban kritikus pont az átmenet a juniorkorból a nagyok közé. Sokan elvéreznek itt, de aki sikerrel veszi az akadályt, később is jó vívó lesz. A francia csapat mindig sikerrel oldja meg ezt a leckét. Úgy gondolom, érdemes lenni követni a példájukat, a Világ Kupa-versenyeken rendszeresen elindítani a fiatalokat. Akkor is bizalmat szavazni nekik, ha nem sikerült jól az első három-négy viadal, hiszen a riválisok is ezt teszik.”
Kulcsár a női párbajtőrrel kapcsolatban már nem ilyen derűlátó.
„A lányok esetében kevésbé jó a helyzet, nagyobb a gond. Mivel a csapatverseny négy év múlva kikerül az olimpia programjából, lenne idő építkezni, de azt már régen el kellett volna kezdeni. Egyelőre azonban a nyomát sem látom.”
Az úszás messze a legeredményesebb sportágunk volt Rióban, a hét érem és a megszerzett 43 olimpiai pont magáért beszél.
„Nem láttam új trendeket az uszodában, de az igazsághoz tartozik, hogy nyolc versenyzővel utaztam Rióba, így elsősorban a sajátjaimra koncentráltam – mondja Turi György, a Kőbánya SC mestere. – Úgy látom, a magyar utánpótlásképzés egyre jobb helyzetben van, a kiemelt sportágfejlesztési program komoly összegeket áramoltat a sportágba, amelyeket remek programokra fordítunk. Fontos, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, hiszen ha nagyobb a merítési lehetőség, több minőségi versenyző akad fenn a rostán. Fontos a bajnokprogram is, amely megfelelően támogatja a legügyesebbeket. Az edzőket is megfizetik, így nem kell másodállást vállalniuk, jobban tudnak a munkára koncentrálni. Szépen alakul az utánpótlásképzés, de az eredmények nem lineárisak, ami természetes dolog, mivel mindig lesznek jobb és kevésbé erős korosztályok. Örömteli, hogy nem csak egy központban építkezünk; Budapest mellett erős bástya Győr, Debrecen vagy Eger is.”
