Tavaly óta foglalkozik az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián a fiatal játékosok technikai képzésével Kercsó Árpád. A mesteredző szerint tehetségekben most sincs hiány, de már nem fogadna arra, hogy rövid belül lesz magyar hokis az NHL-ben.
STJ • Hat esztendővel ezelőtt került Székesfehérvárra, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiára szakmai igazgatónak Kercsó Árpád. A székelyföldi származású mesteredző a nyolcvanas évek közepén települt át Magyarországra, s valóságos hokiforradalmat vitt végbe. Neki köszönhető a dunaújvárosi jégkorong aranykora, s az ő tanítványaira épült az a felnőttválogatott is, amely – történelmet írva – Szapporóban kiharcolta a feljutást az elit mezőnybe. Volt felnőtt-szövetségikapitány, dolgozott korosztályos válogatottakkal is.
Kedvenc közegében, gyerekek között • Fotó: nso.hu
Dunaújváros után a Bp. Starsnál folytatta, majd Zalaegerszeg következett, ahol 2005-ben a tőle megszokott hévvel és lendülettel fogott neki a sportág meghonosításának. „A mostani tanítványaim közül öten szuperklasszisok lesznek, többen közülük az NHL-ben fognak játszani” – nyilatkozta akkor. A közös munka azonban kényszerűen félbemaradt – még nem volt TAO, a pénz elfogyott, s emiatt a csapat szétszóródott, sőt, a jégcsarnokra is lakat került –, s azóta is várunk az első magyar hokis bemutatkozására az észak-amerikai profi ligában.
„Ma már nem merném azt állítani, hogy belátható időn belül lesz magyar az NHL-ben, legalábbis ami a mezőnyjátékosokat illeti, hiszen a kapus Vay Ádám a tűz közelében van – mondta honlapunknak a szakember. – Azt sajnos tudomásul kell venni, hogy itthonról egyenes út aligha vezet a világ legerősebb bajnokságába. Oda a finn vagy a svéd juniorbajnokság tűnik a legjobb dobbantónak. Igazán sansza annak lehet, aki Skandináviában is kitűnik a gólerősségével, netán a védőmunkájával. Követelmény még, hogy az illető legyen legalább 190 centis s nagyjából 90-100 kilós. S az sem árt persze, ha mellé szegődik a szerencse.”
Úgy véli, reménységekben itthon sincs hiány, de a képesség csupán egy puzzle-darabka a nagy kirakójátékban. A márkás karrierhez kifogástalan erőnlétre, csillogó technikára, hideg fejre, valamint a játékos, az edző, a klub és a szülők tökéletes együttműködésére is szükség van. Bárhol szakad meg e lánc, búcsút lehet inteni az álmoknak.
„Hát éppen ez az, az álmok. Édes kevés, ha egy gyerek csupán ábrándozik a sikerekről. Azért tenni is kell, minden nap, minden órában. Amikor Mexikóban az öttusalegenda Balczó András egyéniben második lett Björn Ferm mögött, sportszerűen elismerte, hogy a svéd jobb volt, s hozzátette: tiszta a lelkiismerete, mert amit lehetett, mindent megtett a győzelem érdekében. A vereség ugyanakkor nem törte meg, sőt még elszántabban dolgozott, és végül 1972-ben Münchenben egyéniben is felért a csúcsra. Balczó egymagában is kőkeményen edzett, ám neki különleges adottságai voltak. A tehetségeket – s ez manapság különösen igaz – menedzselni kell, s ebben mi itthon lemaradtunk a világtól. Túlságosan is szemérmesek vagyunk, mintha félnénk sztárokat nevelni. Sokan jobban örülnek annak, ha egy meccsen egy csapatból négyen is betalálnak, mintha valaki mesternégyest jegyez. Pedig a Barcelona futballcsapatában is Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar trió termeli a gólok javát, ott ez mégsem zavar senkit sem. A játékostársak a sztárok keze alá dolgoznak, kiszolgálják őket, de ettől még ők is ugyanolyan hasznos tagjai az együttesnek, mint az extraklasszisok. De említhetek hazai hokis példát is: annak idején Fehérváron a Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor, Zalavári Miklós triót éveken át együtt szerepeltették, okosan menedzselték és a szó jó értelmében sztárolták. Noha Zalavári pályája egy idő után másfelé fordult, az elképzelhetetlen lett volna, hogy Palkovics és Ocskay ne egymás mellett hokizzon.”
A mesteredző azt mondja, kifejezetten élvezi jelenlegi székesfehérvári szerepkörét, ugyanis egyéni foglalkozásokat tarthat az U8-as, az U10-es, az U12-es és az U14-es korosztályba tartozó ifjú hokisoknak. Persze, nem minden tanítványa egyformán elszánt, de akikből árad a tudásvágy, azt épp olyan lelkesen tanítgatja, csiszolgatja, mint tette azt edzői pályája elején. Kercsó azt mondja: ahogy az a sportban általában, fejben dől el sok minden. Amelyik gyerek jól tűri a monotonitást, képes akár huszadszor is elvégezni ugyanazt a gyakorlatot, és hajlandó addig próbálgatni egy mozdulatot, amíg az ösztönössé nem válik, annak van esélye a kitörésre. A profi sport ugyanis ma már nem az élvezetekről szól. A tehetség és az elszántság azonban nem feltétlenül jár együtt; annak idején a Dunaferr aranycsapatában például Erdősi Pétert az adottságai messze kiemelték az átlagból, de nem volt elég kitartó, így nem futotta be azt a pályát, amire pedig esélye lett volna.
Példaértékű Galló Vilmos eddigi pályafutása
Kercsó örvendetesnek tartja, hogy manapság már az utánpótláskorú hokisok is eljuthatnak külföldi klubokba. Ám itt sem árt alaposan végiggondolni, merre érdemes indulni. A mesteredző jó példaként említi egykori tanítványai közül a jelenleg a svéd Linköpinget erősítő, 20 éves Galló Vilmost, illetve a felnőttként a német Schwenninger Wild Wingsben jégkorongozó Bartalis Istvánt, Hári Jánost (Leksands) és Sebők Balázst (KalPa). Megint csak a svéd és finn modellt dicséri, viszont a német klubok többségében utánpótlás-nevelés címszó alatt zajló munkától nincs elragadtatva. Szerinte ott nem egy helyen gyengébb a képzés, mint Magyarországon.
Noha egész életet a gyerekek nevelésével töltötte, nem tud mit kezdeni azzal, ha egy csapat „fiatalításba” kezd. Azt mondja, az ő mércéje szerint nincsenek fiatalok és idősek: valaki vagy hasznára van a csapatának, vagy nem. Aki tud segíteni, annak lényegtelen az életkora, annak viszont, aki visszahúzza a közösséget, a fiatalsága sem adhat felmentést.
„Galló Vilmos, Szabó Krisztián, Vokla Roland, Mazzag Dániel, Gáspár Máté – annak idején Zalaegerszegen arra tippeltem, hogy jó eséllyel közülük kerülhet ki az első tengerentúli magyar hokisztár. Azóta valamennyien letették már a névjegyüket, ki itthon, ki külföldön, de az NHL kapujáig ők sem jutottak el. Mi tagadás, ez nekem némi csalódás, ám Balczóval vallom: aki mindent megtett a siker érdekében, annak nincs miért pironkodnia.”
