Anyagi gondokkal küzd a BEAC-Újbuda női kosárlabda-szakosztálya, az azt vezető Buttás Pál arról beszél, a TAO-ból sem áramlik a klubhoz a kellő mennyiségű pénz, így a huszonnegyedik órában vannak.
UP-info • Buttás Pál, a BEAC-Újbuda női kosárlabda-szakosztályának vezetője a klub honlapján beszélt arról, hogy a szakosztály anyagi gondokkal küzd. A nyilatkozatból kiderül, hogy a sokak által irigyelt TAO-s sportágak között is akadnak egyesületek, ahol nincs kolbászból a kerítés. Ugyan a sportvezető specifikusan saját klubjáról osztotta meg gondolatait, tapasztalataink alapján szavai vonatkoztathatóak több kisebb, elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesületre is.
A TAO kérdése fontos szerepet kap a MOB és a Decathlon támogatásával, az Utanpotlassport.hu szervezésében immár hatodszor megrendezendő utánpótlás-konferencián is. A december ötödikei esemény – melyről minden információ ITT található – egyik témája, hogy miként használhatók fel a leghatékonyabban az állami támogatások a fiatalok sportjában.
A Buttás Pállal készült interjú teljes szövege ITT olvasható, a legfontosabb gondolatokból szemezgetünk.
A BEAC az utánpótlás-nevelésben hisz
„Nem tudunk, és nem is akarunk változtatni azon a filozófiánkon, amit a klubunk gyakorlatilag megalakulása óta képvisel, vagyis hogy nevelőegyesület vagyunk. Fiatalokat versenyeztetünk, az utánpótlást építjük, mert hisszük, hogy ez a magyar kosárlabdasport érdeke. Sajnos viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a színmagyar csapat, a fiatalok, az utánpótlás, az egyetemi sport, immár nem versenyképes hívószavak. Az ellehetetlenülés szélére sodródtunk.”
A TAO-t nagy reményekkel várták a BEAC-nál, bíztak benne, hogy annak köszönhetően megoldódnak a gondok.
„Nagyon örültünk, amikor a TAO-rendszer elindult, óriási elánnal vetettük bele magunkat a munkába, úgy éreztük, ezt nekünk találták ki. Azt láttuk, hogy lesz ismét létjogosultsága annak a nevelőmunkának, amit itt végzünk. Létrehoztuk az akadémiát, újra két-háromszáz gyerek sportolt nálunk, hittünk abban, hogy a TAO-rendszer megteremti számukra a sportolás lehetőségét a klubon belül.”
Buttás Pál
A valódi áttörés azonban nem akar eljönni.
„Évről évre nehezebb helyzetben vagyunk. Két komoly támogatónkra, akik évekig álltak mögöttünk – és ezért végtelenül hálásak vagyunk nekik –, különböző okokból idén már nem számíthattunk. Budapestre sajnos egyáltalán nem jellemző az a fajta lokálpatriotizmus, ami vidéken egyértelműen megvan. Hiába tartozunk egy akkora kerülethez, mint Újbuda, ami százhetvenötezer lakosával Magyarország ötödik legnagyobb városa lehetne, és ráadásul teli van nagy cégekkel, a legtöbb helyen az ajtón sem jutunk be. Ahol mégis, ott is gyorsan lesöpörnek minket az asztalról. Az a fajta érték, amit mi képviselünk, úgy tűnik, ebben a világban nem számít értéknek. Az egyetemi kötődésünk sem jelent könnyebbséget sajnos. Míg az amerikai egyetemi csapatok költségvetését gyakorlatilag a korábbi hallgatók, sportolók összeadják, addig itthon az ELTE sem számít elég erős hívószónak.”
Buttás Pál azonban egy feltételhez ragaszkodik: szó sem lehet csalásról vagy trükközésről.
„Sokan kinevetnek bennünket, de nem vagyunk hajlandóak eltérni a törvény szavától. Biztosan régivágásúak vagyunk a mai világban, de a klub filozófiája nem engedi meg, hogy ebből engedjünk. Nem könnyű kimondani, de sajnos nagyon nehéz önzetlen támogatókat találni.”
A BEAC az előző évadban osztályozón vívta ki a bennmaradást az élvonalban
A szakosztályvezető mindezzel együtt a TAO-t kiváló rendszernek tartja.
„Nem véletlen, hogy külföldön több helyen is átvették, és itthon is látványos fejlődés valósult meg a TAO segítségével. Az olyan kiscsapatok életét, mint a miénk, talán az segíthetné, ha a TAO-pénzeknek legalább egy része központilag kerülne be a szövetséghez, és onnan lenne elosztva, úgy, hogy az egyenlőtlenségeket tompítsa a rendszer.”
Hogy hogyan lesz tovább, azt a szakvezető sem tudja megmondani, mindenesetre utolsó mondatai kétségbeesett segítségkérésként hangzanak.
„Egy biztos, lassan az anyagi lehetőségeink végére érünk. Fizetni kell az edzőket, a terembérletet, a versenyeztetések költségeit. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Tárgyalunk folyamatosan, de már nagyon beszűkültek a lehetőségeink. Nemcsak az a kérdés, hogy az élvonalbeli csapatunk végig tudja-e játszani a szezont, a szakosztály teljes működése van veszélyben. Lassan kezdhetünk azon gondolkodni, hogy melyik korosztályoknak, csapatoknak mondjuk azt, hogy akkor nincs tovább…”
