Gőzerővel készül az A-Híd OSC

Gór-Nagy Miklós (foto: vizipolo.hu)

Két döntetlennel és egy győzelemmel indult az év az OSC számára. A kedd délelőtti edzés végén kiértékeltük az eddigi mérkőzéseket és beszéltünk a folytatásról.

vizipolo.hu

Edzésen az OSC

Elsőként Salamon Ferencet kérdeztük. Az OSC szélsőjének edzéssel indult az év, ugyanis meghívót kapott az új szövetségi kapitány, Marcz Tamás által vezényelt első válogatott összetartásra.

Szolnok igazából az ismerkedésről szólt, mind a játékosok, mind az edző oldaláról. Nyilván a Volvo kupa más, hazai közönség előtt fogunk játszani, ott már mérvadó lesz, hogy ki illetve milyen felállásban fog szerepelni a csapatban. Az OSC-nél elkezdődött a tavaszi szezon, túl sok időnk nem volt pihenni, hiszen egyből egy fontos Bajnokok Ligája mérkőzéssel indult az év. A Brescia elleni találkozó sikerülhetett volna jobban is, de továbbra is az a cél, hogy a legjobb 6 közé kerüljünk.

Salamon Ferenc (foto: vizipolo.hu)

Salamon Ferenc (foto: vizipolo.hu)

Volt két hét pihenőnk, úgyhogy nekem kifejezetten jót tett a szolnoki edzőtábor, segített, hogy újra meccshangulatba kerüljek. Tamás abszolút ránk hagyta a játékot, nem volt kifejezett kérése, egyedül az emeberelőnyös szituációkat gyakoroltuk kicsit többet. Jó hangulatban telt, sok volt a fiatal, találkoztam régi ismerősökkel, nekem nagyon tetszett. ” – nyilatkozta a válogatott balkezese, Zalánki Gergő. ” A Brescia elleni eredmény kicsit fájó volt, mert jól kezdtünk, 4-1-re is vezettünk, én már azt éreztem, hogy a kezünkben van a mérkőzés és ennek ellenére a végén még mi örülhettünk a döntetlennek. Kaptunk 3-4 olyan gólt, ami elkerülhető lett volna.”

Zalánki Gergő (foto: vizipolo.hu)

Zalánki Gergő (foto: vizipolo.hu)

 

Gór-Nagy Miklós: “Egy nehezebb edzésen vagyunk túl, már gőzerővel készülünk az Olympiacos elleni meccsre. Szerdán Debrecenbe megyünk és ők hazai pályán okoztak már meglepetést, konkrétan nekünk, tavaly. Utána következik a Szentes elleni találkozó itthon. Úgy gondolom, a csapat erejét tekintve, hogy ezeket a mérkőzéseket illik megnyerni, még akkor is ha keményebb hét áll mögöttünk. Említetted a Brescia és a Szeged elleni két döntetlent: Szerintem a két meccs nagyon különböző volt. A Brescia ellen jól játszottunk és egy kiélezett meccsen egy pontot szereztünk, persze nyilván jobb lett volna nyerni. A Szeged elleni találkozó három arcú volt, nagyon jól indítottunk, abszolút mienk volt a mérkőzés. Azt az időszakot is 2-1-re hoztuk, amikor Nagy Ádám szerencsétlenül mozdult és kiállították négy percre. Mégis úgy érzem, hogy a végeredmény szempontjából ez meghatározó időszak volt, elfáradtunk és már nem tudtunk újítani. Az elkövetkezendő két Olympiacos és egy Brescia elleni meccsen abszolút a győzelem a cél és ezáltal a Final 6-be jutás.

Gór-Nagy Miklós (foto: vizipolo.hu)

Gór-Nagy Miklós (foto: vizipolo.hu)

 

Az A-Híd OSC következő mérkőzései:

2017.02.01. DVSE – A-HID OSC ÚJBUDA 19:15

2017.02.04. A-HID-OSC ÚJBUDA – SZENTES 19:00

 

(vizipolo.hu-Agi)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS