Szőke István 1973-ban (fotó: Farkas József)
Ma ünnepli 70. születésnapját Szőke István, a Ferencváros korábbi kiváló jobbszélsője, aki 1972-ben góljával kijuttatta a magyar válogatottat az Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjébe.
Szőke István 1947. február 13-án, pénteken született Budapesten. Talán ezért is alakult kicsit balszerencsésen a pályafutása. A Haller téri grundon kezdett el futballozni – méghozzá gumilabdával. 8-10 évesen már a felnőttek között száguldozott. A tizenkettedik születésnapján, 1959-ben jelentkezett a Ferencváros kölyökcsapatánál, és közölte Agárdi Ferenc edzővel, hogy jobbszélső szeretne lenni, mint Budai II László. A mester bólintott, majd beállította a csapatába – jobbhátvédnek. 18 évesen már a nagyok között futballozott, sínen volt a karrierje, de 1968 elején – főként magánéleti gondok miatt – idegösszeroppanást kapott. Nehéz volt felépülnie, de visszakerült a kezdőbe.
Az 1965-ös Fradiban három bajnokin kapott lehetőséget. Akkor nyerte az első érmét a felnőttek között. 1967-ben és 1968-ban bajnok lett a Ferencvárossal, 1965-ben 1966-ban, 1970 tavaszán, 1970–1971-ben, 1972–1973-ban, 1973–1974-ben ezüstérmes, 1969-ben bronzérmes. 1968-ban Vásárvárosok Kupája-döntőt bukott a Leeds United ellenében a Fradival. A kiváló szélső két, illetve inkább három Magyar Népköztársasági Kupa-döntőn játszott, ugyanis 1966-ban a küzdőtéren volt a Győri Vasas ETO elleni mindkét összecsapáson (1:1, 2:3), aztán az 1972-es befutón (2-1 született a Tatabánya ellen) is, ellenben az 1974-es végjátékban, az FTC–Komlón (3-2) nem kapott szerepet. Szélső létére 310 mérkőzésen 102 gólt rúgott az FTC mezében.
Pályafutása nagy tavaszán, 1972-ben a Wolverhampton Wanderers elleni elődöntő hősévé válhatott volna. Egy büntetőt belőtt, és ha 2-1-es vezetésnél a második 11-est is értékesíti, az FTC valószínűleg győz. Sajnos a 73. percben Parkes lábbal hárított, utóbb pedig a „farkasok” kiegyenlítettek. És még nem volt elég a pechből! Az alacsony termetű jobbszélső Angliában is elhibázott egy tizenegyest, ennek következményeként a narancssárga-fekete WW került a fináléba. Pedig a hatvanas években, még ifistaként nemzetközi hírű lett büntető-végrehajtásairól. Az olaszországi Casale Monferratóban, a hagyományos ifjúsági tornán 1965-ben és 1966-ban összesen 18 kísérletből 18 tizenegyest értékesített.
A Fradi-szurkolók közötti népszerűségét csak fokozta, hogy különösen az Újpesti Dózsának, Szentmihályi Antalnak rúgott sok gólt. 1965-ben, 19 évesen, egy kupamérkőzésen négyet, majd 1967-ben két meccsen kettőt, 1970 tavasza és 1972 nyara között pedig 6 meccsen ötöt.
Az A-válogatottban 1969. május 25. és 1973. november 21. között tizenháromszor vetették be. A címeres mezben négy gólt könyvelhetett el. Az 1972-es belgiumi Európa-bajnokságon a negyedik helyen végzett a magyar válogatottal. Tett róla, hogy kijusson a gárda Németalföldre. Bár gyilkos erejű bombáiról vált rettegetté, a legfontosabb és leghíresebb gólja mégsem így született. 1972 tavaszán maratoni, 270 perces csatát vívott válogatottunk Románia legjobbjaival. A három selejtezőn négyszer szereztük meg a vezetést, a románok négyszer egyenlítettek. A ferencvárosi támadó Bukarestben is betalált, és már ott eldőlhetett volna a továbbjutás, ha 2-1-es vezetésünknél Kocsis Lajos nem ront büntetőt (2-2).
A románok elleni három Eb-selejtező összefoglalója, Szőke István fontos találatával:
Május 17-én Belgrádban mindenki ellenünk szurkolt, a rengeteg román drukker mellett a szerbek is. A hivatalos sajtóban a „két baráti nemzet csapatainak mérkőzéséről” cikkeztek, de mindenki pontosan tudta, mennyire „baráti” a két nemzet viszonya. Kocsis Lajos a 26. percben megszerezte a vezetést, majd akárcsak Bukarestben, a JNA-stadionban is Alexandru Neagu, a Rapid csatára egyenlített. Már mindenki a stadion nagyóráját leste, amikor a 87. percben Szőke – az irdatlan termetű Necula Răducanu kapus hasa alatt – a hosszú sarokba lőtt. Nem is találta igazán jól el a labdát, viszont így be tudta csapni az eléje kifutó ellenfelét. 2-1-re győztünk, készülhettünk a kontinentális tornára. Tüzek gyulladtak a lelátókon, de nem örömtüzek: a dühös román fanatikusok felgyújtották a Partizan pályáját…
Hiába volt Szőkének elsőrangú a rúgótechnikája, 1972-ben, huszonöt esztendősen lemondtak róla, a válogatottaknál lényegében elfelejtették. A mellőzött támadó 1974 nyarán a feleségével az NSZK-ba, Essenbe utazott. A helyi Rot-Weisszel edzett, a klub szerződést kínált neki. Ám néhány hét után hazajött, miután feleségét nagyon kínozta a honvágy. Itthon nem tiltották el, mivel el tudta hitetni az illetékesekkel, hogy lába gyógykezelése miatt hosszabbította meg kicsivel a kintlétet. Ellenben a Ferencvárosban nem játszott többet. Utolsó bajnokija a Vasas elleni stadionavató maradt. 1974-től 1976-ig a Volán SC-ben futballozott, majd két esztendőn keresztül a közlekedési klub egyik edzője volt.
Hosszú éveken keresztül, nyugdíjba vonulásáig a József utcai Volán klubot üzemeltette. Továbbra is besegít az ottani munkába feleségének, aki tovább viszi a boltot.
