A magyar válogatott 1982-es világbajnoki kerete
Soha rosszabb világbajnoki szereplést annál, ha gólrekordot érsz el, ha csak a címvédőtől szenvedsz vereséget, és ha döntetlenre zársz az aktuális Európa-bajnoki ezüstérmessel. Márpedig a magyar válogatott az 1982-es spanyolországi világbajnokságon ezt az eredménysort produkálta. A belgák ellen 1–1-es döntetlen a gólszerző, Varga József kommentálásával, friss audiokommentárral, megtekinthető az MLSZ Archív csatornában.
Talán már a lefújás pillanatában sejtettük, de pár nappal később végképp szembesültünk vele: magyar szempontból a lehető legrosszabb eredmény született az 1982-es vb nyitómeccsén. Belgium ugyanis jókora meglepetésre Erwin Vandenbergh góljával 1–0-ra legyőzte Argentínát. Ha ugyanis a Diego Maradona vezette vb-címvédő nyer vagy döntetlent játszik, akkor a magyar válogatott június 22-én – a további eredmények ismeretében – továbbjutást ünnepelhetett volna Elchében.
A 3. csoportban a címvédő Argentína, az aktuális Európa-bajnoki ezüstérmes Belgium, és az ismeretlen Salvador várt a magyar csapatra, amely előzetesen úgy számolt: ha a papírforma alapján a dél-amerikai válogatott három sikert arat, és mindenki legyőzi Salvadort, akkor a belgákkal küzdünk a második továbbjutó helyért a csoportban. Ezt az elméletet borította fel Vandenbergh mindjárt a vb legelején.
A magyar válogatott vb-rekordot jelentő 10–1-es győzelemmel kezdett Salvador ellen, majd 4–1-re kikapott Argentínától, eközben a belgák a nyitómeccsen aratott sikerük után Salvadort is csak 1–0-ra verték. Az utolsó kört Belgium négy, míg Argentína és Magyarország két-két ponttal várta. Június 22-én Elchében magyar-belga találkozót rendeztek, egy nappal később pedig Argentína Salvadorral meccselt.
Mészöly Kálmán együttese magasan a legjobb gólkülönbséggel, 11–5-tel várta a belgákat. Minket csak a győzelem juttatott biztosan a középdöntőbe, ezért a szövetségi kapitány támadó szellemű csapattal (Mészáros – Martos, Kerekes, Garaba, Varga – Müller (Sallai), Nyilasi, Pölöskei – Fazekas, Törőcsik (Kiss L.)) futott ki Elchében.
A belgáknak sem volt mindegy a meccs, hiszen vereség esetén az argentinok kezébe került volna a sorsuk. Guy Thys szövetségi kapitány kezdőcsapatában hat olyan játékos (Pfaff, Gerets, L. Millecamps, Meeuws, Ceulemans, Vandenbergh) kapott szerepet, akik két évvel korábban Eb-ezüstöt szereztek.
Clive White fújta a sípot, és sajnos az angol játékvezető főszereplővé vált. A magyar csapat a 28. percben Varga József góljával került előnybe, és remekül tartotta magát. Helyzeteket dolgozott ki, akár az első félidőben eldönthette volna a mérkőzést. A belgák a 62. percig mindkét cseréjüket kihasználták, és ez keményen visszaüthetett volna, ha White bíró a szabályoknak megfelelően jár el a hajrában: Fazekas egy az egyben kiugrott a labdával, Pfaff azonban leterített őt. Mindenki a piros lapot várta, de White még a sárgát sem mutatta fel. Ha kiállítja a kapust, akkor csere híján egy mezőnyjátékos került volna a belga kapuba, és ebben a helyzetben aligha egyenlítettek volna.
Márpedig a 76. percben ez történt: Ceulemans a saját térfeléről egészen a magyar 16-os jobb oldaláig szenvedte magát, beadását Czerniatynski egy suta mozdulattal a hosszú sarokba küldte. A maradék időben nem változott az eredmény. Az 1-1 azt jelentette, hogy a belgák továbbjutottak, mi pedig másnap azért szurkoltunk, hogy Salvador nyerjen, vagy legalább döntetlenre végezzen Argentínával. Hiába, Cesar Luis Menotti csapata 2–0-ra győzött és a belgákkal együtt továbbjutott.
Ha lenne rangsora a magyar válogatott fájó döntetlenjeinek, akkor az 1973-as svédek elleni 3–3 után a belgák elleni 1–1-et mondanánk: mindkettő vereséggel ért fel.
