A 2011-es IFMA Európa-bajnokság (Antalya, Törökország) értékelése

image

Pokorádi Balázs, IFMA nemzetközi bíró értékeli a 2011-es IFMA Európa-bajnokságot, melyet a törökországi Antalyában rendeztek.

A magyar csapat szereplése:

A magyar csapat négy főből állt, és viszonylag szerencsés sorsolást mondhattunk magunkénak. Sajnos két versenyzőnk is kikapott az első mérkőzésen, de felnőtt 86 kilóban és női junior 60 kilóban is érmesünk van.
Marlok Solt egy győztes (KO a török versenyző ellen) és egy vesztes meccsel bronzérmes (az elődöntőben a 2009-ben világbajnok, 2010-ben világbajnoki ezüstérmes belorusz Gerasymchuktől kapott ki),
Éltető Daniella megszerezte az IFMA bajnokságok történetének első magyar aranyérmét, három, fantasztikus iramban végigküzdött meccsen, török, svéd és ukrán ellenfelek ellen.
Habash Antoine nem tudott feloldódni, és sajnos a görcsösség miatt nem sikerült a meccs, pontozással kapott ki a spanyol versenyzőtől, de ő ígéretes fiatal harcos, akire még hosszú versenyzői pálya várhat.
Zentai Máté ügyesen kezdett, bár az ő sorsolása volt a legnehezebb (a korábban 91 kilóban már világbajnok orosz Semen Shelepov volt az ellenfele). Sajnos egy lábsérülés miatt idő előtt lett vége a mérkőzésnek, de az összbenyomás az,hogy Máté fizikailag és hozzáállásban is sokat fejlődött a 2010-es VB óta is.
Az bajnokság alatt végig nagyon összetartóan, fegyelmezetten viselkedett az egész csapat, amit példamutatónak tartok.

ifma_antalya.jpg

Pokorádi Balázs nemzetközi bíró
Rehák György válogatott edző