A 2017-es a Williams nagy éve lehet?

F1

2016. június 27. hétfő, 18:08

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Williams

A gyári élcsapatok és a középmezőny közé beékelődő Williams sokat remél az új szabályok évétől. Segítségükre van, hogy úgy vélik, autójuknak nincs igazi gyengesége.

A Williams azon csapatok közé tartozik, amelyek sokat nyertek a 2014-es szabályváltozásokkal – az említett idény kezdete óta 14 dobogós helyet szereztek, az elmúlt két szezont a konstruktőri harmadik helyen zárták, de inkább az jellemző a csapat teljesítményére, hogy az említett év óta folyamatosan teret veszít, az áhított győzelemtől pedig egyre messzebbre került. A 2017-es szabályváltozásokból azonban igyekeznének kihozni a maximumot.

„A Formula-1-re jellemző jelenlegi fejlesztési módszer, az aerodinamikai tesztre vonatkozó megszorításokkal együtt, sokkal kedvezőbb egy olyan csapat számára, amelynek forrásai korlátozottak” – idézi Rob Smedley teljesítményért felelős igazgatót az Autosport lap. A Williams keze az anyagiak miatt sokkal jobban meg van kötve, mint más istállóké. „2017 nagy lehetőséget kínál a Williamsnek, hogy újra közelítsen az élmenőkhöz.”

A csapatra egyfajta kényszer is helyeződik: muszáj profitálniuk az új szabályokból, máskülönben évekre hátraeshetnek. „Képesnek kell lennünk rá, vagy a Formula-1 második ligájába kerülünk. Maximálisan ki kell aknáznunk a lehetőséget. Ez a cég célja is, az előre mozdulás, nem ott maradni, ahol vagyunk. Sok erőssége van a Williamsnek, ezeken akarunk továbbra is dolgozni, miközben a gyengébb területeken is javulunk” – magyarázta a szakember.

„Nincsen kifejezett gyengeségünk” – jelentette ki Smedley. „A Formula-1 örök hibája az, ha valaki egy kifejezett területre akar koncentrálni. Ha kicsit gyengébb vagy valamilyen fronton, akkor sem szabad arra összpontosítanod, mindenre figyelned kell, minden területen haladnod előre. Folyamatosan teljesítményt kell találnunk, vagy a szerelők révén, vagy az aerodinamika, vagy a gumitechnológia terén.”

Forrás: www.formula.hu – RSS