A 9. forduló játékosa: Vámos Márton

vamosmartonszolnokfacebook01

Csapata motorja volt, aki három góllal járult hozzá a Szolnok győzelméhez a szuperrangadón. 

vamosmartonszolnokfacebook01

Vámos Márton háromszor is mattolta Bisztritsányit (Fotó: Szolnoki VSC/facebook)

A szuperrangadó fordulója volt a 9. kör. Sem az OSC, és sem a Fradi nem tudta otthon tartani a három pontot.

Több kiemelkedő teljesítmény is akadt a fordulóban. Mi vámos Márton láttuk a legjobbnak. A Szolnok balkezese három gólt dobott az OSC ellen, ezzel a mezőny egyik legeredményesebbje volt. Két találatot ráadásul a harmadik illetve a negyedik negyed hajrájában szerzett, ami igencsak fontos volt egy ilyen meccsen.

Válogatottunk eddig mind az idény kilenc OB I-es összecsapásán játszott a Szolnokban. Eddig 13 találatnál tart és 41%-os lövőponttosságnál áll. Volt csapata a Vasas ellen volt még ilyen eredményes, október közepén is háromszor volt eredményes a piros-kékek ellen. A Szolnokra az elkövetkezendő egy hónapban fontos meccsek várnak, hiszen a Magyar Kupában a Fradi vár a Tisza-partiakra, míg megkezdődik a Bajnokok Ligája is. Vámosra pedig nagy szüksége lesz a gárdának.

Az eddigi fordulók játékosai:

Az 1. forduló játékosa: Gyárfás Tamás

A 2. forduló játékosa: Kovács Gergő

A 3. forduló játékosa: Stefan Mitrovics

– A 4. forduló játékosa: Salamon Ferenc

Az 5. forduló játékosa: Madaras Norbert

A 6. forduló játékosa: Gyárfás Tamás

– A 7. forduló játékosa: Madaras Norbert

– A 8. forduló játékosa: Varga Dénes 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS