A bajnok, az F1-es, és a szívmelengető dizájn

USA

2016. február 2. kedd, 21:23

A Chip Ganassi Racing az IndyCar keddi sajtónapján mutatta be a Dallara-Chevrolet új, retro-hatású festését – a címvédő Scott Dixon pedig pozitívan nyilatkozott új csapattársáról, Max Chiltonról.

Rengeteg rajongó szíve dobbant meg a csapat legújabb festését látva, ugyanis a gárda egészen a 2001-es CART-szezon végéig a sárga villámokkal ellátott dizájnt alkalmazta bordó-vörös autóin. Ilyen géppel szerzett bajnokságot 1996-ban Jimmy Vasser, 1997-ben és ’98-ban Alex Zanardi, 1999-ben pedig Juan Pablo Montoya – a kolumbiai 2000-ben az Indy 500-on aratott sikerével koronázta meg a Ganassi sikerszériáját.

A csapat nemrég jelentette be Max Chiltont a 8-as számú autó pilótájaként, a négyszeres IndyCar-bajnok és címvédő Scott Dixon pedig pozitívan nyilatkozott újdonsült társáról a Motorsport.com-nak. „Max sokféle autóról rendelkezik már ismeretekkel, és ha egy pilóta már ezen a szinten van, jelentős segítséget jelent egy csapatnak. Nem számít, kiről van szó, ha tapasztalattal a háta mögött érkezik, így legalább mindannyian tanulhatunk egymástól.”

Dixon annak is örül, hogy a közelmúlt pletykái után a Ganassi mégsem három, hanem négy autóval kezdi el a 2016-os IndyCar-szezont. „Amíg a program hatékonyan működik – ez pedig mindig igaz volt a csapatra -, addig nagyszerű. Azzal, hogy már ilyen korán összeállt a csapat, sokkal több információt kaphatunk – bár nincs sok különbség a között, hogy három vagy négy autót versenyeztetünk, mindenképp használható információra tehetünk szert.”

„Szerintem stabilitás terén is jobbak leszünk majd, ha nem váltogatjuk a pilótákat. Minden versenyző mást szeret és mást akar, egy pilótával viszont kiegyensúlyozottabbak lehetünk majd” – utalt Dixon arra, hogy a 8-as autón tavaly két pilóta, Sage Karam és Sebastian Saavedra is osztozkodott.

Forrás: www.formula.hu – RSS