A bajnok nyert Siófokon a férfiaknál, a keszthelyi bronzérmes a nőknél

A hétvégén a Sunrise Beach Tour keretében rendeztek meg, Siófokon a Beach House-on egy A-kategóriás strandröplabda-versenyt. A férfiaknál kilenc, a nőknél hét induló volt, s előbbieknél a Kaszap Tamás, Nacsa Gábor duó, utóbbiaknál pedig Győri Panni és Kovács Eszter győzött.

Az erősebbik nemnél a Farkas Tamás, Bagics Bence alkalmi duó lett az ezüstérmes, míg a harmadik helyen két páros végzett holtversenyben: Tóth András és Tóth II Gábor, valamint Acic Zoran és Baróti Árpád. A korábbi kétszeres bajnok Vocskó Máténak illetve a korábbi teremválogatott Tóth I Gábornak azonban ezúttal nem ment a játék, mindössze a nyolcadik helyen végeztek.

A hölgyeknél a keszthelyi ob-fordulón harmadik, Kispesten pedig negyedik Győri Panni és Kovács Eszter diadalmaskodott, mégpedig Szalma Alexandrát és Oláh Vivient megelőzve. A bronzérmet Bánlaki Mária és Lutter Liza, a negyedik helyet pedig Czene Adrienn és Dénesi Brigitta szerezte meg. A kispesti bronzérmes Hackl Szilvia, ezúttal teremválogatott csapattársnőjével, Dégi Barbarával indult, de meg kellett elégedniük az ötödik hellyel.

A Beach House jelentős létszámú közönsége azonban mindenképpen egy remek röplabdás élménnyel gazdagodva távozhatott, mert színvonalas mérkőzésekben nem volt hiány.

A-KATEGÓRÁS STRANDRÖPLABDA-VERSENY, SIÓFOK
Férfiak:

1. Kaszap Tamás, Nacsa Gábor
2. Farkas Tamás, Bagics Bence
3. Tóth András, Tóth II Gábor és Acic Zoran, Baróti Árpád
5. Bögöly Gábor, Bán Viktor
6. Madár Máté, Pordán Áron
7. Marton Tamás, Varga Tamás
8. Vocskó Máté, Tóth I Gábor
9. Sólyom Ádám, Farkas Ákos

Nők:
1. Győri Panni, Kovács Eszter
2. Szalma Alexandra, Oláh Vivien
3. Bánlaki Mária, Lutter Liza
4. Czene Adrienn, Dénesi Brigitta
5. Dégi Barbara, Hackl Szilvia
6. Győri Laura, Lichtmann Anita
7. Fábián, Nagy

Forrás: www.hunvolley.hu/ – RSS