A bajnoki forma is a Barca továbbjutását sejteti

champions_league_logo.jpg

Nem sok jót ígér a Stuttgart számára a címvédő Barcelonával vívandó szerda esti, spanyolországi visszavágó, amelyen eldől, hogy ebből a párból melyik gárda lép tovább a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

    Nem a németek alábecsüléséről van természetesen szó, még ha az első meccs 1-1-e eleve a katalánok sikerét vetíti is előre, sokkal inkább a két együttes között – a Barca javára – meglévő tudáskülönbség sugallja az "országos egyest" a Camp Nouban sorra kerülő nyolcaddöntős ütközetre.

    Amellett a BL-főpróbának tekinthető hétvégi hazai bajnoki fellépés is a Barcelona sima továbblépését valószínűsíti: miközben a Stuttgart 2-1-re kikapott a Schalkétól a Bundesligában, a spanyol bajnoki cím védője a Primera División harmadik helyére okkal pályázó Valenciát oktatta ki a futball tudományából a jó ideje pazar formában játszó argentin zseni, Lionel Messi mesterhármasával 3-0-ra.

    A Barcelona amúgy is afféle mumusa a német gárdáknak, amennyiben a legutóbbi 14 BL-találkozójuk közül 11-et megnyert, háromszor pedig döntetlenre végzett, vagyis egyszer sem maradt alul Bundesliga-csapattal szemben. Márpedig a Stuttgarton most vagy egy sok gólt hozó, az 1-1-nél "jobb" döntetlen, vagy a győzelem segíthetne, csakhogy ez ügyben sem szolgál jó hírrel a focistatisztika: a német együttes ugyanis, amely még sosem volt BL-negyeddöntős, spanyol csapatokkal játszott utolsó 11 mérkőzéséből egyet sem nyert meg, egészen pontosan négy "iksz" mellett 7 alkalommal is vereséget szenvedett. Félő, hogy most meglesz a nyolcadik is…

    A BL-nyolcaddöntő utolsó két párharca közül a másik szerdaira csekélyebb figyelem vetül – egyfelől a két résztvevőnek a nemzetközi futballmérlegen a többséggel szemben mutatkozó jóval kisebb súlya miatt, másfelől pedig azért, mert a Girondins Bordeaux már az első meccsen, idegenben elintézte 1-0-ra a görög Olimpiakoszt. Nagy meglepetés lenne a pireusziak bordeaux-i diadala, az "odavágós" sikeren túl például ama tény is a franciák mellett szól, hogy legutóbbi 6 BL-meccsüket kivétel nélkül megnyerték.

    nyolcaddöntő, visszavágók, szerda:
FC Barcelona (spanyol)-VfB Stuttgart (német) (az első mérkőzésen: 1-1)
Girondins Bordeaux (francia)-Olimpiakosz (görög) (1-0)

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.