A Barca és a Real is elengedi világbajnokát, legendák térhetnek vissza az Arsenalhoz – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester United: Az MU a cseh Slavia Praha 21 éves szenegáli támadója, Abdallah Sima iránt érdeklődik élénken (Manchester Evening News)

Dimitar Berbatov, a Tottenham Hotspur és a Manchester United korábbi játékosa pályázik a Bolgár Labdarúgó Szövetség (BFU) elnöki posztjára. A 78-szoros válogatott csatár kedden bejelentette, hogy a kampányát két egykori játékostársa, Sztilian Petrov és Martin Petrov is segíti, akik megválasztása esetén a vezetőségben is helyet kapnak majd.

A 41 éves Berbatov idén január közepén kezdte edzői pályafutását: a kiesőhelyen álló SZFK Etar szakmai stábjának tagjaként a játékosok technikai tudásának fejlesztése a feladata. A CSZKA Szófia, a Bayer Leverkusen, a Tottenham Hotspur, a Manchester United és a Monaco korábbi kiváló futballistája 1999 és 2010 között 48 gólt szerzett a válogatottban, utóbbival csúcstartónak számít Bulgáriában. Játékosként egyebek közt kétszer szerepelt Bajnokok Ligája-döntőben, és kétszer nyert angol bajnoki címet. (MTI)

Liverpool: Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpool FC 46 millió fontos (19.1 milliárd forint) adózás előtti veszteségről számolt be a 2019-2020-as szezonra vonatkozóan, melynek során jelentősen befolyásolta a klubok anyagi helyzetét a tavalyi év elején kitört koronavírus-járvány. A 2019-ben Bajnokok Ligája-győztes egyesület kedden nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolója szerint a bevétel 43 millió fonttal 490 millió fontra csökkent, miközben egy évvel korábban az adózás előtti nyereség 42 millió fontra rúgott. A médiamegjelenésekből származó bevételek 59 millió fonttal csökkentek és így 202 millió fontot értek el a Pool esetében, ebben ugyanakkor nem szerepel a május utáni időszak, amikor pótolták a pandémia miatt elmaradt meccseket az aktuális szezonból. A Liverpool azt is közölte, hogy ezt némileg ellensúlyozta a kereskedelmi bevételek 29 millió fontos növekedése, ugyanakkor a mérkőzésnapi bevételek 13 millió fonttal csökkentek.

A klub tájékoztatása szerint a jelentésben szereplő időszak alatt nyolc új partneri megállapodást kötöttek, és a korábbiakhoz képest több mezt is adtak el. “Most már koncentrálhatunk arra, hogy a jelenlegi idényben milyen lesz a mérlegünk, és remélhetőleg normálisabb helyzetben kezdhetjük a következő szezont” – mondta Andy Hughes, a Liverpool ügyvezető igazgatója. Hozzátette, “nem titok, hogy a szurkolók nagyon hiányoznak az Anfield Roadról”, és várják már azt a pillanatot, amikor a nézők visszatérhetnek a lelátóra. (MTI)

Chelsea: A Brighton mindössze 17 éves ír középpályására, Andrew Moranre csapnának le a nyáron, de a tiniért az MU is érdeklődik (Team Talk)

Leicester City: A PSV Eindhoven 19 éves szélsőjére, az angol Noni Maduekére fáj a foguk, de a tehetséget az AC Milan, az RB Leipzig és a Lille is meg akarja szerezni (Mail)

Tottenham: Miután az egyik fő edzőjelöltjük, Julian Nagelsmann megegyezett a Bayern Münchennel, a jelenleg az Ajaxot irányító Erik ten Hag a legesélyesebb a Spurs kispadjára (Telegraph)

Arsenal: Négy játékost adhatnak el az Ágyúsok a nyáron, hogy legyen pénzük új igazolásokra. U21-es angol válogatott középpályásukkal, Emile Smith Rowe-val viszont új szerződést kötnének (The Athletic / Football London)

A Spotify zenei szolgáltató társalapítója és társtulajdonosa, a svéd Daniel Ek (aki hatalmas Arsenal-drukker) mellett a klub három legendás játékosa, Thierry Henry, Patrick Vieira és Dennis Bergkamp is beszállna a klubhoz befektetőnek, megvásárolva a szurkolók által a Szuperliga miatt (is) rengeteg kritizált amerikai mágnás, Stan Kroenke többségi tulajdonjogát (Telegraph)

West Ham United: A Manchester United korábbi edzője is elindította a Szalai-hadjáratot – ez a csapat is vinné a védőt

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Nem gördítenek akadályt a francia Raphael Varane távozása elé, ha a Manchester United vagy a Chelsea kifizeti a 28 éves világbajnok védőért kért összeget (AS)

Barcelona: A katalánok is készek megválni a nyáron francia világbajnokuktól, Ousmane Dembélétől, aki sajtóhírek szerint nem akarja meghosszabbítani 2022 nyarán lejáró szerződését, hiába ült le vele személyesen Joan Laporta klubelnök tárgyalni. A jelenleg 50-60 millió euróra taksált szélsőért a Juventus, a Liverpool és a Manchester United is bejelentkezhet (Catalunya Rádio)

Kereslet éppenséggel lenne rá, korábban érdeklődéséről is lehetett hallani, a hírek szerint a katalánok 50-60 millió eurót remélnek az eladásából, ha egyáltalán sor kerül az üzletre.

La Liga: Spanyol sajtóhírek szerint a labdarúgóliga kérvényezte, hogy a jövő hét végén, a járványhelyzetben meghozott korlátozó intézkedések tervezett megszűnésével párhuzamosan a szurkolók jelzésértékűen visszatérhessenek az első és másodosztályú bajnokságok mérkőzéseire. A spanyol sajtóban – a Cadena SER és a COPE rádiók műsoraiban elhangzott információkra hivatkozva – megjelent hírek szerint a liga azt szeretné elérni, hogy még az idény vége előtt visszatérjenek a nézők a stadionokba, így az első osztály utolsó négy, a második vonal utolsó öt fordulójában ismét lehetnének szurkolók a lelátókon, számukat azonban ötezer főben maximalizálnák.

Ez reményeik szerint jelzésértékű lehetne a következő idény előtt, amellyel kapcsolatban már abban bíznak, hogy megszűnnek a létszámra vonatkozó korlátozások. Az ügyben az egészségügyi minisztériumnak kell kimondania a végső szót. Spanyolországban több mint egy éve, tavaly március közepe óta nem lehetnek nézők a stadionokban.

Jövő héten, a La Liga 35. fordulójában a bajnoki címről és a dobogós helyek sorsáról is döntő mérkőzéseket rendeznek: a Barcelona (3.) az Atlético Madridot (1.), míg a címvédő Real Madrid (2.) a Sevillát (4.) fogadja. Az éllovas Atléticónak 73, a Real Madridnak és a Barcelonának egyformán 71 pontja van – az egymás elleni eredményeiket tekintve a fővárosiak állnak jobbak -, míg a Sevillának 70. A katalánok viszont egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a közvetlen riválisok, a Granada (8.) elleni hazai összecsapásukat csütörtökön pótolják. (MTI)

OLASZORSZÁG

AC Milan: A Manchester United és a Chelsea érdeklődés ellenére Milánóban maradhat és szerződést hosszabbíthat a lombardok 22 éves olasz válogatott kapusa, Gianluigi Donnarumma (TalkSport)

AS Roma: A hírek szerint eldőlt, hogy a Napoli, a Chelsea és a Juventus korábbi szakvezetője, Maurizio Sarri veszi át a csapat irányítását a nyártól (Corriere dello Sport)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Eldőlt: Szoboszlaiék edzője veszi át a Bayern München irányítását – hivatalos

A német szövetség (DFB) kedden megerősítette, hogy Flick jelölt a kapitányi posztra. “Köztudott, hogy a DFB nagyra tartja Hans-Dieter Flicket, aki kiváló jelölt a nemzeti csapat élére. Megerősítjük, hogy már most tárgyalásokat folytatunk vele és a Bayern München illetékeseivel” – áll a szövetség közleményében. (MTI)

RB Leipzig: A Bayern München edzőváltása Szoboszlainak is nagy hírt jelenthet

Három edzőjelöltjük van Julian Nagelsmann utódját keresve Oliver Mintzlaff klubfőnök elmondása szerint. “Még nem dőlt el semmi. Azt most cáfolnám, hogy megegyeztünk és aláírtunk volna Jesse Marschsal” – fűzte hozzá, ugyanakkor a sajtó szerint a Red Bull Salzburg amerikai vezetőedzője továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy a nyártól átvegye a lipcseiek irányítását (Kicker)