A Barca ugyanannyit kínál Kessiének, mint a Milan

Olasz sajtóinformációk szerint az FC Barcelona vezetősége új ajánlattal kereste meg a Milan lejáró szerződésű középpályását, Franck Kessiét.

Az elefántcsontparti középpályás szerződése körüli huzavona már több mint egy éve tart és a játékos a tavaly nyári ígéretével ellentétben visszautasította a Milan törekvéseit a hosszabbításra vonatkozóan. Kessié évi nettó 8-9 millió eurós fizetési igényt követel, ami 5 évre – az ügynöki jutalékkal együtt – körülbelül 90 millió euróval terhelné a Milan költségvetését.

Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja megerősítette, hogy a Barca új szerződési ajánlatot tett Kessiének. A katalánok szezononként nettó 6,5 millió eurót kínálnak, ami 4 millióval magasabb a jelenlegi fizetésénél.

A Milan vezetőségének utolsó ajánlata szintén 6,5 millió eurós bér volt, amit a játékos többször is visszautasított. Di Marzio szerint intenzívebbé vált a kapcsolat Kessié ügynöke és a Barcelona vezetősége között, amely a következő szezontól szeretné a soraiban tudni a középpályást. A Barca megtette ajánlatát, most Kessién a sor, hogy meghozza a döntést a jövőjét illetően. Az olasz újságíró azt is hozzátette, hogy jelen pillanatban a Barcelona áll a legközelebb a megszerzéséhez.

Stefano Piolit, a Milan vezetőedzőjét nemrég megkérdezték Kessié helyzetéről és meglehetősen diplomatikus választ adott, miszerint mindaddig játéklehetőséget fog adni neki, amíg megfelelő hozzáállást és mentalitást mutat az edzéseken és a mérkőzéseken.