A Barcelona következő fogása 50 millió euróért érkezik, az MU megint Hollandiából igazolt – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester United: A holland Ajax Amsterdamtól az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester Unitedhez igazolt Lisandro Martínez argentin válogatott védő. A manchesteri klub szerdai bejelentése szerint a 24 éves futballista öt évre szóló szerződést írt alá, az ára 57 millió euró volt. A két egyesület már korábban megegyezett a vételárról, az MU ugyanakkor most azt közölte, hogy a megállapodásban további egy esztendőre érvényes opciós hosszabbítási lehetőség is benne van. Martínez a Manchester Unitednél újra korábbi edzőjével, Erik ten Haggal dolgozhat együtt, a holland szakember ugyanis az Ajaxtól érkezett a Vörös Ördögök kispadjára. A középpályásként és balhátvédként is bevethető Martínezt az előző idényben az Ajax legjobb játékosának választották. Az MU a legutóbbi szezonban hatodik lett az angol bajnokságban, 57 kapott gólja pedig a legtöbb volt az első hat helyen végzett együttesek között. Ten Hag és tanítványai a 2022/23-as idényt augusztus 7-én, a Brighton elleni, hazai találkozóval kezdik. (MTI)

Manchester City: Amennyiben nem sikerül lejjebb alkudniuk Marc Cucurella árát a Brightonnál, abban az esetben Alejandro Grimaldo felé fordulhatnak, aki a Benfica 26 éves balhátvédje. (Marca)

Arsenal: A Sky Sports értesülései szerint megegyeztek a Fulhammel Bernd Leno eladásáról, akiért 10 millió eurót kapnak.

Everton: Kölcsönvették a Sporting 23 éves játékosát, Rúben Vinagrét, a játékos már átesett az orvosin is és be is jelentette új klubja. A liverpooli klubnak opciója lesz majd a végleges megvásárlására is.

West Ham: Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő West Ham United leigazolta a Sassuolótól az olasz válogatott Gianluca Scamaccát, aki ötéves szerződést kötött a londoni klubbal. A 23 éves csatárért sajtóhírek szerint 30 millió fontot fizetett a West Ham. Scamaccát a média többek között a francia bajnoki címvédő Paris Saint-Germainnel, valamint az olasz Juventusszal is hírbe hozta az elmúlt időszakban. (MTI)

Fulham: Bejelentették Kevin Mbabu szerződtetését, aki a Wolfsburgtól érkezett, és 2025-ig szóló szerződést írt alá. A 27 éves svájci válogatott védő kontraktusában egy plusz egyéves hosszabbítási opció is szerepel.

Nottingham Forest: A Betis védekező középpályása, William Carvalho a klub első számú célpontja. (Fabrizio Romano)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Xavi megerősítette, hogy számol Sergino Desttel, emellett Miralem Pjanic helyzetéről is beszélt: “Nagyon kedvelem őt. Nagyszerű játékos, akinek egyedi látásmódja van. Meglátjuk, mi történik még az átigazolási piac lezárásáig.”

2-2-es döntetlent játszottak a Juventus elleni felkészülési mérkőzésen, Ousmane Dembélé két varázslatos találatot szerzett.

A Barcelona megegyezett a Sevillával a francia válogatott védő, Jules Kounde átigazolásáról – a hátvéd 50 millió euróért érkezik a katalánokhoz, ez az összeg pedig a későbbiekben tovább nőhet bizonyos feltételek teljesülése esetén. Kounde 2026-ig szóló szerződést fog aláírni. (Goal)

OLASZORSZÁG

AC Milan: Fikayo Tomori megerősítette, hogy tárgyal a klubbal szerződése meghosszabbításáról, és kiválóan érzi magát a piros-feketéknél. (Gazzetta)

A Daily Mail szerint a Chelsea játékosa, Hakim Ziyech a Milanba akar szerződni, miután a londoniaknál nem jöttek be számításai. Problémát jelenthet azonban, hogy a marokkói futballistának közel 6 millió euró az éves fizetése, ezt pedig nem biztos, hogy az olasz bajnok ki tudja fizetni.

Napoli: Hivatalosan is bejelentették a Fenerbahce dél-koreai védőjének, Kim Min Jae-nek az érkezését. A játékossal 3+2 éves szerződést kötöttek, 19,5 millió eurót fizettek érte, és 45 millió a kivásárlási ára.

NÉMETORSZÁG

Borussia Dortmund: Sébastien Hallerre legalább két hónapig biztosan nem számíthatnak – ezt Sebastian Kehl sportigazgató árulta el. A Dortmund új igazolásának heredaganata miatt speciális kezeléseken kell átesnie, de szerencsére úgy tűnik, szervezete jól reagált az operációra.

FRANCIAORSZÁG

PSG: Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója október 17. és 31. között áll bíróság elé Barcelonában csalás és korrupció vádjával. Az ügy a DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszával indult. Részben ez a vállalat birtokolta Neymar játékjogát, és azt állította, hogy kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a futballista 2013-ban a Santostól az FC Barcelonához igazolt.Ezután Brazíliában és Spanyolországban is vizsgálatok indultak annak kiderítésére, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, majd az ügyészség kétéves börtönbüntetést és csaknem 10 millió dollár pénzbüntetést kért Neymarra és az édesapjára. A futballistának ugyanakkor valószínűleg akkor sem kellene börtönbe vonulnia, ha bűnösnek találják, mert büntetlen előéletű. (MTI)

Bordeaux: Megmenekült a kizárástól a Girondins Bordeaux hatszoros francia bajnok labdarúgócsapata. Az 1881-ben alapított klub tavasszal sereghajtóként esett ki az élvonalból, majd a francia szövetség (FFF) gazdasági ellenőrző testülete (DNCG) pénzügyi okok miatt úgy döntött: a csapat egyik profi osztályban sem indulhat. Szerdán az FFF végrehajtó bizottsága elfogadta a klubtulajdonos Gérard López spanyol-luxemburgi üzletember érveit, egyúttal felülvizsgálta és megváltoztatta a korábbi határozatot, így a Bordeaux a jövő szombaton rajtoló másodosztályban szerepelhet a következő szezonban. A szövetség hangsúlyozta: a jövőben figyelemmel kíséri majd a klub anyagi helyzetét. A Girondins Bordeaux hat alkalommal – legutóbb 2009-ben – volt bajnok, a Francia Kupát négyszer nyerte meg, legutóbb 2013-ban. (MTI)

VILÁGFOCI

Uruguay: Az uruguayi Nacional labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Luis Suárez, aki saját bejelentése szerint szóban már megállapodott a klubbal. A futballista a Twitter-oldalán azt közölte, hogy már csak a részletek tisztázása van hátra, és rövidesen aláír a Nacionalhoz. Szerdán aztán nyilatkozott az ügyben José Fuentes klubelnök is, aki a Sport 890 rádióban már azt közölte, hogy a csatár öt hónapra kötelezte el magát, és a hét végén érkezik Montevideóba. Az FC Barcelonában és a Liverpool FC-ben is megfordult sztárcsatár a nyáron ingyen igazolhatóvá vált, miután az Atlético Madrid nem hosszabbított vele szerződést. A 35 éves támadó a Nacionalban kezdte futballista karrierjét, majd 2006-ban Európába, a holland Groningenhez igazolt. Onnan az Ajax Amsterdamhoz került, majd a liverpooli és a barcelonai időszak után az előző idényt az Atléticónál töltötte. Suárez az uruguayi válogatottban 2007 óta 132 mérkőzésen 68 gólt szerzett, ezzel a nemzeti együttes történetének legeredményesebb játékosa. (MTI)

Nemrég kétmillió eurót fizetett érte egy topligás csapat, most Újpestre igazolt – hivatalos