A Bayern megállapodott a Liverpool sztárjával, megvan, mikor írhat alá Pogba – külföldi körkép

Bajnokok Ligája: A Marca és a L’Équipe is arról számolt be, hogy egy új tornát tervez szervezni az UEFA a Bajnokok Ligája főtáblájának kezdete előtti időszakokra, minden bizonnyal augusztusra. Az első kiírás 2024-ben lenne, ekkor alakul át a BL lebonyolítása is, a csoportkörök helyett egy nagy tabellával. Az új, négycsapatos tornán a Marca szerint mindig a BL címvédője, illetve további három sztárcsapat venne részt, utóbbiak várhatóan meghívásos alapon. A helyszín pedig az Egyesült Államok lehet.

ANGLIA

Manchester City: Pep Guardiola mindenképpen megszerezné Kalvin Phillipset a Leeds-től, és Manchesterben abban bíznak, a játékos nyomást tud helyezni a klubjára, hogy engedje őt el. (The Athletic)

Chelsea: Jake Clarke-Salter elhagyja a klubot, és 2026-ig aláír a QPR-hoz.

Manchester United: A Nottingham Forest vinné a csapat kapusát, Dean Hendersont, és már a játékos is hajlik az átigazolásra. A PL-be 23 év után visszajutott klub első körben kölcsönvenné a 25 éves kapust, akit körülbelül 20 millió fontért vehetnének meg végleg. (Fabrizio Romano)

Portugál lapértesülések szerint a Porto középpályását, Vitinhát is kiszemelte az MU, a játékos kivásárlási ára 40 millió euró.

Tottenham: Már “csak” a játékossal kell megegyezni a személyes feltételeket illetően, és Yves Bissouma a Brightonból a Spurshöz szerződhet.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A játékoshoz közel álló források szerint Raheem Sterling szívesen igazolna a Realba, amennyiben távozik a Manchester Citytől, igaz, a futballista olyan helyre szeretne menni, ahol biztosan rendszeresen játéklehetőséget kap. (ESPN)

Barcelona: Szerződtették a Racing Santander 19 éves támadó középpályását, Pablo Torrét, aki 2026-ig írt alá. A katalánok 5 millió euróért juthattak hozzá a játékoshoz, de az összeg egészen 20 millióig felmehet a különböző feltételek teljesülése esetén.

OLASZORSZÁG

Juventus: Paul Pogba július elején írhatja alá szerződését a torinóiakkal. (Fabrizio Romano)

Inter: Közvetlen tárgyalásokat kezdenek a Chelsea-vel Romelu Lukaku szerződtetése kapcsán. A milánóiak egyértelműen kölcsönvételben gondolkodnak, emiatt arról is meg kell állapodni, ki milyen arányban fizeti ki a játékos bérét. A Chelsea azonban 25 millió euró körüli összeget kérne magáért a kölcsönadásért is. (Fabrizio Romano/Fabrice Hawkings)

AS Roma: José Mourinho a Lille 25 éves jobbhátvédjével, Mehmet Zeki Çelikkel erősítene, ezért a klub már egy felturbózott ajánlatot készül tenni a franciáknak.

Napoli: A Lazio vinné Dries Mertenst, igaz, az átigazolást bonyolíthatja, hogy Maurizio Sarri arra kéri a játékost, érje be kevesebb fizetéssel, mint Nápolyban. (Il Messaggero)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Közel járnak Sadio Mané szerződtetéséhez, akivel szóban már meg is állapodtak. A bajoroknak még a Liverpoollal is meg kell egyezniük, de az angol klubnál tisztában vannak vele, hogy támadójuk Németországba akar szerződni. (Fabrizio Romano)

RB Leipzig: Az Ajax vinné Ilaix Moribát, a klub 19 éves játékosát, aki a legutóbbi szezont kölcsönben a Valenciánál töltötte. A játékos elszerződésének Barcelonában is örülnének, ugyanis a katalánok – ahol Moriba nevelkedett – kapnák a bevétel 10 százalékát. (Marca)

A Fradinál is felmerült a Feyenoord szlovák csatárának szerződtetése, bejelentette új vezetőedzőjét a DAC – hazai átigazolási hírek