A bika árnyékában Magyar János szemszögéből

Max Verstappen végre megszerezte a Red Bull saját pályáján az első győzelmet a két Ferraris előtt. Sebastian Vettel a pályán megelőzte Lewis Hamiltont, aki később ki is esett. A német újra az élre állt és a Haas történelmi eredményt ért el a negyedik és az ötödik pozícióval. De nézzük, hogy látta a Red Bull Ringi futam eseményeit a többszörös forma autós bajnok, Magyar János.

Magya rjános június közepén versenyezhetett a Red Bull Ringen, így még nagyon élénkek az emlékek.
„Számomra jó volt látni ezt a pályát, hiszen nemrég még én is itt versenyeztem. Ez egy gyors pálya. Itt a nyitottabb szárnyállás a jellemző, de ez változhat, mint például most is, hogy éjszaka az eső lemosta a felgumizott pályát, vagy, hogy ki milyen futómű geometriai beállításokkal megy a mechanikai tapadás végett.
A hétvége első meglepetése az  időmérőn történt.  Vettel feltartotta Sainz-ot a gyorskörén, amiért a német 3 rajthelyes büntetést kapott. Azt gondolom, hogy nem volt veszélytelen szituáció, Sainz nagy tempóval érkezett az 1-be, kicsit le is csúszott a kanyarbejáratnál a külső bukótér felé. Vettel az ideális íven volt, és ez a kanyar hasonlít a Hungaroringi 4-es Mansell kanyarhoz, mégpedig azért, mert nem látni a kanyarban, hogy hova érkezünk. Ezért volt veszélyes, de egy ilyen döntéssel nem nyúlnak bele a vb címbe.
Többször hallhattuk, hogy a csapatoknak és a pilótáknak meggyűlt a bajuk a magas rázókövekkel, amik magasak, de nem mindenhol. Tisztelni kell a pálya határait az 1, 3, 8,és 9 kanyarban, mert megbosszulja magát. Én próbáltam úgy kihasználni ezeket rázóköveket, hogy megtámasztottam rajta az autót.
A renault motorral versenyző csapatoknak nem volt szerencséjük.  A francia motorgyártón van egy kis nyomás. Nincs meg az a motorerő amivel az élmezőnyben lennének. Így próbálnak minden tartalékot kihozni ezekből a motorokból, ami a megbízhatóság rovására megy.
Bottas az élről rajtolhatott, de nem csak, hogy nem tudott nyerni, még a futamot se fejezte be. Ez egy váltó probléma volt neki.  Az ilyen technikai probléma bármikor bekövetkezhet, akár mechanikus, vagy váltó elektronikai hibából adódóan. A stratégiai hibákat pedig nem hiszem, hogy gond lesz nekik csökkenteni.
Sebastian Vettel kopottabb gumikon a pályán erőből előzte meg Hamiltont. A brit egy rövid időre fejben szétesett, inkább azzal foglalkozott, hogy milyen pozícióban van és nem a feladatával. Ezt használta ki Vettel.
A Haas számára fennállásuk óta talán ki lehet jelenteni, hogy a legjobb futam volt a Red Bull Ringen. Most jól szerepeltek, a beállításokkal jó irányba mentek, ez látszott az autó viselkedésén is. Persze kellett ehhez az is, hogy néhányan kiessenek az élmezőnyből, de az ilyen helyzeteket is tudni kell kihasználni. Stabil volt a teljesítményük.
A pilóták nem tudták eléggé kihasználni a Pirelli gumikat, de a gumiszállító nem hozott rossz keveréket. A pálya karakterisztikájából adódóan, a hirtelen kigyorsítások miatt a hátsó abroncsok kapják a nagyobb terhelést.

A maratoni sorozat következő helyszíne Silverstone. Azt gondolom, hogy 1 körön a Mercedes dominál, de versenyen bármi előfordulhat, főleg, ha az időjárás is közbeszól.”