A bosnyákok lemondták az Oroszország elleni barátságos mérkőzést – korábban a válogatott legnagyobb sztárjai is kritizálták a szövetséget

A bosnyákorosz meccset közel két hónappal ezelőtt jelentették be, ami azonnali felháborodást váltott ki. Többek között a bosnyákok két legnagyobb sztárja; Edin Dzeko és Miralem Pjanic is nemtetszését és értetlenségét fejezte ki, csakúgy, mint a sportág nemzetközi, különösen ukrán sportvezetői, valamint a helyi politikusok is.

A mérkőzést november 19-én, egy nappal a katari világbajnokság kezdete előtt rendezték volna Szentpéterváron. A világbajnokságra a bosnyákok nem jutottak ki, az oroszok pedig nem vehetnek részt rajta, mert februárban a sportág nemzetközi (FIFA) és európai szövetsége (UEFA) is eltiltotta őket az ukrajnai háború miatt. Így a selejtezőben hiába értek el pótkvalifikációra jogosító helyezést, azon már nem indulhattak el.

Az orosz válogatott legutóbb tavaly novemberben játszott tétmérkőzést, amikor 1–0-ra kikapott Horvátország vendégeként világbajnoki selejtezőn. Azt követően Kirgizisztánban lépett pályára szeptember végén, és 2–1-re nyert vendégként. Novemberben a világbajnoki résztvevő Iránnal van még idénre lekötve barátságos mérkőzése az oroszoknak.

Csaknem egy év után ismét pályára lépett az orosz válogatott – két további mérkőzést játszanának idén