A Boszporusz után a Dunát is átúszná Kiss Gergely

Átúszott Ázsiából Európába Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, akinek a Budapest Urban Games (BUG) keretein belül szeptember 2-án megrendezésre kerülő Duna-átúszás sem jelenthet gondot.

 

„15 évesen a Tungsram serdülő csapatával Isztambulban edzőtáboroztunk, ahol rengeteg helyen reklámozták, hogy lesz egy hatalmas úszóverseny, a Boszporusz-átúszás. Tízen a csapatból úgy döntöttünk, mi is benevezünk. Volt bennünk egy kis félelem, hiszen a rendszerváltás környékén nem igazán voltunk hozzászokva a tengerben úszkáláshoz, de mivel jó volt az állóképességünk, azt gondoltuk, a 6,3 km (átlósan kellett úsznunk) nem okozhat gondot. Ráadásul a helyiek is megnyugtattak minket, hogy csak kis macskacápák úsznak a vízben, amelyek nem veszélyesek ránk, így nem eshet bajunk. Végül a többszáz indulóból a 8-17. helyeken végeztünk, együtt úsztunk be a célba. Csak az igazán profi hosszútávúszók előztek meg minket.” – mesélte a BUG nagykövete, akinek a Duna-átúszásra nem kell külön készülnie.

„Heti 5 edzésem van a masters vízilabda válogatottal, szóval a kondimmal nincs gond, ráadásul gyerekként a Ráckevei Dunaágnál sokszor átúsztam a Kis-Dunát, de azért a nagy Duna átúszása az más tészta. Éppen ezért örülök, hogy biztonságos körülmények között lesz lehetőségem átszelni a folyót a főváros közepén, utána pedig futhatok a Gellért-hegyen, vagy akár grundfociban is kipróbálhatom magam.” – fejezte be mosolyogva Kiss Gergely.

A Budapest Urban Games 2017-ben két helyszínen zajlik. A Műegyetem előtti terület lesz a Duna-átúszás célja és egyben a focitorna helyszíne is. Utóbbiban amatőr kispályás csapatok mérik össze tudásukat.  A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást, ahol sportolás közben a magyar főváros semmivel össze nem hasonlítható panorámája tárulhat elénk.

 A nevezés minden sportágban ingyenes. Jelentkezni 2017. augusztus 1-től lehet.

BUG időpont:

  • 2017. szeptember 2. szombat, 8:00 és 20:00 óra között

BUG nevezés:

Helyszínek:

  • Műegyetem Rakpart
  • Citadella

 

Sportágak:

  • Duna-átúszás
  • Grundfoci
  • Futás

·         Street workout

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS