A Brescia elnökének szavai Tonali eladásáról

Massimo Cellino, a Brescia elnöke felidézte Sandro Tonali tavalyi eladásának körülményeit és elmondta, hogy lehetősége lett volna az átigazolási ár háromszorosáért értékesíteni két másik klubnak.

Az olasz középpályást 2020 szeptemberében happolta el a Milan a városi rivális Inter orra elöl. A megegyezés szerint a Rossoneri 10 millió eurós kölcsönvételi díj mellett egy szezonra vette kölcsön a játékost egy 15 millió eurós vásárlási opcióval, plusz további 10 millió euró bónusszal. Így a teljes átigazolási ár 35 millió euróra rúgott volna.

Tonali kezdetben nehézségekkel küzdött és meglehetősen ingadozó volt a teljesítménye az első milánói szezonjában. Ennek ellenére a Milan bizalma nem rendült meg a játékosban rejlő potenciált illetően. Paolo Maldiniék tárgyalóasztalhoz ültek a Bresciával az eredeti megállapodás újratárgyalása céljából és a klub sikerrel járt, így sikerült lealkudni az eredeti megállapodásban foglalt árat. Végül a kölcsöndíjon felül 6,9 millió eurót utalt a Milan, míg az utánpótlásból Giacomo Olzer csatlakozott a Bresciához. Végül Tonali összesen 16,9 millió euróért lett a Milan játékosa.

Cellino, a Brescia elnöke korábban elmondta, hogy Tonali hallani sem akart más klub megkereséséről, amint megtudta, hogy a Milan bejelentkezett érte. Ugyanakkor ezt megelőzően más ajánlatai is voltak, méghozzá szintén topkluboktól és ezek jóval kedvezőbbek voltak pénzügyi szempontból.

“Eladhattam volna Tonalit háromszor annyiért az FC Barcelonának, majd az Internek. Helyes döntés volt, hogy a Milannak adtam el és Maldini jó munkát végzett. Sok pénzről mondtam le, amire szükségem lett volna, de adós voltam hálával a Milan felé és törlesztettem.” – nyilatkozta Cellino a Gazzettának.

Tonali az aktuális szezonban meghatározó játékossá nőtte ki magát a Milan középpályáján és a szimpatikus nyilatkozataival, a pályán való harciasságával, a teljesítményével illetve a klub iránti szeretetével a szurkolók egyik kedvence lett. A 21 éves játékos tavaly nyáron nem akármilyen gesztust tett: elfogadta a fizetéscsökkentést, hogy maradhasson a Rossoneri játékosa.