A célkeresztben Trieszt – Férfiválogatottunk hamarosan ráfordul a hajrára

Benedek Tibor

Kizárólag a jövő vasárnap kezdődő trieszti olimpiai kvalifikációs tornára koncentrál a Benedek-csapat. A német túra után, már itthon készül a spanyolokkal válogatottunk.

Benedek Tibor

Férfiválogatottunk útja Trieszten át vezethet Rióba! (fotó: MTI /archív)

Férfiválogatottunk szövetségi kapitánya a felkészülésről: “Három nap alatt három mérkőzést tudtunk játszani a németországi edzőtáborban, ami nagyon jól sikerült. – tekintett vissza Benedek Tibor, majd hozzátette – A csapat taktikailag ott tart ahol a januári Eb után abbhagyta. Összeszokottságban még van mit fejlődnünk. Csak Triesztre fokuszálunk, három lehetőséget elszalasztottunk, hogy kijussunk az olimpiára, most mindenki azon van, hogy Olaszországban kiharcoljuk a részvételt.” Benedek megjegyezte, úgy látja, hogy a belgrádi kontinensviadal óta – ahol bronzérmet szerzett a válogatott – a játékosok egyénileg is sokat tettek azért, hogy javuljanak, ami véleménye szerint a csapat fejlődése szempontjából a legfontosabb.

Ezt megerősítette Varga Dániel, az együttes csapatkapitánya is: “Korábban sem edzettem keveset, de azóta néhány dologra még jobban odafigyelek és egyéni képzéseken fejlesztem magamat” – mondta a Szolnok játékosa, aki csapattársain is látja a fejlődést. – “Látszik, hogy mindenki dolgozott azokon a hiányosságokon, amelyek az Európa-bajnokságon egyéni szinten jelentkeztek.”

vargadani20160322

Varga Dániel optimista (Fotó: vizipolo.hu)

A szövetségi kapitányhoz hasonlóan egyelőre Varga Dániel is csak Triesztre koncentrál: “Megmondom őszintén, most április 8. utánig nem is látok. Szeretném, ha megnyernénk mind az öt csoportmérkőzést, hogy utána a negyeddöntőben egy aránylag könnyebb ellenféllel találkozzunk.”

Az olimpiai és világbajnok játékos hozzátette, ismeretlen helyzet számára, hogy egy ilyen selejtezőn kell kivívni az ötkarikás részvételt – és azt kívánja a jövő nemzedékeknek, hogy számukra is ismeretlen legyen -, ugyanakkor, ha már így alakult, most megpróbálja a pozitívumokat nézni.

“Például azt, hogy négy hetet tudunk együtt készülni, napról napra fejlődünk, a társaság egyre homogénebb. Már most látszik, hogy jobban működnek azok a dolgok, amik Belgrádban nem mentek.” – tette hozzá.
Varga Dániel megjegyezte, értesülései szerint azokban az országokban, amelyek már rendelkeznek ötkarikás indulási joggal, szintén kihasználják ezt a mostani időszakot a közös felkészülésre, de ezek a csapatok csak egy hetet tudnak együtt edzeni, ezzel szemben a magyarok négyet, “ami a kijutás esetén akár kamatozhat is”.

A magyar válogatott jelenleg a Komjádi-uszodában készül. A csapat három napon keresztül a spanyol válogatottal együtt edz majd, és “kétkapuzik” is. A kapitány várhatóan ezután jelöli ki a 13-as trieszti keretet.

A magyar válogatott 16 fős kerete:

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda), Lévai Márton (Debreceni VSE)

Mezőnyjátékosok:
Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton (ZF-Eger), Bátori Bence, Decker Ádám (A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo)

A trieszti torna csoportjai:

A csoport:
Magyarország, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia

B csoport:
Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia

A trieszti torna magyar vonatkozású programja:

április 3., vasárnap:
Franciaország-Magyarország

április 4., hétfő:
Kanada-Magyarország

április 5., kedd:
Magyarország-Románia

április 6., szerda:
Oroszország-Magyarország

április 7., csütörtök:
Magyarország-Szlovákia

április 8., péntek:
negyeddöntő

április 9., szombat:
elődöntő

április 10., vasárnap:
helyosztók

MTI / vizipolo

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS