A Chelsea 80 millió euróért vásárolhatja vissza Mourinho támadóját, a City a Bundesliga egyik legnagyobb sztárját akarja – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: A Sky Sports szerint Erling Haaland is bevetette magát, és arra csábítja korábbi csapattársát, a Dortmundban futballozó Jude Bellinghamet, hogy igazoljon a Citybe. Amint arról tegnap írtunk, a fiatal játékos a Real Madrid listáján is rajta van.

Tottenham: Mindenképpen megtartanák a Juventustól kölcsönvett Dejan Kulusevskit. Amennyiben a támadó legalább 20 mérkőzésen pályára lép a PL-ben (meccsenként 45 percnyi játékidővel számolva), akkor a Spursnek kötelező 35 millió euróért megvennie őt, ha nem játszana ennyit, akkor van egy kivásárlási záradék a játékos szerződésében, amennyiért megszerezhetik őt. (Fabrizio Romano)

Sheffield United: A nyáron centikre voltak, hogy megszerezzék Ismael Konét az MLS-ben szereplő Montréaltól. A kanadai válogatott támadó remekül játszott az Uruguay elleni mérkőzésen, és jó esélye van rá, hogy a katari vb-n is ott legyen. A játékos már most annyira szem előtt van, hogy könnyen lehet, egy jó vb-szereplés után a Sheffieldnél nagyobb európai együttesek is megszereznék őt. (Fabrizio Romano)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A katalán klub közleményben tudatta, hogy sikeres műtéten esett át Ronald Araújo, aki a következő hetekben biztosan nem játszhat. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyit kell kihagynia, de a tegnapi hírek arról szóltak, hogy az uruguayi védőnek ki kell hagynia a vb-t.

OLASZORSZÁG

Juventus: A torinóiak számára akár jól is jöhetett a kéthetes szünet a bajnokságban. A gyatra szezont produkáló zebrák – a tétmeccseket tekintve mérkőzésenként átlagban 1,1 pontot szereztek – a vb rajtjáig tartó etapban próbálhatnak meg felzárkózni a Serie A-ban és a BL csoportjukban is. Pozitív hír a Juve-hívők számára, hogy Allegri, Milik és Cuadrado is letöltötte büntetését, míg Locatelli, Rabiot és Alex Sandro felépült sérüléséből, így ők mindannyian ott lehetnek a Bologna elleni vasárnapi bajnokin.

AS Roma: Bár Tammy Abraham jól érzi magát az olasz fővárosban, a támadó jövőjét bonyolíthatja, hogy jövő nyáron életbe lép a Chelsea visszavásárlási opciója, amelynek értelmében 80 millió euróért lehetőségük lesz visszaszerezniük őt a londoniaknak. (Caught Offside)

NÉMETORSZÁG

Bundesliga: A Német Labdarúgó Szövetség közleményben jelentette be, hogy a jövőben sokkal szigorúbbak lesznek a kapusokkal szemben a büntetőrúgásoknál, és a VAR segítségével minden olyan 11-est újra fognak rúgatni, amelynél a kapus mindkét lába elhagyja a talajt még a rúgás előtt.

Német válogatott: Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya úgy véli, ha csúcsteljesítményt képes nyújtani a Nationalelf a november 20-án kezdődő katari világbajnokságon, akkor bejuthat az elődöntőbe.
“Hasonló helyzetben vagyunk, mint tavaly az Európa-bajnokság előtt, a nagy tornák esetében ugyanis mindig jelen vannak az elvárások” – nyilatkozta szerdán a 46 éves ex-futballista. Ballack szerint jelenleg, különösképp a legutóbbi két Nemzetek Ligája-mérkőzés eredményének ismeretében kérdéses, hogy a német válogatott “megfelelő szinten van-e”. Hansi Flick szövetségi kapitány együttese múlt pénteken 1-0-ra kikapott a magyar csapattól Lipcsében, majd hétfőn 3-3-as döntetlent játszott az angolok vendégeként.
“A vb-selejtezők rendben voltak, most az NL-ben viszont láthattuk, hogy melyek azok a területek, ahol van még tennivaló” – fogalmazott a 98-szoros válogatott, 2002-ben világbajnoki ezüst-, 2006-ban pedig vb-bronzérmes Ballack.
A korábbi középpályás úgy véli, a katari tornát megelőző hetek “rendkívül fontosak” a megfelelő felkészüléshez, de ez most hiányozni fog, mivel az eseményt télen rendezik az eddig megszokott nyári időpont helyett.
“A játékosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ezúttal nem lesz idejük a pihenésre, a kikapcsolódásra. A bajnokságokat megszakítják, és szinte azonnal kezdődik is a vb, ezért most nagyon lényeges lesz, hogy a csapatszellem rövid idő alatt kialakuljon” – mondta. (mti)

Bayern München: A német labdarúgó-bajnokságban címvédő Bayern München sportigazgatója, Hasan Salihamidzic abban bízik, hogy az együttes nyáron igazolt szenegáli csatára, Sadio Mané hamarosan újra formába lendül.
A Liverpooltól elcsábított 30 éves támadó jól kezdett új együttesében, ugyanakkor a legutóbbi öt mérkőzésen nem szerzett gólt. A Bayerntől a nyáron távozott a lengyel válogatott sztárcsatár, Robert Lewandowski, de az idény elején úgy tűnt, hogy a bajorok részben Manéval, részben pedig a csapatjátékkal meg tudták oldani a pótlását. A Bundesliga címvédője azonban a legutóbbi négy bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, így hét forduló után csak ötödik a tabellán.
“Sadiónak még szüksége van egy kis időre, hozzá kell szoknia a Bundesligához, de sikerülni fog neki” – nyilatkozta a Sport Bild című napilap szerdai számában Salihamidzic. A sportigazgató hozzátette, tisztában van vele, hogy egy újonnan érkező játékosnak soha nem könnyű beilleszkednie egy másik ország és város futballkultúrájába.
“Most éppen ezen a folyamaton megy keresztül, de hamarosan egyre inkább elkezd majd bízni saját magában, és ezt a pályán is látni fogjuk” – jelentette ki Salihamidzic. (mti)

Union Berlin: A német labdarúgó-bajnokságban hét fordulót követően éllovas Union Berlin meghosszabbította Urs Fischer vezetőedző szerződését. A fővárosi együttes – amely Schäfer András személyében magyar válogatott játékost is foglalkoztat – szerdán jelentette be a hírt. Fischer 2018 nyara óta irányítja a berlinieket, akiket előbb az első szezonjában feljuttatott az élvonalba, majd ott a legutóbbi két idényben nemzetközi kupaszerepléshez segített. (mti)

VILÁGFUTBALL

Brazil válogatott: A Tunézia elleni mérkőzésen banánnal dobálták a brazil játékosokat, az ügynek minden bizonnyal még lesz folytatása.

A 106-szoros német válogatott Toni Kroos szerint a brazil labdarúgó-válogatott a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a november 20-án kezdődő katari világbajnokságot. A Nationalelffel 2014-ben vb-győztes középpályás saját podcastjában beszélt erről szerdán, és azzal indokolta kijelentését, hogy a dél-amerikai ország nemzeti együttesének van jelenleg a legerősebb kerete.
“Van három-négy srác, akit napról napra látok edzeni, illetve játszani, és azt gondolom, hogy ők nagyon jók” – utalt Kroos arra, hogy klubjában, a Real Madridban Vinícius Junior, Rodrygo, valamint Éder Militao is a csapattársa.  “Ha a legutóbbi eredményeket megnézzük, akkor Brazília jelenleg bármit képes megnyerni” – jelentette ki a 32 éves futballista, aki szerint a kevésbé sikeres 2014-es és 2018-as világbajnokság után a brazilok “éhesek” a hatodik vb-trófea megszerzésére.
Kroos szerint a Selecao mostani keretében vannak “harcosok, akik keményen beleállnak a küzdelembe, és olyanok is, akik igazán pengés futballisták”. A brazilok a vb-n a G csoportban szerepelnek majd Svájc, Szerbia és Kamerun társaságában. (mti)

Argentin válogatott: Messi hiába volt rendkívül emberséges, a biztonságiak nem kímélték a rajongóját.

További négy évig, a 2026-os világbajnokság végéig Lionel Scaloni marad az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Scaloni a 2018-as vb-vereség után vette át az Albiceleste irányítását Jorge Sampaolitól. Az argentinok – akiknél a duplázó Messi 100. győzelmét szerezte – legutóbb a 2019-es Copa América döntőjében maradtak alul, azóta 35 mérkőzést vívtak meg veretlenül. (mti)