A Chelsea nem tudja eladni a felsült sztárjait, a Milan négy játékost is vinne Londonból – külföldi körkép

ANGLIA

Chelsea: Sajtóhírek szerint eldőlt, hogy a Chelsea-nél folytatja pályafutását Jules Koundé, a Sevilla 23 éves francia védője, akiért 65 millió eurót fizet a londoni klub. A bekk 5 évre írhat alá a Kékekhez. (Star) A Chelsea a spanyol kapus, Kepa Arrizabalaga és a német támadó, Timo Werner bérigénye miatt nehezen tud vevőt találni a két játékosra. A Kékek emellett olyan játékosokat is nehezen tudnak eladni, mint a belga csatár, Michy Batshuayi és az angol középpályás, Ross Barkley. (Telegraph)

Arsenal: Az ukrán Olekszandr Zincsenko az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A londoni klub pénteken honlapján jelentette be a 25 éves futballista szerződtetését, akivel “hosszú távra szóló megállapodást kötött”. Az Ágyúsok sajtóhírek szerint 38 millió eurót (15,1 milliárd forintot) fizettek a Manchester Citynek. Zincsenko 2016-ban az orosz Ufa együttesétől került a Manchester Cityhez, amelyhez csak egy évvel később csatlakozott, addig a PSV Eindhovenben szerepelt kölcsönben. Az angol csapatban 128 alkalommal lépett pályára, négy bajnoki cím mellett négyszer nyert ligakupát, valamint egy-egy FA Kupát és angol szuperkupát, tavaly pedig döntős volt a Bajnokok Ligájában. Az 52-szeres ukrán válogatott játékos az Arsenal ötödik nyári szerzeménye, Gabriel Jesus (Manchester City), Marquinhos (Sao Paulo), Matt Turner (New England Revolution) és Fabio Vieira (Porto) után. Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője a Citynél már dolgozott Zincsenkóval, a szakember akkor még Josep Guardiola szakmai stábjának tagja volt. (MTI)

Manchester United: A Chelsea-vel versengenek a Bayern München francia válogatott védője, a 26 éves Benjamin Pavard szerződtetéséért. (L’Equipe)

West Ham United: Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Sassuolo olasz válogatott támadója, Gianluca Scamacca ügyében. A Kalapácsosok 30 millió fontos ajánlatot tettek  a 23 éves játékosért – írja a Sky Sports.

Nottingham Forest: Az angol élvonalba frissen feljutott gárda ingyen szerződtette Jesse Lingardot, aki 21 év után, június végén távozott a Manchester Unitedtől. A 29 éves, 32-szeres angol válogatott támadó középpályás új megállapodásának időtartamáról nem számolt be a Forest, de a Sky Sports értesülései szerint a játékos egy évre írt alá.

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A Barca a Manchester City 28 éves spanyol válogatott középhátvédjét, Aymeric Laportét veheti célkeresztbe, miután a jelek szerint lemarad a Chelsea-hez szerződő sevillai francia védőről, Jules Koundéről. (Fichajes)

Levante: Az Aston Villa támadója, Wesley Moraes kölcsönben a spanyol másodosztályú Levantéhoz szerződött. A spanyol klub péntek reggel tweetelt egy fotót a 25 éves brazil csatárról, amint megérkezett Valenciába, hogy lezárja az átigazolását. Wesley 2019-ben, a klub Premier League-be való visszatérése után csatlakozott a Villához, az akkor klubrekordot jelentő 20 millió font körüli összegért. Azonban később súlyos térdsérülést szenvedett és visszatérése óta nem találta a formáját.

OLASZORSZÁG

AC Milan: Az olasz bajnok tárgyalásokat folytat a Tottenhammel a 23 éves angol védő, Japhet Tanganga szerződtetéséről, valamint a Spurs szenegáli középpályása, a 19 éves Pape Matar Sarr esetleges kölcsönvételéről. (Fabrizio Romano) Emellett állítólag a 25 éves francia középpályás, Tanguy Ndombele, valamint a 25 éves spanyol balhátvéd, Sergio Reguilon ügyében  is érdeklődtek már a londoni klubnál. (Mail)

Juventus: A torinói klub javában egyeztet a 31 éves walesi középpályás, Aaron Ramsey szerződésének felbontásáról. (Fabrizio Romano)

AS Roma: A Paris Saint-Germain felajánlotta a José Mourinho vezette Rómának a 31 éves holland középpályás, Georginio Wijnaldum szolgálatait. (Corriere dello Sport)

NÉMETORSZÁG

Borussia Dortmund: A Dortmund a 35 éves uruguayi csatár, Luis Suárez megszerzését fontolgatja – a korábbi liverpooli és barcelonai támadónak a nyáron lejárt a szerződése az Atlético Madridnál. (Sky Sports) Eközben mintegy 20.000 Suarez-maszkot készített az uruguayi Nacional szurkolói számára, hogy azokat a Cerrito elleni mérkőzésen viselhessék. A spekulációk szerint a csatár csak egy lépésre van attól, hogy visszatérjen karrierje első klubjához. (Mundo Deportivo)

Nacional fans celebrated Luis Suarez's imminent return with face masks of the star

RB Leipzig: 40 millió euró körüli összeget fizethetnek a Hoffenheim német válogatott védőjéért, David Raumért, aki iránt a Bayern München és a Borussia Dortmund is érdeklődött. (Kicker)

Távozott Lipcséből a 20 éves holland csatár, Brian Brobbey. A tehetség volt csapatához, az Ajaxhoz került mintegy 20 millió euróért cserébe – azok után, hogy a Bundesliga-klub tavaly nyáron ingyen szerezte meg Amszterdamból.

Német foci: Gyász: Meghalt minden idők egyik legjobb német focistája

VILÁGFOCI

Mexikó: A szabadon igazolható Dani Alves a mexikói Pumas UNAM labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A 39 esztendős brazil jobbhátvéd egy hónapja jelentette be, hogy másodszor is távozik az FC Barcelonától, amelyben 2008 és 2016 között, majd tavaly november óta szerepelt, kontraktusa az idény végéig szólt, ezalatt 14 bajnokin kapott lehetőséget. Az olimpiai bajnok és kétszeres Copa América-győztes védő szerződtetését közösségi oldalán jelentette be a hétszeres bajnok mexikóvárosi klub, amellyel egyéves szerződést kötött. Alves a világfutball legeredményesebb játékosának számít a megszerzett címek alapján: eddig 43 különböző trófeát nyert csapataival. Első barcelonai időszaka alatt a többi között a bajnokságot hatszor, a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot háromszor nyerte meg, ezt követően megfordult a Sevilla, a Juventus és a Paris Saint-Germain együttesében is. A brazil válogatott mezét – a Transfermarkt adatai szerint – 125 alkalommal öltötte magára, két-két Copa Americán és Konföderációs Kupán győzött az együttessel, tavaly pedig olimpiai bajnok lett Tokióban, ez volt eddigi utolsó elnyert trófeája. A Pumas UNAM – amely három forduló után öt ponttal a nyolcadik helyen áll a pontvadászatban – augusztus 7-én a Joan Gamper Kupárt kiírt mérkőzésen találkozik a Barcelonával. (MTI)

Afrika: Sadio Manét választották az Év afrikai labdarúgójának. A nyáron a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött szenegáli csatár korábbi csapattársát, az egyiptomi Mohamed Szalah-t, valamint honfitársát, a Chelsea-ben védő Édouard Mendyt előzte meg a választáson. A 30 éves Mané februárban megnyerte válogatottjával az Afrika Kupát, a díjat pedig – csapata egyesült államokbeli túrájáról elutazva – személyesen vette át csütörtökön Rabatban. “Megtisztelő, hogy újra megkaphattam az elismerést, amelyet országom fiatal labdarúgóinak ajánlok” – fogalmazott a támadó, akit 2019-ben is a legjobbnak választottak. A díjat az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem adták át. Mané szerdán még a Bayern München DC United elleni felkészülési mérkőzésén lőtt gólt, mielőtt elrepült a marokkói gálára, hogy aztán vasárnap már az angol bajnok Manchester City elleni felkészülési mérkőzésen szerepeljen Green Bayben. (MTI)