A Cowbells 2 és a Bad Bones is bejutott a playoffba

A Szombathely Crushers megvívta sorozatban 5. veretlen meccsét is a Powerade Divízió I-ben.

Az elmúlt hétvégén újabb két összecsapást rendeztek a másodosztályban, de itt már eldőlt, hogy mely négy csapat küzd majd a döntőbe jutásért. A Budapest Cowbells 2-nek nem ígérkezett a bajnokaspiráns Szekszárd Bad Bones elleni meccs egyszerűnek, de a fővárosiak képesek voltak venni az akadályt.ETI_6621

A Kolomposok az első félidőben jól kezdtek, Szabó Tamás passzából Fóra Kamilló volt eredményes, ám a rossz snap miatt egypontos helyett kétpontosért ment a Cowbells 2, ami sikertelen volt. A Rosszcsontok ezután nem csak egyenlíteni, hanem fordítani is tudtak. Szanyi Mátyás húzta le Jeszenszki Dávid passzát. Beretka József pedig belőtte az extrát: 6-7. A második negyedben a hazaiak nem hagyták szó nélkül a Bad Bones pontszerzését, először Fóra mezőnygóljával fordítottak, ami előtt Lengyel Dávid szerzett interceptiont. Ezután Tóth András lopta le a levegőből Jeszenszki átadását. Ezt pedig kihasználta a hazai gárda Pusztai Vendel futásával és Fóra extrájával. Több pont nem esett: a szünetben 16-7-re vezetett a Cowbells 2.ETI_6889

A második félidő aztán nagy izgalmakat hozott. A csapat irányítója Szabó Tamás tovább növelte az előnyt a vendéglátóknak. Ezután Fróna Levente a Rosszcsontok negyedik kísérleténél csinált egy sacket, ami után 19 yardról támadhatott a Cowbells. Ez pedig nem maradt kihasználatlanul Fóra újabb mezőnygólt vágott be. Ekkor már 26-7 volt a fór és egyre nehezebb helyzetben volt a Szekszárd. Ryan Newton futása azonban visszaadta a reményt a vendégeknek, akik az utolsó szalmaszálba kapaszkodva igyekeztek visszajönni a meccsbe. Az utolsó negyedben ez sikerült is. Newton második, elkapott TD-je már lő távon belülre hozta a vendégeket. Majd jött Airiss Hargrow, aki egy touchdownnal és egy kétpontossal megfordította az állást. Előnyüket azonban nem tudták megtartani a Rosszcsontok. Fóra Kamilló elkapásával újfent a Cowbells 2 vezetett. A Bad Bones-nak ekkor még volt bőven ideje arra, hogy egyenlítsen, akár fordítson. Viszont Jeszenkszi ismét eladta a játékszert, amire Farkas Ádám csapott le és egészen a végzónáig vitte a játékszert. Ezzel el is dőlt a találkozó. A Budapest Cowbells 2 megérdemelten nyert 38-29 a vége, és az eredménnyel mindkét együttes bevándorolt a rájátszásba.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Budapest Cowbells 2-Szekszárd Bad Bones 38-29 (6-7, 10-, 10-7, 12-17)
Pontszerzők: Fóra Kamilló 2 TD, Pusztai Vendel, Szabó Tamás, Farkas Ádám 1-1 TD, Fóra Kamilló 2 FG, Fóra 2 XP, illetve Ryan Newton 2 TD, Szanyi Mátyás, Airiss Hargrow 1 TD, Airiss Hargrow 1 PAT, Beretka József 3 XP.

 

A Bad Bones rájátszásba jutása viszont ezzel nem dőlt el, mivel ahhoz a TD Store Eagles 2-nek is ki kellett kapnia a Szombathely Crushers otthonában. Ez a forgatókönyv – mint ismert – be is jött.650490_szombathely_crushers_budapest_eagles_2

Már az első félidőben óriási fölényben játszottak a hazaiak. A védelem kezdte meg a pontgyártást Szabó Áron fumble return TD-jével, ami után Horváth Balázs értékesítette az extrát. Az előnyt ez után meg tudta duplázni a Crushers Szűcs Fábián futásával. A második játékrészben továbbra is parádésan teljesített a Szombathely védelme Tatár Sándor és Piskor Péter is szerzett egy-egy interceptiont. Utóbbi után pedig Májer László következett, aki megtriplázta a fórt. 21-0 volt a szünetben, amivel a Zúzók egyre jobban közeledtek az újabb győzelem felé.650544_szombathely_crushers_budapest_eagles_2

A szombathelyi henger ezután nem állt le, a harmadik negyedben Rózsás Joel elkapása hozott újabb pontokat a vendéglátóknak. Az utolsó játékrészben pedig már érvénybe léptette a mercy rule-t is a Crushers Rózsás második, pontokat érő elkapásával és Horváth újabb hibátlan extrájával. De Horváth jó szériája folytatódott, miután egy újabb mezőnygólt berúgott, így 38-0-ra simán nyertek a Zúzók és ismét vezetik az alapszakaszi tabellát, de egy meccsel többet játszottak a Gladiators-nál.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Szombathely Crushers-TD Store Eagles 2 38-0 (14-0, 7-0, 7-0, 10-0)
Pontszerzők: Rózsás Joel 2 TD, Szabó Áron, Szűcs Fábián, Májer László 1-1 TD, Horváth Balázs 1 FG és 5 XP.Powerade Divízió I. logó

Forrás: http://mafsz.org – RSS