Pósfai Gábor szerint nem is az a legnagyobb probléma a tao-támogatás rendszerével, hogy átláthatatlan, hanem, hogy elkényelmesíti az egyesületek vezetőit. A Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy a honlapunkkal közösen alapított „A hónap műhelyeŒ”-díjhoz hasonlóan miért az utánpótlássport támogatása mellett tették le a voksukat.
Magyar Nemzet • A Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatójától, Pósfai Gábortól már megszokhattuk, hogy magas beosztása ellenére szokatlanul őszintén beszél a magyar sport és az üzleti szféra közti kapcsolatról, a sporttámogatásokról. Többek közt a tao-támogatás rendszerének visszásságairól is elmondta kendőzetlen véleményét.
Pósfai Gábor
– Idén éppen kerek évfordulót ünnepelhetnek, hiszen a cég tíz éve van jelen a magyar piacon. Mennyire önjárók a döntéseikben, például abban, mit és mire adnak a magyar sportban támogatásként?
– A francia tulajdonban lévő Decathlon valóban egy évtizede érkezett Magyarországra. Természetesen az első időkben az anyacég erőteljesen részt vállalt az itteni vállalat kiépítésében, a döntések nagy részét is a francia vezetők hozták. Ez mára alapvetően megváltozott, és ugyan még mindig megvan a kapcsolat az anyacéggel, száz százalékban autonómok vagyunk. Az elmúlt két évben minden magyarországi döntést mi hoztunk meg, már azt sem kell jóváhagyatnunk, ha akarunk még áruházat nyitni az ország területén. Értelemszerűen a sportra adott támogatás nagyságába sem szólnak bele.
– Pedig alaposan belenyúlnak a bugyellárisba, hiszen a hírek majd 150 millió forintos támogatásokról szólnak.
– Nem titok, ez az összeg megfelel a valóságnak, hiszen a 2016-os esztendőben az utánpótlássportra adott támogatásunk ötven millió forint, és ha ehhez hozzávesszük a különböző szabadidős rendezvények támogatását – mint Balaton-átúszás, Fittaréna vagy WizzAir-félmaraton –, akkor már százmillió felett járunk. Azonban azt tudni kell, hogy a fent nevezett két összeg nem a tao-támogatáson keresztül jut el a partnereinkhez, ugyanis tavaly decemberben azon a módon további negyvenkét-negyvenhárom millió forintot adtunk a magyar sportnak. Így a három részből meg is kapjuk az említett összeget.
– Miért az utánpótlás? Egy-egy profi, nemzetközi szinten is eredményes sportoló nem lenne jobb reklámhordozó?
– Mi a kezdetektől fogva az utánpótlássport mellett tettük le a voksunkat, annak ellenére, hogy van abban valami igazság, hogy például közismert olimpiai bajnok rövid távon nyilván jobb reklámhordozó, mint a széles nyilvánosság előtt még teljesen ismeretlen fiatal tehetség. Nem véletlen, hogy a hazai vállalatok is a kirakatban lévőket támogatják, velük akarják a saját termékeiket, szolgáltatásaikat népszerűsíteni. Ám senki se higgye azt, hogy mi karitatív tevékenységet folytatunk, hiszen egyrészt majdnem üres piacra léptünk az utánpótlás- és a szabadidősport támogatásával, másrészt a mi vásárlóink nagy része azokból kerül ki, akik szeretnek sportolni, de nem űzik profi szinten, vagy a feltörekvő tehetségek szülei nálunk szerzik be azokat a sportszereket, amelyekkel esetleg a csúcsokig is elérhetnek. Mi erre a bázisra építünk, hiszen ők adják az úgynevezett tömegsport bázisát, ők jelentik számunkra a közép- és hosszútávú gazdasági céljaink megvalósítását.
– Értem, de akkor az vetődik fel bennem, hogy miért nem a taón keresztül adják az egész támogatást, ugyanis a jogszabályok értelmében az abból érkező pénzt is kizárólag az utánpótlásra költhetik el a különböző egyesületek, ráadásul több szempontból is előnyösebb a cégnek.
– Kétségtelen tény, hogy ez a támogatási forma eredendően arra hivatott, hogy az előző érákhoz képest pozitív változásként rengeteg pénzt vigyen be a magyar sportba, illetve az utánpótlás-nevelésbe. Noha számtalan jó és követendő példát láthatunk a pénzek felhasználására, én úgy látom, ha a beáramló hatalmas összegeket a rendeltetésüknek megfelelően használnák fel, sokkal előrébb is tarthatnánk. Ám minket például tavaly januárjáig az sem motivált a tao felé, hogy az erre kifizetett pénzt az operatív eredményünkből kellett levonnunk, és az anyacég ezt a csökkentett összeget látta magyar eredményként, ami így a premizálási rendszerünket is érintette, hiszen a munkavállalóink a kisebb eredmény után kevesebb jutalmat vihettek év végén haza, illetve ezen eredmény alapján dönthettünk egyéb beruházásokról is.
– Azért azt feltételezem, hogy nem a kisebb prémium az oka, hogy a támogatásuknak kevesebb, mint harmadát adják a tao-rendszeren keresztül. Kell itt lennie másnak is…
– Nem titok, számunkra az sem volt vonzó, hogy ebben a rendszerben megjelentek az úgynevezett közvetítők, akik bizonyos jutalékért – ami általában 15-20 százalék – cserében hoznak szerződő partnereket. Nos, ahogy kiderült valakiről, hogy ez a célja, azonnal ajtót mutattunk neki. Mi mindig adott áruházunk vonzáskörzetében lévő, általunk többségében már ismert egyesületeket támogatunk a rendszeren keresztül, hogy egész évben nyomon tudjuk követni, valóban arra használják-e a pénzt, amire kérték. Jóval nagyobb összeget is szánhattunk volna a taóra, de mi minden jelentkezőt megpályáztatunk, hogy valóban jó helyre menjen a pénzünk. Persze az ellenőrzés, a számonkérés így is szinte lehetetlen, mert a tao-támogatásnak csak a tizenkét és fél százaléka megy szponzori támogatásra, így a pénzünknek csak ezen részéért kérhetünk ellenszolgáltatást, kizárólag csak ezt tudjuk ellenőrizni. Többre nincs lehetőségünk, év közben hiába jövünk rá bizonyos hibákra, nem tehetünk semmit, maximum annyit, hogy azoknak, akik nem a megfelelő módon használták fel a támogatást, többet nem adunk semmit.
– Sokan mondták már, az ellenőrizhetetlenség, a pénzfelhasználás nyomon követésének hiánya a legnagyobb problémája a tao-rendszernek. Egyetért ezzel?
– Csak részben, mert szerintem ennek a támogatási rendszernek az a legnagyobb hibája, vagy inkább következménye, hogy az egyesületi vezetőket elkényelmesítette. Egyrészt a kisebb összegű támogatásokat már messze nem tudják értékelni, másrészt nincsenek arra kényszerítve, hogy ők fussanak szponzorok után, megtanulják a tárgyalási módszereket, amelyekkel eredményesen ülhetnek le multival vagy kisebb céggel tárgyalni. Arról már nem is beszélve, hogy most is ugyanazok a vezetők, mint akkor, amikor szinte semmire sem volt pénz, és ezek az emberek nem tudnak azzal a hatalmas összegekkel mit kezdeni, ami most a tao-rendszeren keresztül érkezik hozzájuk. Sok esetben a szabályok világos fogalmazása ellenére sem az utánpótlásra költik az összegek nagy részét, hanem mondjuk a profisportban dolgozó edzőket a jobb fizetésük érdekében utánpótlásedzőként jelentik be, ahelyett, hogy erre külön támogatókat szereznének. Ráadásul kialakult már egyfajta automatizmus is, amely szerint az egyesületi vezetők úgy veszik, ha tavaly ennyit meg ennyit kaptam egy cégtől, akkor azt az idén is megkapom, és már eleve annak szellemében készítik el a költségvetéseiket, vagy ez alapján állítják össze a programjaikat, holott az anyagi háttér egyáltalán nincs meg. Sajnos. ez a rövid távú gondolkodás vezet el oda, hogy az egyébként az utánpótlásra költhető tao finoman fogalmazva sem oda kerül, ahová kellene. Arról nem is beszélve, nem egy olyan sportvezetővel találkoztam már, aki a megállapodást követően két órával később már azért hívott fel, hogy kellene még pénz, mert ami a szerződésben szerepel, kevés lesz. Így pedig hiába jó az alapötlet, évek múlva majd észreveszik egyesek, hogy a legfontosabb hajók éppen emiatt mennek el. Mi például ezért is haladunk óvatos duhajként nagyon megfontolva ebben a tao-rendszerben.
– És akkor a politikai nyomásról még szót sem ejtettünk.
– Számomra elképzelhetetlen, hogy politikai nyomásra támogassunk akár egyesületet, rendezvényt vagy programot. Mint már említettem, helyi szinten milyen módon adunk tao-támogatást, így elkerülhetetlen, hogy emiatt előbb-utóbb a helyi önkormányzattal ne kerüljünk kapcsolatba. De politikai nyomással a részükről egyáltalán nem találkoztam.
– Feljebbről sem?
– Ha lett is volna esetleg ilyen próbálkozás, azt csírájában fojtottuk volna el. De nem tudnék ilyen példát mondani.
– Mivel támogatandó programokról már volt szó, így rákérdezek, a Decathlon ebben a nagy stadionépítős időszakban például adott-e pénzt infrastruktúra-fejlesztésre?
– Noha rengetegszer kerestek meg minket sok száz milliós, milliárdos projektekkel, mi ilyen célra sem céltámogatást, sem pedig tao-támogatást nem adtunk eddig, és nem is szeretnénk. Még mielőtt rákérdez, azért, mert a mi pénzünk elveszne ebben a hatalmas projektben, és finoman szólva sem tudnánk nyomon követni a felhasználását.
– Az még nem jutott az eszükbe, hogy nagyobb nemzetközi sporteseményeket, olimpiát vagy Magyarországon rendezendő világ- és Európa-bajnokságot támogassanak?
– Sokan megkerestek már minket világversenyek támogatása miatt, ám mindig elmondtam, a professzionális sport helyett a mi helyünk az utánpótlás-, és a szabadidősport mellett van. Talán az EYOF izgalmas lehetne számunkra… Egyébként a riói olimpia nekünk abból a szempontból érdekes, hogy a MOB-bal és az utanpotlassport.hu portállal közösen létrehozott „A hónap műhelye”-díj kitüntetettjei közül hány általunk díjazott sportoló – mint például az úszó Szilágyi Liliána – lesz ott Rióban. Nekünk ugyanis az első lépésekkor van dolgunk.
