“A derbi különleges, félelem nélkül kell játszanunk”

A válogatott szünetet követően újra folytatódik az olasz bajnokság és a Milanra rögtön a Derby della Madonnina vár, azaz a milánói városi derbi. A piros-feketék vasárnap este az Inter ellen lépnek pályára a San Siróban a 9. fordulóban.

A két csapat között négy pont a különbség a tabellán úgy, hogy a Milan egy meccsel kevesebbet játszott. A Rossoneri a legutóbbi 6 bajnoki meccsén veretlen maradt, míg az Inter négy mérkőzéses győzelmi sorozatban van.

Gennaro Gattuso megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a mérkőzés előtt.

“Az ilyen mérkőzések nem igényelnek speciális előkészületeket, hiszen már önmagukban különlegesek. Nem veszíthetünk túl sok mentális energiát. Az Inter egy erős csapat, fizikailag nagyon jók és minőségi játékosaik vannak. Nem érzem azt, hogy technikailag jobbak lennének nálunk, éppen ellenkezőleg, de fizikailag van egy kis különbség a két csapat között. Figyelnünk kell a rögzített szituációkra. A legutóbbi derbin félelemmel játszottunk és rossz meccsünk volt, de a szerencse mellénk állt. Tisztelnünk kell az Intert, de nem szabad fejet hajtanunk előttük. A győztes csapat nagy morális löket kap, a tét mindig a három pont. Fejlődünk és jól kell teljesítenünk támadásban illetve védekezésben egyaránt. Helyzeteket kell kialakítanunk, majd visszarendeződni és védekezni. Mentálisan sok mindent jobban csinálunk. Gólhelyzetbe kell hoznunk Higuaínt és megnyerni a meccset, a keménység és az elszántság csak mentalitás kérdése. Teljes mértékben koncentráltak vagyunk és nyugodtnak kell lennünk. Be akarjuk bizonyítani, hogy erősebbek vagyunk és nem félünk. Szívből szeretném megnyerni ezt a derbit. Nagyon remélem, hogy jó meccset fogunk játszani.” – nyilatkozta Gattuso a rangadót megelőzően.

“A játékosok jól dolgoztak az edzéseken és nem volt rajtuk nyomás. Mindig ott vagyok és elérhető vagyok a játékosaim számára. Őszinte és egyenes ember vagyok, a döntéseimet saját magam hozom meg. Ebben az idényben a játékosaim sokkal magabiztosabbak, erősebbek és több gólhelyzetet alakítanak ki. Van pár játékosunk, akik enyhe bokaproblémákkal bajlódnak, de készen fognak állni a meccsre.”

“Spalletti egy nagyon tapasztalt edző és hosszú út áll előttem, hogy elérjem az ő szintjét. Mindig eszközöl némi változtatást a csapata játékában, attól függően hogyan teljesítenek.”

“Védekezés? Nem csak a kapott gólok számítanak, hanem az is, hogy hogyan kapjuk azokat. Az előző szezonhoz képest jobban védekezünk. Kevés gólt kaptunk felállt védelemmel, például a Chievo ellen is egy rossz passzal kezdődött minden. Az egész mérkőzésen végig 100 százalékosan kell koncentrálnunk és nem gondolhatunk a meccs végére a végső sípszó előtt. Amikor túlságosan könnyelművé válunk, olyankor sokat kockáztatunk és ez történt a Chievo ellen is. Dolgozunk ezen és nem aggódom. Caldara? Ott van a mérkőzésre nevezett keretben és csere lesz. Még mindig érez egy kis fájdalmat, de jó úton járunk. Calhanoglu? Beszéltem vele. Jól teljesített a török válogatottban, az első mérkőzésen ő lett a meccs embere és a másodikon is jól szerepelt. Nehéz időszakon megy keresztül a magánéletében. Tudnia kell, hogy mi itt vagyunk neki. Montolivo? A csapattal edz. Nincs semmi bajom vele, a kimaradása szimplán technikai döntés.”

“Paquetá? Akkor fogok róla beszélni, amikor leigazoltuk. Calabria vagy Abate kezd az Inter ellen? Majd meglátjuk. A fejemben már meghoztam a döntést, hogy ki fog játszani. Calabriának remek személyisége van, előszeretettel támad és íveli be a labdákat középre. Abate nagyon sokat segít a csapatnak a pályán és azon kívül is. Conti 60%-os edzésmunkát végez a csapattársaihoz képest. Két hétig a Primavera csapatunkban fog játszani, de minden attól függ, hogy mit mondanak az orvosok.”

The post “A derbi különleges, félelem nélkül kell játszanunk” appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS