A derbi után a Palermo ellen lehet javítani

A Milan szombat este a Palermo együttesét fogadja a San Siróban a Serie A 4. fordulójában.

A hétvégén rendezik az olasz labdarúgó bajnokság 4. fordulóját. A szombati játéknapon az Udinese az Empoli és a Milan a Palermo ellen lép pályára. Vasárnap többek között az Inter a Chievóval, a Juventus a Genoával, a Roma a Sassuolóval és a Napoli a Lazióval játszik.

>> A NEGYEDIK FORDULÓ PROGRAMJA:

A Milan meglehetősen rosszul kezdte a bajnokságot, ugyanis 3 mérkőzést követően 1 győzelemmel és 2 vereséggel áll a 12. helyen. A piros-feketék az első fordulóban 2-0-ra kikaptak a Fiorentinától, majd Carlos Bacca és Luiz Adriano vezérletével 2-1-re sikerült legyőzniük az Empolit. Az előző fordulóban rendezték a Derby della Madonninát, vagyis a milánói rangadót. Az Inter Fredy Guarín góljával 1-0-ra nyerni tudott.

A rossoneri a következő 5 mérkőzéséből kettőt játszik hazai pályán (Palermo és Napoli ellen), illetve hármat idegenben (Udinese, Genoa, Torino). Ha azt nézzük, hogy a vezetőség a szezon elején a Bajnokok Ligája-indulást érő 3. helyet tűzte ki a csapat céljának, akkor létfontosságú a győzelem megszerzése és az eredményes futball. Sinisa Mihajlovic az Inter elleni rangadó alkalmával kiemelte a csapat teljesítményét. A szerb szakember szerint a Milan nem érdemelt vereséget és ha a játékosok így fognak teljesíteni a következő meccseken, akkor minden rendben lesz. Mihajlovic egyedül az eredménnyel nem volt elégedett a kék-feketék ellen.

A Milan a San Siróban egy meccs után 100 százalékos, míg idegenben még nem sikerült pontot szerezni: két meccs két vereség. A házi góllövőlistát – minden sorozatot figyelembe véve (Serie A, Olasz kupa) – Luiz Adriano vezeti 2 góllal, majd Carlos Bacca és Keisuke Honda következik 1-1 találattal.

Sinisa Mihajlovic, a csapat vezetőedzője kijelölte keretét a mérkőzésre. A keretben nem szerepel Philippe Mexés, Luca Antonelli, Andrea Bertolacci, Jeremy Menez és M’Baye Niang neve.

>> ÍME A MILAN KERETE:

KAPUSOK: Christian Abbiati, Gianluigi Donnarumma, Diego Lopez;

VÉDŐK: Ignazio Abate, Alex, Davide Calabria, Mattia De Sciglio, Rodrigo Ely, Alessio Romagnoli, Cristian Zapata;

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Giacomo Bonaventura, Nigel De Jong, Josè Mauri, Juraj Kucka, Riccardo Montolivo, Antonio Nocerino, Andrea Poli, Suso

TÁMADÓK: Carlos Bacca, Mario Balotelli, Alessio Cerci, Keisuke Honda, Luiz Adriano.

A Palermo veretlenül a 7. helyen áll a tabellán. Az eddigi mérleg 3 forduló után 2 győzelem (Palermo-Genoa 1-0, Udinese-Palermo 0-1) és 1 döntetlen (Palermo-Carpi 2-2). A szerzett pontok száma 7, a gólarány pedig 4-2.

Az előző fordulóban a sziciliai együttes hazai pályán az újonc Carpi együttesét fogadta. A 6. percben Hiljemark révén szereztek vezetést a hazaiak, a Carpi azonban még az első félidőben szépített, majd meg is fordította a meccset. A Palermo a 88. percben Djurdjevic góljával egyenlített, így kialakult a 2-2-es végeredmény.

A Palermo számára nem mondható könnyűnek a bajnoki sorsolás, ugyanis az elkövetkező 6 fordulóban három rangadót is játszik. Szeptemberben a Milan, majd októberben a Roma és az Inter ellen lépnek pályára.

A rózsaszín-feketék mérlege hazai pályán 2 meccsen 1 győzelem és 1 döntetlen, míg az idegenbeli mutató 1 meccs, 1 győzelem.

Giuseppe Iachini, a Palermo vezetőedzője kijelölte utazó keretét.

>> ÍME A PALERMO KERETE:

KAPUSOK: Fabrizio Alastra, Simone Colombi, Stefano Sorrentino;

VÉDŐK: Sinisa Andelkovic, Fabio Daprelà, Abdelhamid El Kaoutari, Edoardo Goldaniga, Giancarlo Gonzalez, Achraf Lazaar, Andrea Rispoli, Aljaz Struna, Roberto Vitiello;

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gaston Brugman, Ivaylo Chochev, Oscar Hiljemark, Mato Jajalo, Enzo Maresca, Robin Quaison, Luca Rigoni;

TÁMADÓK: Matheus Cassini, Uros Djurdjevic, Alberto Gilardino, Aleksandar Trajkovski, Franco Vazquez.

A két csapat összesen 37 alkalommal találkozott egymással, a mérleg 37 Milan és 17 Palermo győzelem, míg 13 alkalommal döntetlen született. Ezeken a mérkőzéseken aMilan 106 gólt szerzett és 54-et kapott.

A két együttes legutóbbi összecsapásán – idén tavasszal – a Milan idegenben 2-1-re legyőzte a Palermót. A piros-feketék részéről Cerci és Menez volt eredményes, a másik oldalon pedig Dybala talált be. A rossoneri így kezdett: Diego López – Abate, Paletta, Mexés, Antonelli – Van Ginkel, De Jong, Bonaventura – Cerci, Destro, Menez.

A találkozót Carmine Russo vezeti. A 39 éves játékvezető 109 mérkőzést vezetett eddig az olasz élvonalban. Russo a Milannak 10 meccset vezetett, a mutató 6 győzelem és 4 vereség. A Palermo mutatója az olasz játékvezető tevékenykedése alatt 6 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség.

A Milan-Palermo mérkőzést szombat este 20:45-kor rendezik. A DIGI Sport 1 élőben közvetíti.

>> A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: (4-3-1-2): Diego López – Abate, Zapata, Romagnoli, De Sciglio – Kucka, Montolivo, Bonaventura – Honda – Bacca, Luiz Adriano.

PALERMO: (4-3-1-2): Sorrentino – Struna, Gonzalez, El Kaoutari, Lazaar – Hiljemark, Jajalo, Chochev – Vazquez – Quaison, Gilardino.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS