A Diósgyőr egyik legnagyobb riválisa góllövő csatárával erősítene az NB II-re

Az NB II-es Nyíregyháza csütörtökön délelőtt jelentette be, hogy távozik a csapat házi gólkirálya, Hornyák Marcell. A támadó 2018-ban érkezett a Szparihoz Nyírbátorból, és az elmúlt években rendre ő lőtte a csapat legtöbb gólját: első teljes idényében 16 találatig jutott az NB-II-ben, a tavalyi (csonka) szezonban 15-ször volt eredményes, majd a 2020/2021-es bajnokságban 10 gólt szerzett a Merkantil Bank Ligában.

“A játékos szerződése lejárt, és a klub már hetekkel ezelőtt leült egyeztetni a csatárral a folytatásról, szerette volna megtartani a Szpari, ám ez végül nem sikerült” – írta a nyírségi gárda közleményében.

A csakfoci.hu információi szerint Hornyák nem viszi messzire a góljait, hiszen a nagy rivális DVTK-hoz igazolhat, értesüléseink szerint a moskolciak vinnék a 27 éves csatárt, akinek nem lenne ismeretlen a diósgyőri mez, hiszen korábban a piros-fehérek utánpótlásában, majd második csapatában is szerepelt.

A másodosztályú szereplésre készülő DVTK megújult és “magyar” csapatot építene az NB II-es idényre, ebben pedig fontos szerepe lehet a gólerős támadónak.

Ingyen távozik az Újpest alapembere, új igazolás a Puskás Akadémiánál – hazai átigazolási hírek