A díszterem üzenete

Galambos Ramóna három érmet nyert a nyár utánpótlás-világversenyein. Az ifjú birkózó hölgyet otthon, Szigetváron, a Városháza dísztermében köszöntötték. Az állófogadáson részt vettek a település díszpolgárai és képviselői.

Sz. I. Galambos Ramóna örökre beírta a nevét a magyar női birkózás aranykönyvébe. Ő volt az első ugyanis a szakágban, aki egyazon évben nyert aranyérmet korosztályának világ- és Európa-bajnokságán, egész pontosan 2013-ban a kadetmezőnyben. Az idén három nagy eseményen is érmet szerzett: az U23-as Eb-n bronzot, a junior világ- és Európa-bajnokságon pedig ezüstöt. Aligha kétséges, hogy ő lesz az év utánpótlás-birkózója.

Dr. Vass Péter polgármester köszöntötte Ramónát

Dr. Vass Péter polgármester köszöntötte Ramónát  •  Forrás: Facebook

Szigetvár már most megünnepelte sikeres leányát. A városháza dísztermében köszöntötte dr. Vass Péter, a város polgármestere, méltatta az eredményeit, és hangsúlyozta, hogy Szigetvár városa továbbra is támogatja. Az állófogadásra meghívót kapott a település elitje: a díszpolgárai és a képviselői. A díszpolgárok sorában a legendás Módos János, a birkózódinasztia feje is.

A Szigetvári Birkózó SE nem is olyan régen nagyon nehéz helyzetbe került. Korábban hosszabb volt a neve, de mindkét névadó szponzorának a vállalkozása elvérzett, és a kellő anyagiak hiányában a birkózócsalád mostani szemefényét, az olimpiai bronzérmes, kötöttfogású Módos Pétert képtelen volt otthon tartani; a népszerű Csonti a fővárosba igazolt. Ramónára is hasonló sors várt. De – mint azt az edzője, Módos Csaba elmondta – jelentős változás történt azzal, hogy tavaly új polgármestere lett Szigetvárnak. Dr. Vass Péter ugyanis az élére állt annak a törekvésnek, hogy a város értékeit megőrizzék, így Ramóna nyugodt felkészülését is biztosítsák. Annak érdekében pedig összefogott a város, néhány vállalkozó és maga az egyesület.

Galambos Ramóna az ünnepségen megköszönte a bizalmat és a megbízható támogatást, amelyben a város, a szponzorok és az egyesület jóvoltából részesül. Biztosította a részvevőket, hogy jól érzi magát a szakosztályban, a továbbiakban is a színeiben kíván sportolni.

És újabb sikereket elérni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS