A döntetlen után a Real Madrid és a Chelsea is bizakodó

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, a párharc első felvonásán a Real Madrid hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Chelsea-vel. A mérkőzés után a vezetőedzők értékelték a történteket.

Zinédine Zidane, Real Madrid vezetőedzője a sajtótájékoztatón osztotta meg a véleményét a mérkőzésről.

„A második félidőben már sokkal jobbak, sokkal szervezettebbek voltunk, végül igazságos eredmény született. Életben vagyunk, és a győzelem reményében utazunk a visszavágóra. Összességében elégedettek vagyunk a történtekkel” – értékelt a spanyol csapat francia edzője.

A Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel mondta el a véleményét a történtekről.

„Rendkívül jól kezdtük a mérkőzést: nagyon agresszívan, magas színvonalon. Megérdemeltük volna, hogy vezessünk az első félidő után. A második félidőben a sebesség, az iram csökkent, úgy tűnt, mintha egy kicsit el is fáradtunk volna. El kell fogadnunk a döntetlent és megpróbálni megnyerni a visszavágót” – idézi az uefa.com a német szakembert.

A mérkőzés legjobbjának járó díjat a Chelsea francia válogatott középpályása, N’Golo Kanté kapta meg.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–CHELSEA (angol) 1–1 (1–1)
Madrid,
 Alfredo Di Stéfano Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Makkelie (holland)
Real Madrid: Courtois – Éder Militao, Varane, Nacho – Carvajal (Odriozola, 77.), Modric, Casemiro, Kroos, Marcelo (Asensio, 77.) – Vinícius Júnior (E. Hazard, 66.), Benzema (Rodrygo, 90+2.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Chelsea: É. Mendy – A. Christensen, Thiago Silva, Rüdiger – Azpilicueta (R. James, 66.), Jorginho, Kanté, Chilwell – Mount, Pulisic (Zijes, 66.) – Werner (Havertz, 66.). Menedzser: Thomas Tuchel
Gólszerző: Benzema (29.), ill. Pulisic (14.)

(nso.hu)