A döntőbe jutást a tét a harmadosztályban

A Tigers a Bad Bones-t fogadja, míg a Rebels a Crushers vendége lesz a Berény Sport Divízió II-ben.

Nem gyenge párosításokkal kecsegtet a hétvégi Divízió II-es program. A két főcsoport első helyezettje, a másodikakkal mérik össze tudását.

A fiatal Tóth Gábor eddig vezéregyénisége volt a csapatnak

A fiatal Tóth Gábor eddig vezéregyénisége volt a csapatnak

A Nyíregyháza Tigers a Gladiators 2-vel csapott össze a négy közé jutásért. Egy magabiztos első félidő után már nehézkesre sikerült a második a szabolcsiaknak, hiszen a Gladiátorok védelme el kezdett működni, nem is engedett pontokat az utolsó két negyedben. A Tigrisek fiatal támadósora eddig jelentős erőt képviselt. A védelemről nem is beszélve, ami az egyik legkeményebb és legtapasztaltabb a Divízió II-ben. Minden bizonnyal ez lesz a kulcs a Szekszárd Bad Bones ellen.

Novakov Dávidnak (41) most nem lesz könnyű dolga

Novakov Dávidnak (41) most nem lesz könnyű dolga

A Rosszcsontoknál kezd beérni a fiatalok lelkesedése és munkája. Ezt a Wolverines elleni hazai negyeddöntőn be is bizonyították. Novakov Dávid is jól időzítette a formáját. Ez az egység biztosan gondot okoz majd a Tigers-nek. De a védelmet sem szabad leírni, amely a Rozsomákokat remekül féken tartotta. Richard Chimmy Chungong és Zilai János is lesni fogja majd Tóth Gábor passzait, de a magas és fizikailag erős tight endekkel nekik is meggyűlhet a bajuk.

Fotók: Tamás Mercédesz, Vörös József

Dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers megbízott sportigazgatója: Amikor biztossá vált, hogy bent vagyunk a rájátszásban, akkor fél szemmel már a nyugati csoportot figyeltük, hiszen a playoffban már onnan érkező ellenfelekkel kell megmérkőznünk. Szerintem a legnagyobb fejlődésen a Szekszárd csapata ment a szezon során, teljesen megérdemelten foglalják el jelenlegi pozíciójukat. A védelmünknek nagyon résen kell majd lennie, hiszen több mint 100 pontot szereztek az alapszakaszban, mindenképpen féken kell tartanunk a támadóikat. A “Rosszcsontok” védelmét erősíti ugyan egy import játékos, de önmagában ez még nem magyarázza a 30 kapott pontjukat, látható tehát, hogy a szekszárdiak a védelem tekintetében is erősek. Nagyon kiélezett és pont gazdag mérkőzést várok, ahol a fiataljainknak ismét meg kell mutatniuk, hogy képesek 4 negyeden keresztül pontokat tenni a táblára. Ha tudjuk diktálni az iramot hazai pályán, akkor van esélyünk a továbbjutásra. Várunk mindenkit szeretettel az NyVSC pályára, igazi rájátszás meccs lesz szerintem.

Greiling Mihály, a Szekszárd Bad Bones offensive koordinátora: Erős ellenfélen keresztül vezet az út a döntőbe, de azt gondolom nincs verhetetlen csapat, főleg a Divízió II-ben. Sok fiatal tehetséget rutinos ukrán srácok elegyítik, szoros, kemény, de sportszerű mérkőzést vizionálok. Mindkét félnek a védelem az erősebb egysége, aki több hibát tud majd kierőszakolni a fiatal támadókból, az fog nyerni. Köszönjük az egész éves biztatást szurkolóinknak, remélem, látnak még idén minket egyszer játszani!

Nyíregyháza Tigers-Szekszárd Bad Bones
Időpont: július 2. (vasárnap), 15.00
Helyszín: NyVSC pálya (Nyíregyháza, Tiszavasvári út 4.)
Belépés: 500 Ft (14 év alatt ingyenes)

 

Nyugaton is rendkívül kemény csata várható Szombathelyen, ahol a Crushers a Rebels Oldboys-t látja vendégül. Mindkét együttesnek garantáltan fel van adva a lecke.

Tatár István (11) a rájátszásra formába lendült

Tatár István (11) a rájátszásra formába lendült

A Szombathely Crushers a negyeddöntőben sem kapott pontokat. Egyedül a Boda Troopers tudta feltörni a Zúzók eddig kiválóan teljesítő védelmét. Úgy néz ki, a támadósor is kezd végre formába lendülni. Ez nagyon fontos, mivel a Lázadók defensét sem könnyű ám feltörni. Kérdés, hogy nemcsak a nyugat, de az egész Divízió II. legerősebb védelme meddig bírja majd a nyomást.

Lesi Péter (6) a Rebels egyik motorja idén

Lesi Péter (6) a Rebels egyik motorja idén

A Rebels offense viszont az egyik legtapasztaltabb a harmadosztályban és nagyon könnyedén le tudta győzni a Tatabánya Mustangs-t a legjobb nyolc között. Lesi Péter azon a találkozón 5 TD-passzt is kiosztott elkapóinak. Az ő levédekezése ráadásul nagyon nehéz lesz. A fizikális és magas receiverek lehetnek a győzelem kulcsa, illetve hogy a defense le tudja-e kapcsolni a fejlődésben lévő offense-t?

Fotók: Vágvölgyi Bálint, Váradi Barna és Király Etelka

Gildo Neyer, a Szombathely Crushers vezetőedzője: Ahogy már korábban is hangsúlyoztam, mindenkit meg kell verni, ha bajnokok akarunk lenni. Már csak két csapat van köztünk és a trófea között. A felkészülésünk jól sikerült, de a sérültek miatt sok változtatást kellett végrehajtanunk. Stabilan kell játszanunk és végig koncentrálni kell. Minden downért keményen megküzdünk és az utolsó sípszóig harcolunk. Nyugodtnak kell maradnunk és bajnokokként kell játszani. Reméljük, hogy a hazai meccsünkre ismét sokan látogatnak majd ki.

Lesi Tamás, a Rebels Oldboys vezetőedzője: Mindenekelőtt szeretném megköszönni a szombathelyi alakulatnak, hogy bár hazai csapatként ők fogadnak minket, megengedték, hogy mi játszunk zöld mezben. Nagy köszönet a sportszerű, előzékeny gesztusért! A liga legjobb eredményű védelme ellen kell ringbe szállnunk, és egészében véve is azt gondolom, hogy a támadóinknak kell eldönteni ezt a találkozót. Van egy külön feladatunk is, mert a 2009-es Divízió II-es Rebels védelmének pontrekordját is tartja jelenleg a Crushers, és ezt nem szeretnénk, ha elhódítanák!

Szombathely Crushers-Rebels Oldboys
Időpont: július 2. (vasárnap), 15.00
Helyszín: SzSE pálya (szombathely, Markusovszky utca 6.)
Belépés: 800 Ft (14 év alatt ingyenes)

Forrás: http://mafsz.org – RSS