A dopping elleni harcot nem lehet elég korán kezdeni

image Hazánk a 2004-es athéni játékok után „vádlottként”, 2008-ban, Pekingben pedig „sértettként” tapasztalhatta meg, hogy a dopping nem csak klasszikus értelemben véve – tehát teljesítményfokozó szerként – befolyásolhatja a pályán elért eredményeket.

Nem csoda, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 101 nappal a londoni olimpia előtt legalább olyan lázasan készül a nagy megmérettetésre, mint maguk a sportolók. E felkészülés részleteiről, az eddigi eredményekről, a „finisre” tervezett teendőkről és az utánpótlás doppingellenes felkészítéséről volt szó a MACS Magyar Sportok Házában tartott sajtótájékoztatóján április 17-én.

A 2004-es athéni olimpiai játékokon történt botrány után hazánkban új alapokra kellett helyezni a doppingellenes harcot – vezette fel Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a tájékoztatót. A paradigmaváltás következtében Magyarországon a világ legszigorúbb szabályzatainak egyike lépett érvénybe, amely a doppingvétségen ért sportolót akár örökös eltiltással is sújthatja, sőt: a tervek szerint hamarosan a Büntető Törvénykönyv is módosításra kerül, így a doppingszerekkel való kereskedés, azok előállítása, birtoklása és beszerzése is büntetőjogi kategóriává súlyosbodik. Molnár Zoltán azt is elmondta, hogy a MOB rendkívül elégedett a doppingellenes ügynökség munkájával, a MACS színvonalas működésének köszönhetően már Pekingben sem volt félnivalója a magyar küldöttségnek, és remélhetőleg Londonban sem lesz.

A Magyar Antidopping Csoport képviseletében Dr. Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató beszélt az elmúlt évek eredményeiről és a hátralévő száz nap teendőiről. Az igazgatónő mindenekelőtt megköszönte a hazai sportsajtó jelenlétét, szerinte ugyanis a média komoly segítséget nyújt abban, hogy a sportélet megtisztuljon a doppingszerektől. Amint a szervezet beszámolójából kiderült, a MACS tavaly 900 sportolóval kezdte meg az olimpiai játékokra való felkészülést. Az időközben megszerzett és meg nem szerzett kvótáknak köszönhetően ez a szám mára 409-re módosult, ezekkel a sportolókkal viszont folyamatosan a kapcsolattartás. Az olimpiai indulóknak legalább három, a paralimpiai sportolóknak pedig minimum két mintát kell szolgáltatniuk a játékok előtt, ami azt jelenti, hogy a csoport összesen hozzávetőleg 900-1100 vér- és vizeletmintát vesz a sportolóktól. Tiszeker doktornő azt is elmondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a Magyar Antidopping Csoport minden olyan ellenőrzést és szűrést képes elvégezni, amit a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megkövetel, illetve amire Londonban számítani lehet. Hazánk ehhez egy osztrák és egy német laboratórium szolgáltatásait veszi igénybe.

Az igazgatónő ismertette a változásokat is. Felhívta a figyelmet arra, hogy az olimpiai időszak már július 16-án, az olimpiai falu megnyitásakor megkezdődik és egészen augusztus 12-ig tart. Ebben a periódusban a sportolók szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak, és függetlenül attól, hogy kiutaztak-e már a brit fővárosba vagy esetleg versenyszámuk végeztével hazatértek onnan, a WADA rendelkezésére kell állniuk. A londoni olimpián már egyértelmű doppingvétségnek számít majd a doppingszerek birtoklása is, ezért mind a versenyzők szállását, mind csomagjaikat ellenőrzik az olimpiai faluba költözés előtt. Elhangzott az az örömteli hír is, hogy Magyarország – rekordot jelentő – tizenkét doppingellenőrt delegál a játékokra. A felügyelőknek ötfokozatú vizsgát kellett sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy kvalifikálhassák magukat Londonba, és a MOB annyira büszke a „kvótát szerző” egészségügyi dolgozókra, hogy a Magyar Olimpiai csapat hivatalos tagjainak tekinti őket.

Szintén sikerként értékelte mind a MACS, mind a MOB, hogy sikerült megszervezni azt a felkészítő képzést, amelyen a magyar csapat tagjainak (tehát nem csak a sportolóknak, hanem az edzőknek, a gyúróknak, az orvosoknak és a szövetségi kapitányoknak is) kötelezően részt kell venniük a kiutazás előtt. A tizenöt órás tréning vizsgával zárul, és a résztvevők nem csak kötelezettségeiket, hanem a jogaikat is megismerhetik, ugyanis az ügynökség a „csalók” kiszűrése mellett, a „tiszták” védelmét is célként tűzte ki maga elé. A MACS rugalmasan kezeli a képzést: bár csupán egy hivatalos időpontot adtak meg (május 10-11.), amennyiben a szakágak kérik, Tiszeker doktornő „házhoz jön”, és akár sportáganként megtartja a doppingellenőrzési ismereteket nyújtó kurzust.

Az igazgatónő a sikerek mellett a felkészülés „gyenge pontjait” sem titkolta el. Elmondta: a holléti információk szolgáltatása továbbra is akadozik, ezért kiemelten kérte a sportolókat, ne veszélyeztessék karrierjüket azzal, hogy az ellenőrzési időpontok, illetve a holléti információs táblázat kitöltésének elmulasztásával figyelmeztetéseket gyűjtenek. Mindezek mellett szó esett a táplálék-kiegészítők veszélyességéről is; amint azt dr. Tiszeker Ágnes megjegyezte: a MACS igyekszik minden segítséget megadni a sportolóknak ezen szerek megszűrésében, ugyanis a szabályok értelmében a versenyző felel azért, hogy mit szed. es manapság a jó néhány doppingvétség nem feltétlenül a szándékos teljesítményfokozásnak, sokkal inkább az ártatlannak tűnő, de tiltott szereket tartalmazó tablettáknak köszönhető.

A sajtótájékoztató után dr. Tiszeker Ágnes az utanpotlassport.hu kérdésére elmondta, hogy a dopping elleni harcot nem lehet elég korán elkezdeni, ezért a MACS több középiskolát, sőt általános iskolát is meglátogatott. Ez egyfajta kihívás volt az ügynökség számára, ugyanis hatodik és nyolcadik osztályos gyerekeknek is teljesen másképpen kell beszélni a témáról. Ám a tapasztalatok szerint a diákok nemcsak nagyon lelkesek, de meglepően tájékozottak is. A program olyan sikeres, hogy jelenleg is érkeznek felkérések a csoporthoz, és már nem csak sportiskolák szeretnének felvilágosítást kapni, hanem „hétköznapi” általános- és középiskolák is.

Nem csoda, hogy igény van a képzésre, hiszen több sportágban is előfordul, hogy hazánk iskolás korú sportolókat küld világversenyekre, így ezeknek a gyerekeknek hamar szembesülniük kell a profi sport velejárójával, a doppingellenőrzéssel. Tiszeker doktornő szerint ez is kihívás a MACS számára, de egy kis odafigyeléssel, emberséggel, empátiával és felnőtt (általában szülői vagy edzői) segítséggel a fiatalabb sportolók is hamar rutint szereznek az ellenőrzés folyamataiban, így viszonylag gyorsan problémamentessé válik az eljárás. A Magyar Antidopping Csoport éppen ezért szeretettel várja a fiatal sportolók mellett a szülőket, a gondviselőket, az edzőket és a sportbarátokat is a május 10-én és 11-én rendezendő, doppingellenőrzési ismeretekről szóló kurzusra, ugyanis itt olyan, a doppingszerek egészségügyi vonatkozásaival, a doppingtörténelemmel, a jogszabályokkal, a táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatos ismeretekre tehetnek szert, amelyek nem csak a tiszta sportban nyújthatnak segítséget, hanem a fiatal sportolók egészségének megőrzésében is.