A Duna Arénában az olimpiáért versenyeznek

Keddtől szombatig a Duna Arénában rendezik az úszók olimpiai kvalifikációs országos bajnokságát. Az eseménynek első alkalommal lesz házigazdája a fővárosi komplexum.

A viadalon a teljes hazai élmezőny, így a tokiói ötkarikás játékok éremesélyesei is részt vesznek, azaz a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, a világcsúcstartó és világbajnok Milák Kristóf, vagy éppen az ugyancsak a vb-győztes Kapás Boglárka.

Sós Csaba szövetségi kapitány korábbi válogatási alapelvei szerint ez az utolsó lehetősége a versenyzőknek arra, hogy biztosítsák kerettagságukat a tokiói olimpiára. Ez azt jelenti, hogy ha egy számban legalább ketten már rendelkeznek az induláshoz szükséges A-szinttel, akkor a két legjobb védetté válik.

A szakember ugyanakkor az MTI kérdésére elárulta, a koronavírus-járvány miatt speciális esetben ez változhat, hiszen ha például azt látja, hogy egy versenyző mondjuk meg sem közelíti azt a teljesítményt, amivel alapvetően a jelenlegi helyzetben olimpiai indulónak tekinthető, akkor egy nála jobb formában lévő, szintén A-szintesnek adja át az indulási lehetőséget.

Az ötkarikás kvalifikáció kapcsán nem sok meglepetésre lehet számítani, hiszen sokan még a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon úszott idejükkel “betonozták” be magukat, ugyanakkor csatlakozhat a legjobbak közé a 18. születésnapját vasárnap ünneplő Kós Hubert, aki 200 méter vegyesen még a decemberi országos bajnokságon úszott

A-szintet, 400 méteren pedig tavaly nyáron a margitszigeti Négy nemzet versenyen ért el olyan időt, amivel ott lehetne Tokióban, utóbbi viadal azonban nem számított kvótaszerző eseménynek.

A versenyeket, akárcsak a decemberi országos bajnokságon, tokiói menetrend alapján rendezik, azaz az esti programban kerül sor az előfutamokra, míg az elődöntőket és a döntőket másnap reggel tartják.

(MTI)