A fél mezőnyt végigelőzte Sainz

F1

2016. június 13. hétfő, 00:11

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Tizenegy pozíciót javított rajthelyéhez képest a Toro Rosso spanyolja előzéseivel és taktikájával, és ismét legyőzte a formáját új csapattal sem találó Danyiil Kvjatot.

Váltócseréje után csak a 20. helyről kezdhette meg a Kanadai Nagydíjat Carlos Sainz, aki ennek ellenére pontszerzőként, a 9. pozícióban zárta a futamot. Az ifjú spanyol, aki különösen azóta szárnyal, hogy Max Verstappen elhagyta a csapatot, az idény hetedik versenyén ötödször szerzett pontot, miután számos előzést hajtott végre, és taktikájával is sokat nyert.

„Ma igazán jó versenyt teljesítettem itt, Montrealban. Ha előzetesen azt mondják, ilyen eredményt érek el, azonnal aláírtam volna!” – idézi a Toro Rosso sajtóközleménye a 21 éves versenyzőt. „A megfelelő pillanatot választottuk ki az első kiállásunk számára, hogy a többiek elé vágjunk, azután öt-hat kvalifikációs kört teljesítettem a lágy abroncson, amelynek köszönhetően öt vagy hat autót megelőztem, és a Force Indiát tudtam tartani. Még ha nem is hibázok a tegnapi időmérőn, egy nyolcadiknál jobb helyet lehetetlen lett volna elérni a hétvégén, így boldog és elégedett vagyok a nagydíjunkkal. Az ilyen eredmények mutatják meg, hogy erősek vagyunk és állandóan fejlődünk.”

Az eredmény azt jelenti, hogy Sainz ismét legyőzte új csapattársát, Danyiil Kvjatot – a Red Bulltól visszaléptetett orosz a Toro Rossónál is szenved, és nem is titkolta csalódottságát:

„Az igazat megvallva elég unalmas futam volt a mai. Próbáltunk az utolsó pontért harcolni Perezzel, de kicsit gyorsabbak voltak nálunk, így nem sikerült elé kerülnöm. Azután ultralágy gumikra váltottunk az utolsó etapon, de a szett nem azt adta, amit reméltünk, és megsemmisült, miközben a többi autóval csatáztunk. Sajnos a versenyem nagy részét másik autók mögött, forgalomban töltöttem” – értékelte futamot a 12. helyezett Kvjat, aki pozitívumként azt emelte ki, hogy legalább célba érni és adatot gyűjteni sikerült.

Forrás: www.formula.hu – RSS