A legrangosabb és leghosszabb ideje létező magyar futballkupa-sorozat történetének legeredményesebb alakulata a Ferencváros története 22 diadalára készül. Ellenfele, az Újpest kilenc elsőséggel büszkélkedhet, ezzel a harmadik legeredményesebb alakulat a zöld-fehérek és az MTK mögött. Az mlsz.hu a szombati döntő előtt (Groupama Aréna, 20.30) feleleveníti a két csapat valamelyikének részvételével rendezett finálékat.
A Ferencváros 1913-ban nyerte meg először a kupát, egy évvel korábban döntős volt ugyan, de ott tiltakozásul nem állt ki. Az első világháborút követően csak 192101501922-ben írták ki újból a Magyar Kupát, a sorozat az első FTC–UTE finálét, s zöld-fehér győzelmet hozott. Utána kétszer az MTK következett, az UTE újra csak vereséget szenvedett, 1923-ban és 1925-ben is.
Az első két profi idényben, 1927 és 1928 tavaszán kétszer a Ferencváros következett: nagy időszak volt ez a zöld-fehérek életében, mind a két esztendőben megnyerték a bajnoki címet is, sőt 1928-ban, a magyar csapatok közül elsőként, övék lett a Közép-Európai Kupa is. Egyébként az 1928-as finálé volt az első, amelyben „igazán vidéki” csapat is részt vett: a Fradi ellen 5:1-es vereséget szenvedett, miskolci Attila FC. (A kitételre azért volt szükség, mert akkoriban még közigazgatásilag sem Kispest, sem Újpest nem tartozott Budapesthez.)
Meglepetést hozott az 1930–1931. évi kiírás, a III. Kerület az Üllői úton nyert a döntőben a teljes csapatával kiálló Fradi ellen 4:1-re. Megjegyzendő, az egykori Hungária-játékos, Senkey Imre által dirigált óbudaiaknál is akkori, vagy későbbi válogatott játékosok, mint Szulik Rezső, Bíró Sándor, Lutz Lajos, Fenyvesi László és Dömötör-Drössler Béla szerepelt. 1932-ben a Hungária két mérkőzéses döntőben verte a bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel megnyerő Fradit, Senkey Imre edzőként újrázott. (Éppen úgy két különböző csapattal nyert két egymást követő évben, mint Pintér Attila 2004-ben és 2005-ben.) Aztán 1933-ban ismét kikapott a kupadöntőben az aktuális bajnok, de méghozzá hogyan! Az idény végén a bajnoki címet elhódító Újpestet 11:1-re verte Blum Zoltán Fradija. A Nemzeti Sport lelkesedett: „Tévedne, aki azt hinné, hogy Ujpest megadta magát ellenfelének. Mert a nagy eredmény, a súlyos vereség nem az Ujpest hibáiból fakadt, hanem a Ferencváros remek játéka, egyszeriben feltámadt régi nagysága szülte. A kupadöntőn azt a Ferencvárost láthattuk viszont, amely évekkel ezelőtt a Slaviát verte tönkre egy pünkösdi ünnepen, hogy másnap a Blackburn csapatát hagyja helyben féltucat góllal. Azt a Ferencvárost láttuk játszani, amely Egyiptomban magával tudta ragadni az arabok és angolok tömegeit és szakértőit, amely Délamerikában a világbajnok Uruguayt maga alá tudta gyűrni.”
S milyen az élet? A tizenötödik Magyar Kupa-döntő hozta az addigi legnagyobb különbséget, pedig erre semmi jel sem utalt. Még akkor sem, ha tudjuk, az Újpest kénytelen volt nélkülözni három kulcsjátékosát, Hóri kapust, Pusztait és a gólerős csatárt, Jávort. A Ferencváros volt akkoriban a magyar bajnok, az Újpest pedig a bajnokjelölt, amely éppen a Ferencváros elleni győzelmével ugrott a bajnoki rangsor élére. Érdekes, hogy bár a zöld-fehérek történetük egyik legemlékezetesebb győzelmét aratták a hozzájuk hasonlóan Európa legjobbjai közé tartozó újpestiek ellen, csak alig tudtak örülni a diadalnak. Nehezen tudták ugyanis megemészteni, hogy egyetlen esztendővel a „százszázalékos bajnokság” megnyerése után csak a harmadik helyen tudtak zárni a bajnokságban.
1934–1935-ben a döntőt a Fradi 2:1-re nyerte a Hungária ellen. 1941 őszén újra eljött a Fradi ideje. Ritka vendég volt a bajnoki siker ezekben az években az Üllői út környékén, ellenben a Magyar Kupát sorozatban háromszor is megnyerte a csapat. Először 1942 júniusában, a Hungária körúti (akkor) MOVE-pályán. A Diósgyőrt Sárosi doktor nélkül, a Csikós – Tátrai, Lázár – Sárosi III, Polgár, Nagy II – Lukács, Füstös, Jakab, Kiss, Kiszely tizenegy verte meg 6:2-re, a csatársor minden tagja szerzett gólt, a center kettőt is. Egy évvel később megint a Fradi szerezte meg az országos kupát, ezúttal a Salgótarján 3:0-s legyőzésével, a Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II, Sárosi III, Lázár – Sipos, Sárosi dr., Onódi II, Finta, Gyetvai összeállításban. A triplázást meg a Kolozsvári AC elleni kétmeccses döntő jelentette, 1943 júniusában-júliusában. Az utóbbi két döntőben egyébként Schaffer Alfréd vezényelt edzőként. „Spéci” a Csikós – Rudas, Tátrai – Nagy II., Kéri, Lakat – Sipos, Sárosi dr., Sárosi III, Onódi II., Lukács E. tizeneggyel nyert a Szamos partján. A névsorból kitűnik, elsősorban a fedezetsorban hajtott végre fontos változásokat egy év alatt, centerbe vezényelve a csúcsformában játszó Sárosi III Bélát.
1951-ben írták ki ismét, immár Magyar Népköztársasági Kupa néven a sorozatot, de az átnevezett Újpest és Ferencváros közül egyik sem jutott éveken át a döntőbe. Aztán megtört a jég az 1955–1956-os sorozatban: a későbbi győztes 1955-ben még Bp. Kinizsi néven rajtolt, majd 1958-ban (!), amikor végre lejátszották a döntőt, már régen ismét Ferencvárosnak hívták. A zöld-fehérek ellenfele a kupatörténet egyik nagy vesztese, a Salgótarjáni BTC volt: a nógrádi együttes 1941 és 1943 után harmadszor jutott a fináléba, s harmadszor veszített, másodszor a Fradi ellen. A győztes zöld-fehérek mindkét gólját Friedmanszky Zoltán szerezte, a tarjániak közül Csáki szépített. Érdekes: az FTC akkori edzője, Tátrai (eredetileg Thour) Sándor 1936-ban a Salgótarjánból került játékosként a Fradiba, amelyben játszott is egykori klubja ellen az 1943-as döntőben. 1966-ban veszített a zöld-fehér gárda a kupadöntőben a Győri Vasas ETO ellen, majd következett az Újpesti Dózsa nagy korszaka.
A lila-fehér híveknek, noha klubjuk már 1922-ben is játszhatott a fináléban, 1969-ig kellett várni az első Magyar (Népköztársasági) Kupa-győzelemre. Öt (!) elveszített döntő után az Újpest nyert, miután Dunai II Antal, Bene Ferenc és Nagy László egy-egy góljával 3:1-re verte a korszak ezüstcsapatát, a Bp. Honvédot. Egy évvel később Baróti Lajos együttese ismételt 3:2-re legyőzte a története során először kupadöntős Komlói Bányászt. 1971-ben nem volt kupadöntő, 1972-ben, 14 éves szünet után, ismét a Ferencváros nyert. Vépi és Albert szerezték a Tatabánya elleni gólokat, a bányászcsapat kispadján dr. Lakat Károly ült, akivel a zöld-fehérek az addigi utolsó titulusukat, az 1968-as bajnoki címet megnyerték. Albert Flóriánnak ez volt az egyetlen hazai kupagyőzelme.
A Fradi egyébként nagyszerű sorozatba kezdett: attól kezdve négyszer is nyert a páros években. 1974-ben a második vonalbeli csapatként döntős Komlói Bányász, 1976-ban az MTK-VM, 1978-ban hosszabbítás után a Pécsi MSC ellen győzött. A köztes évek egyikében 1975-ban az Újpesti Dózsa lett a győztes. A Dózsa óriási favorit volt a szombathelyi Haladás VSE ellen. Erre a vasi zöld-fehérek a szünetben 1-0-ra, utána 2-0-ra vezettek Farkas László és a későbbi válogatott beállós, Kereki Zoltán egy-egy góljával. A hajrában ellenben egy olyan játékos segítette kupagyőzelemhez a lila-fehéreket, akitől azt nem igazán várták: a kor egyik legjobb védője, a gólszerzésben ellenben addig alig-alig jeleskedő Horváth József a második félidő közepén nyolc perc alatt három gólt is fejelt. Igazán szorgalmas volt a munka ünnepén – a döntőt május 1-én rendezték.
Érdekes, hogy a Ferencváros a hetvenes években csak egyszer tudta megnyerni a bajnokságot, ellenben négyszer győzött a Magyar Népköztársasági Kupában, s még kétszer a második helyen végzett. 1979-ben azért, mert kikapott az eddigi története utolsó kupagyőzelmét elérő Rába ETO-tól. A mérkőzés egyetlen gólját Szabó Ottó szerezte. 1982-ben és 1983-ban Temesvári Miklós kétszer is nyert az Újpesti Dózsával, előbb a Videotont 2-0-ra, majd a Bp. Honvédot 3-2-re legyőzve a döntőben. A székesfehérváriak elleni siker után Nagy László vette át a kupát, aki egy évvel később már nem játszott a döntőben, de kilenc bajnoki címmel és öt kupagyőzelemmel a háta mögött, az eredményességet tekintve klubrekorderként szerződött a svájci Locarnóba. 1982-ben Birkás Péter, 1983-ban Törőcsik András, Kisznyér Sándor és Kiss Sándor szerezte a kupagyőztes újpestiek döntőbeli góljait. 1987-ben, az évtizedben már harmadszor, ismét az Újpesti Dózsa nyerte a serleget, Göröcs János volt a győztesek, az akkor először finalista a nagy csatában 3-2-es vereséget szenvedő Pécsi MSC edzője. A mérkőzés öngóllal dőlt el, Kollár Józsefről, az egykori újpesti kapusról került a pécsiek hálójába a labda.
A nyolcvanas években a Fradi kétszer játszott kupadöntőt, 1986-ban tizenegyesekkel, 1989-ben egy góllal veszített. Az 1991-es kupadöntőt 1-0-ra nyerte meg a Fradi Diósgyőrben, 8000 néző előtt. Érdekes, hogy a rendszerváltozás utáni első fináléba, az első immár nem MNK-, hanem MK-döntőbe az akkor még NB II-es Paks kiejtésével került be a csapat. A döntőben aztán az algériai Nacer góljával 1-0-ra verte Csank János csapatát, a Váci Izzó MTE-t. A kupát egyébként csapatkapitányként Pintér Attila vette át. A győztes csapat edzője, Nyilasi Tibor boldogan mondta a mérkőzés után: „Kevés nagyobb öröm érheti az embert, mint hogy edzősége első évében bajnoki ezüstérmet szerez a csapatával és megnyeri a Magyar Kupát.” Noha a Fradi esélyesebb volt, mint a csak a második félidőben jól játszó Vác, úgy tűnik az évtizedek távlatából, hogy a vezetők nem „mentek biztosra”. Nem spájzoltak pezsgőt a győzelem esetére az öltözőben.
A ferencvárosiaknak vannak a legfrissebb élményeik a kupagyőzelemről: tavaly ők hódították el a trófeát
A Vác – immár Vác FC-Samsung néven – ismét bekerült a kupadöntőbe, a Ferencváros elvérzett a másik későbbi finalista, az Újpesti TE ellen. Csank János csapata ezúttal hosszabbításban vérzett el: a Kovács Ferenc által irányított Újpesti TE Eszenyi Dénes – a váci középső védők hibáját kihasználva – a 117. percben kilépett a balösszekötő helyén és Koszta János mellett a kapu bal sarkába helyezte a labdát. Egyébként ezen a meccsen készült a korszak egyik leghíresebb magyar futballfotója: ifjabb Thaly Zoltán a már lecserélt, s egy rövidnadrágban a kispadon ülő Bácsi Sándort fotografálta le egy inkább déd-, mint nagymama korú néni mellett. Ez is volt a kép címe: Bácsi és a néni. A következő évben folytatódott a Nyilasi-korszak, az 1991-es MK-győzelem és az 1992-es bajnoki cím után a zöld-fehérek ismét megnyerték a kupasorozatot. Igaz, a lehető legkisebb különbséggel a bajnoki idényben a második vonalban szereplő, a végén onnan feljutó Haladás VSE ellen. A szombathelyi Rohonci úton 1-1-re végződött az ezúttal kétmeccses döntő első felvonása, Jagodics Zoltán és Keller József voltak a gólszerzők. A papírforma azt ígérte, az Üllői úton az FTC eldönti majd a párharcot már a rendes játékidőben. Ám ismét csak két gól született (a 23. percben Fodor Imre, illetve a 89. percben Kovács Sándor révén), a hosszabbításban meg egy sem, így aztán tizenegyesek döntöttek. 1986-ban veszített így döntőt a Fradi (a Vasas ellen), most nyert, miután a büntetőpárbajban mind az öt rúgója (Lipcsei, Gregor, Telek, Kelle, Fodor) jól tette a dolgát, a szombathelyiek közül Kenesei Zoltán, Jagodics Zoltán és Nagy Mihály sikeres lövése mellett Neudl Gábor hibázott (5:3). A trófeát Puskás Ferenc adta át Keller Józsefnek, Nagy Béla, a Fradi legendás krónikása pedig gyorsan kinyomozta, hogy noha az volt a klubtörténet 16. MK-, vagy MNK-elsősége, a mindenkori csapatkapitány először vehette át a trófeát az Üllői úton.
Nyilasi Tibor edzői pályafutása első négy évében egyszer sem maradt trófea nélkül, a bajnoki cím mellett harmadszor nyerte meg a Magyar Kupát. Csapata az Üllői úton Wukovics László, Lipcsei Péter és Páling Zsolt egy-egy góljával 3-0-ra megnyerte az első mérkőzést, s ez sima visszavágót ígért. A Bozsik Stadionban is nyert a Fradi 2-1-re, Vincze István lőtte a hazaiak, a dán Kenneth Christiansen és Wukovics László a vendégek gólját, góljait. Ám minden volt, csak nem sima a végjáték: a Fradi-tábor egy része a meccs vége után – az előzetes tiltás ellenére – beszaladt a gyepre, ünnepelni a játékosokat, a győzelmet. Ott összecsaptak a rendőrökkel, akik gumibotokkal, majd a megérkező lovasrendőrök kardlapozással igyekeztek oszlatni a tömeget. A játékosok és Nyilasi megpróbálták védeni a szurkolókat, de ők is kaptak. „Érthetetlen demonstráció történt, s külön örülök, hogy a tévénézők is szemtanúi lehettek a brutalitásnak. Jómagam, Szeiler Józsi és Lipcsei Péter is közelebbről megismerkedtünk a kardlapokkal” – mondta az edző. Kónya Imre az akkori kormányváltásig a belügyminiszteri posztot betöltő MDF-es politikus a maga és a rendőrség nevében elnézést kért a ferencvárosi szurkolóktól, és a csapattól. Ugyanakkor Benkő László, az MLSZ elnöke elítélte a volt belügyminisztert ezért a nyilatkozatáért, aki felelőtlenül bocsánatot kért azoktól is, akik garázdálkodtak, rendőröket sebesítettek meg. Az ügyben végül négy rendőrségi vezetőt is elmarasztaltak.
1995 is a Fradi elsőségét hozta: 1991 után ismét a váciakkal játszott a zöld-fehér csapat, immár Novák Dezső irányításával. Az első találkozón 2-0-ra nyert, Nagy Zsolt és Czéh László egy-egy góljával. Különlegesség: a csereként beállt Nagy az első labdaérintéséből szerzett gólt, majd a hajrában az ő labdáját juttatta az ugyancsak csereként beállt Czéh Koszta János kapujába. A pálya villanyvilágításának avatásával összekötött váci visszavágó hét gólt is hozott, a 38. percben a hazaiak Víg Péter két és Nyikos József egy góljával 3-0-ra vezettek. A szünetig Lipcsei Péter büntetőből szépített. Teljesen nyílt volt a kupadöntő, ugyan az idegenben szerzett góllal ismét a Fradi állt jobban, de egyetlen további váci gól mindent megváltoztatott volna. Ám a második félidő Lipcsei Péter pályafutásának egyik legjobb 45 percét hozta, szerzett még két gólt (egyet tizenegyesből), majd Keller József állította be a végeredményt: 4-3, hasonlóan 1994-hez, a Fradi kettős győzelemmel lett kupagyőztes. 1976 óta először nyerte meg egy adott szezonban a bajnokságot és a kupát is a Ferencváros.
1998-ban Egervári Sándorral az MTK lett kupagyőztes, amely Kuttor Attila góljával győzte le a bajnoki címet nyerő, Várhidi Péter által irányított Újpesti TE-t. 2002-ben, Győrben, az Újpest 2-1-re megverte a Haladást, s története eddigi utolsó előtti nagy sikerét érte el. A lila-fehérek Kisteleki Istvánnal a kispadon kezdték, és Glázer Róberttel zárták az idényt. Még híveik sem állíthatták, hogy a szerencsefaktor elhanyagolható volt a sikerükben: a kupasorozat harmadik fordulójában tizenegyesekkel búcsúztatták a Ferencvárost, aztán az elődöntőben ugyancsak tizenegyesekkel ejtették ki a Lombard FC-t. Végül a győri fináléban Robert Vagner, megfejelve a 26. percben lőtt gólját, amelyet Halmosi Péter még kiegyenlített a 75. percben, a meccs utolsó lövésével, a 120. percben nyerte meg a trófeát csapatának. Az idény végén az élvonalból kiesett Haladás harmadszor is nagyon közel volt a kupasikerhez, de ahogy 1975-ben és 1993-ban, 2002-ben is elbukott. 2003-ban és 2004-ben ismét a Ferencváros neve került fel a trófeára. Az első szezonban Garami József dirigálta a zöld-fehéreket, akik közül Lipcsei Péter és Keller József már a kilencvenes évek sikersorozatának is részese volt. Mindketten ötödször lettek MK-győztesek! (Lipcsei 2004-ben megnyerte a hatodikat is.) Alkalmasint ők is, Szűcs Lajos is elsősorban Tököli Attilának köszönhették a DVSC-MegaForce 2-1-es legyőzését. A 2003. május 6-i, a Puskás Stadionban rendezett finálé szünetében még a Loki vezetett 1-0-ra, miután Szűcs Lajos a kupadöntők történetének talán legnagyobb potyagóljával jutotta előnyhöz az ellenfelet. Tököli aztán a második félidőben két gólt rúgva fordított. A Ferencváros tíz gólt szerzett az egész sorozatban, ebből hetet Tököli. Szűcs kapus megérdemli, hogy tágítsuk a horizontot: a zöld-fehérek a Pápai ELC ellen kapcsolódtak be a sorozatba, a kapus bravúrjainak is köszönhetően hosszabbításban jutottak tovább. A következő körben a Kaposvár ellen tizenegyes-párbaj döntött, Szűcs Lajos két lövést kivédett, ismét főszereplő volt. Következett a bajnoki címvédő ZTE, amely ellen Szűcs nem kapott gólt, majd az elődöntőben a meglepetés-csapat, a BKV Előre, amely ellen ugyancsak Tököli két gólja hozta a sikert. Három és héttel a megnyert kupadöntő után a Ferencváros a DVSC elleni hazai 0-0-val elveszítette a bajnoki véghajrát. A feldühödött szurkolók megütötték a bűnbaknak kikiáltott Tököli Attilát…
2004-ben már Pintér Attila vezette a Ferencvárost a fináléban az akkor ugyancsak második vonalbeli Bp. Honvédot kellett legyőzni. A 3-1-es sikert Tököli Attila, Gera Zoltán és Thomas Sowunmi egy-egy gólja hozta meg, Bábik Tiboré ellenében. Különleges: a kupadöntőt nem közvetítette egyetlen televíziós csatorna sem. 2005-ben sorozatban harmadszor jutott döntőbe a Ferencváros, de ezúttal új név került fel a serlegre: a Matáv-Soproné, amelyet a zöld-fehérek előző mestere, a 2004-ben kupadöntőt nyert Pintér Attila vezetett a győzelemig. Botrányos finálé volt, László Csaba és játékosai nagyon nehezen viselték a vereséget. Székesfehérváron 5-1-re nyert az esélytelenebbnek vélt nyugat-magyarországi alakulat, amelynek góljait Tóth Mihály, Bárányos Zsolt, Balaskó Iván (2) és Horváth András szerezték A horvát Edo Trivkovic játékvezető három ferencvárosit (Rósa Dénes, Szűcs Lajos, Adem Kapic) és egy sopronit (Pintér Zoltán) is kiállított. A zöld-fehérek nem vették át az ezüstérmeket. Utóbb az elkövetett sportszerűtlenségeket szankcionálva az MLSZ kizárta a Ferencvárost a 2005–2006-os sorozatban való indulásból. A soproniak színeiben szereplő Szekeres Tamás hetedszer lett kupagyőztes (négyszer az FTC-vel, kétszer az MTK-val, egyszer pedig a Sopronnal), s ezzel rekorderré lépett elő, miután megelőzte a hatszoros győztes, e fináléban a Ferencváros gólját lövő Lipcsei Pétert.
2014-ben az Újpest Nebojsa Vignjevics vezérletével tizenegyes-párbajban győzte le a Diósgyőrt. Egy évvel később, a Ferencváros, Thomas Doll-lal, a Groupama Arénában, 4-0-ra nyert a Videoton FC ellen. 2016-ban tehát a legutóbbi két kupagyőztes találkozik.
