A Ferencváros is megkezdi kupaszereplését

Az OTP Bank Liga idei aranyérmese a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában Albániában lép pályára.

A Ferencváros a BL-selejtezők júniusi sorsolásakor még úgy tudta, hogy az albán aranyérmes Skënderbeu lesz az első riválisa a sorozatban, a múlt héten azonban hivatalossá vált, hogy Albánia bajnokát kizárta az UEFA, így a bajnokság második helyezettje, a Partizani Tirana lesz a zöld-fehérek első ellenfele.

Thomas Doll együttese szerdán, 20.00-kor lép pályára Albániában, a párharc első mérkőzésén. Érdekesség, hogy kevesebb mint másfél hete, a Partizani már lejátszott egy meccset az Európa Ligában, akkor 0-0-ra végzett hazai pályán a Slovan Bratislava ellen. A visszavágó időpontjában már tudni lehetett, hogy átsorolták az együttest a BL selejtezőjébe, így a második összecsapást már nem rendezték meg.

– Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészíteni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd – nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Megismertük a Partizanit, ismerjük a stílusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat.

A zöld-fehéreknél szerdán este tétmérkőzésen is bemutatkozhat a frissen igazolt Lovrencsics Gergő, valamint a szintén nemrégiben szerződtetett Oliver Hüsing és Marco Djuricin. Nincs viszont már a keretben Nagy Ádám, aki várhatóan hamarosan elhagyja a Fradit.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS