A Ferrari főnöke szerint nem drámai a helyzet

F1

2016. augusztus 15. hétfő, 16:10

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Scuderia Ferrari S.p.A.

A maranellói F1-es gárda a Német Nagydíj után visszaesett a Red Bull mögé a konstruktőrök versenyében, de Maurizio Arrivabene szerint a helyzet nem annyira drámai, mint az látszik.

A csapatfőnök a Német Nagydíj után kissé dühös hangnemben nyilatkozott a Ferrari sikertelensége miatt, miközben a gárda elnöke, Sergio Marchionne sincs túlzottan elragadtatva a Scuderia teljesítményétől. Az utóbbi futamokon egyre nagyobb lett a távolság a csapat és a listavezető Mercedes között, így nem hogy nem tudnak a győzelemért harcolni, még a Red Bull is eléjük lépett a tabellán. James Allison távozásával a technikai szakembergárda is érzékeny veszteséget szenvedett, ezt a Ferrari azt tervezi, hogy olyan módon alakítja át struktúráját, mint a McLaren.

Maurizio Arrivabene azonban elutasítja, hogy a Ferrari krízisben van a gyengülő eredmények láttán. „Az a helyzet, hogy a Mercedes nagyon erős, nekünk pedig ennek kell megfelelnünk” – idézte az olaszt az espnf1. „A Red Bull… ha megnézzük Magyarországot, sokkal gyorsabbak voltunk tőlük, úgyhogy nem drámai a helyzet, csak finomhangolni kell, valamint kijavítani a hibákat. A Mercedes erős, de vannak olyan alkalmak, mint tavaly Szingapúrban, amikor legyőzhetőek. Ilyen az élet.”

Arrivabene a Német Nagydíj után elismerte, hogy a Ferrari Barcelona óta nem tudott előrelépni aerodinamika terén – ennek ellenére biztos abban, hogy itt és az erőforrások tekintetében is jobbak lesznek majd a nyári szünet után. „Ami a motorokat illeti, hamarosan újítás következik, ezen a téren elég jól állunk. Ami viszont az aerodimanikát illeti, a nyári szünetben le fogjuk állítani a fejlesztéseket. Ezután a rövid távú újításokra fogunk koncentrálni” – tette hozzá az olasz.

Forrás: www.formula.hu – RSS