A Ferrari hazájában ezúttal a Mercedesé az elismerés

A Mercedes csapata (Fotó: Davenport / XPB Images)

A Mercedes csapata (Fotó: Davenport / XPB Images)

Az olasz Lorenzo Bandini az 1967-es Monacói Nagydíjon szenvedett halálos balesetet (autójával a tengerbe zuhant), öröksége azonban a mai napig köztünk él – mégpedig az 1992 óta (majdnem) minden évben kiosztott, róla elnevezett díj formájában. Ezen elismerést minden évben olyan személyiségek kapják, akik valami különlegeset tettek a sportágban vagy a sportágért.

Részesültek már elismerésben meggyőző újoncok, nagy bajnokok, de még sportvezetők (Luca di Montezemolo, Piero Ferrari) is – arra azonban eddig még nem volt példa, hogy a díjat nem egy személy, hanem egy egész csapat kapja. Mostanáig, tudniillik 2015-ben az előző évben mindent besöprő Mercedes lett a díjazott.

Toto Wolff, a csapat sportigazgatója, valamint Paddy Lowe technikai vezető a Belga Nagydíj után, augusztus 30-án utazik majd Olaszországba (egészen pontosan Brisighellába), hogy átvegye az elismerést. A bizottság indoklása szerint azért választotta a németeket, mert a modernkor F1-ében nem létezik kimagasló versenyzői teljesítmény kimagasló munkát végző csapat nélkül. A brackley-iek tavaly óta dominálnak, a múlt évben nagy fölénnyel nyerték mindkét világbajnokságot, és számos rekordot döntöttek meg – a sportág történetében is ritkán látott egyeduralmat kialakítva az új szabályok bevezetése után.

 

A Bandini-díj eddigi nyertese:

1992: Ivan Capelli

1993: nem volt díjazott

1994: nem volt díjazott

1995: David Coulthard

1996: Jacques Villeneuve

1997: Luca Montezemolo

1998: Giancarlo Fisichella

1999: Alexander Wurz

2000: Jarno Trulli

2001: Jenson Button

2002: Juan Pablo Montoya

2003: Michael Schumacher

2004: Kimi Räikkönen

2005: Fernando Alonso

2006: Mark Webber

2007: Felipe Massa

2008: Robert Kubica

2009: Sebastian Vettel

2010: Lewis Hamilton

2011: Nico Rosberg

2012: Bruno Senna

2013: Piero Ferrari

2014: Daniel Ricciardo

2015: Mercedes AMG

Forrás: www.telesport.hu – RSS