A Ferrari szerint még idén nyerhetnek futamot

F1

2016. augusztus 5. péntek, 10:20

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Maurizio Arrivabene, a Scuderia F1-es csapatának vezére szerint nincs ok pánikra, hiszen mennek még idén olyan helyszínre, ahol a Mercedes gyengélkedésére számítanak.

A Ferrari vesszőfutásáról sokan és sokat beszéltek már az utóbbi hetekben, sőt, inkább hónapokban, hiszen a Scuderia nem hogy győzni nem tudott eddig, július végére lecsúszott a Red Bull mögé és jelenleg a dobogóra sem tud felállni önerőből. Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint azonban nincs ok különösebb aggodalomra.

Arrivabene

“Most olyan helyzetben vagyunk, ahol a Mercedes nagyon erős, a Red Bull és mi pedig hasonló szintet képviselünk” – nyilatkozta Arrivabene. “Magyarországon például sokkal gyorsabbak voltunk a Red Bullnál, úgyhogy nincs dráma, meg kell találnunk az ideális beállítást és fixálnunk kell azt” – magyarázta kissé talán optimistán.

“Ha megnézzük a Mercedest, nyilvánvalóan nagyon erősek, de tavaly például gyengébbek voltak Szingapúrban, az egy olyan helyszín, ahol kevésbé erősek és verhetőek. Ez egy tény” – tekintett vissza és egyben előre szintén meglehetősen pozitívan Arrivabene. Ahhoz azonban, hogy a Mercedes esetleges gyengeségeit a Ferrari ki tudja használni, nagyot kell javulnia, hiszen egyelőre a Red Bull Hamiltonék fő kihívója.

“Azt kell mondanom, hogy remekül fejlődtek” – mondta az energiaitalosokról a Ferrari csapatfőnöke. “Ez egy olyan dolog, ami ott volt a fejünkben, mert nekünk voltak problémáink, amiket felismertünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megadjuk magunkat. Ezen gondolkodnunk kell és reagálnunk rá.”

Forrás: www.formula.hu – RSS