A Ferrari terve kész volt, a sors közbeszólt

F1

2015. július 19. vasárnap, 16:38

Szerző: Gellérfi Gergő

A maranellói F1-es csapat korábbi vezetője elárulta, hogy már évekkel ezelőtt megtervezték Jules Bianchi a Scuderia ülése felé vezető útját, melyet a végzet félbeszakított…

A Ferrari korábbi csapatfőnöke, a pozíciójából tavaly távozó Stefano Domenicali közelről ismerte Jules Bianchit, s a francia versenyző halálhírét követően ő sem maradt szó nélkül. Az olasz Sky Sportnak adott interjújában egyértelműen kimondta, ami eddig is nyílt titoknak számított: a Ferrari már kijelölte Bianchi számára a Scuderia versenyzőüléséig vezető utat.

„Jules állandóan Maranellóban volt, minden nap eljött a gyárba, hogy fejlődjön, hogy foglalkozzon azzal az álmával, hogy egyszer majd Ferrarit vezethet. Az volt a tervünk, hogy a Marussia után egy másik csapathoz küldjük, ahol tovább fejlődhet, s felkészülhet az igazán nagy ugrásra. Ezt már évekkel ezelőtt elterveztük a számára, ám sajnos a sors elvette ezt…” – nyilatkozta az olasz szakember, majd így folytatta:

bianchi_ferrari_2009

„Szomorú hónapok vannak mögöttünk, hiszen Jules volt az első pilóta, akit a Ferrari versenyzői akadémiája a szárnyai alá vett. Az évek során a szakmai kapcsolatunk egyre gazdagodott, egy mindig mosolygó, mindig pozitív, kivételesen magabiztos Jules-t ismertem meg. Ám a végzet elragadta őt, számomra ez nem csak egy versenyző, hanem egy fiú elvesztése is.”

„Nem ilyen sorsot érdemelt, egy csodálatos srác volt, aki mindenkivel közeli kapcsolatba tudott kerülni, akár a Ferrarin belül, akár azon kívül.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: